In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

Ma 2017. november 24., péntek, Emma napja van. Holnap Katalin napja lesz.

„Szeresd Uradat, Istenedet – szeresd felebarátodat.” A 2000 éves kereszténység – hazánkban 1000 éve – ennek az egymást erősítő kettős – egy főparancsnak engedelmeskedve hozta létre valamennyi templomát, kolostorát, kórházát, szociális otthonát, emberbaráti intézményeit. Jézus Krisztus „…körüljárt jót cselekedvén”; tanításai és csodái ezt illusztrálták. És az örök boldogság elnyerésének feltételéül is a gyakorlati szeretetet jelöli meg az utolsó ítéletről mondott kinyilatkoztatásában: „beteg voltam és meglátogattatok… amit egynek a legkisebb testvéreim közül  tettetek: nekem cselekedtétek…”

Az őskereszténység átvette ezt a gyakorlatot. A kolostorok vendégszobái ritkán voltak üresek; a betegápoló testvérek nemcsak rendtáraikat ápolták. A szerzetesrendek első feladata a szegénygondozás és betegellátás volt. A keresztes hadjáratok idején lovagrendek ápolták a sebesülteket ispotályokban (a Máltai Lovagrend 1190 óta); szegényházak, árvaházak, kórházak nőttek ki a földből. Európában Nagy Károly (meghalt 814) uralma alatt az egyházi birtokok jövedelméből minden püspök tartozott kórházat felállítani, ahol Isten iránti szeretetből ápolták a betegeket. Jellemző, hogy az ősi párizsi kórház neve ma is „Isten háza” (Hotel de Dieu).

A szeretet parancsa

Egyre fontosabb, hogy a sajtó, a rádió, a tv, az iskola egyaránt segítse a családok munkáját, amelyekben az emberi élet bölcsőtől a sírig örömben és bánatban, megpróbáltatások között és megoldások lácolatában zajlik. Gondolunk itt elsősorban az önnevelésre, a példaadásra. A középgeneráció magatartása az idősebbek, betegek iránt egész életre kihatóan – jó és rossz irányban egyaránt – befolyásolhatja a fiatalság hozzáállását. Segítőkész, áldozatokra képes fiatalság csak akkor és ott alakul, amikor és ahol formálisan eléje élik, viselkedésben megmutatják az idősebbek, betegek iránt a vallás parancsa szerint is kötelező magatartás legkülönbözőbb formáit. Azaz: amelyik gyermeket elviszik a kórházba; engedik, hogy lábadozó osztálytársát rendszeresen látogassa, aki látja: otthon hogyan ápolják az önmaga ellátására már képtelen nagybeteg nagyapát, maga is szívesen vállalkozik hasonlóra, az ilyen fiatalban kialakulhat a másokon segíteni hajlandó, szívélyes szeretet. Betegellátás nem oldható meg kizárólag intézményesen.

Az élethez hozzátartozik a halál, az egészséghez a betegség, a gyógyuláshoz a segítség is. A jövő társadalmában olyan egyénekre van szükség, akik nemcsak magukra, de másokra is vigyáznak; nemcsak magukon, de másokon is segítenek.

Beteglátogatás

A beteglátogatás talán az az alapforma, amelyre építhető a szervezettebb és állandó gondozás. Mert a látogatás nélkül elképzelhetetlen egyetlen beteg gondozása is.

A szeretetnek kell megsúgnia: mikor menjek és meddig maradjak; miről beszéljek és miről ne; ne legyek féltékeny arra, akit látszólag legszívesebben fogadott a beteg.

Egyáltalán: el kell-e mennem látogatóba? Súlyos betegek nem szívesen veszik, mert kíváncsiskodásnak tűnik a sorban érkező sok egészséges érdeklődése. És ha mégis: a halk beszéd, megnyugtató szavak mellé az őszinte segítség felajánlása és a rövid ott-tartózkodás sokkal többet ér, mint ezek ellenkezője. Télen, járványok idején, s messzire került beteg látogatását jobb mellőzni. Helyette a lábadozás idején alkalmasabb felkeresni az illetőt, amikor már túl van a veszélyen, és kellemesebb a derű perceiben az emlékezés, meg a „hogyan tovább,” megbeszélése.

Ha otthon betegágyhoz hívjuk a papot, előkészületnek elég egy fehér kendővel letakart kis asztal, rajta feszület vagy gyertya.

Az irgalmas Isten elé

A katolikus egyház bölcsőtől a nyitott síron át kíséri imájával híveit az irgalmas Isten elé. Amikor nincs a közelben pap és halálos veszély fenyeget – ilyen volt az elmúlt második világháború rengeteg borzalma között a fővárost főként sújtó szőnyegbombázás -, akkor elegendő volt, hogy „Jézusom, irgalom!” röpimával bánta meg minden bűnét a pincékben szorongó és ajánlotta lelkét, életét az Úrnak. Így annak ellenére, hogy a „halál rokona” vagyunk, hívő ember Isten gyermekének is tudja magát, akinek földi életének értelme és célja a halál után teljesedik be. Ezért kell a teljes képet megmutatni, az egyház teljes tanítását röviden bemutatni.

Mert ez mind a betegellátás fogalmába tartozik, a hívő bizakodás nézőpontjából tekintve. Isten országába kaptunk meghívót valamennyien, de oda csak a felebaráti szeretet megvalósítói léphetnek be. „A szeretet nem szűnik meg sohasem…” – írja Szent Pál sokat idézett Szeretethimnuszában, s az örök életben csak azok érezhetik jól magukat, akikben az élet minden viszonylatában, megpróbáltatásaiban ez a szeretet élt és cselekedni tanított.

Shakespeare „A lóvá tett lovagok” (Felsült szerelmesek) c. vígjátékában ilyen feltételt szabat Rosaline a kezére pályázó Biron elé: „…Meg kell tisztulnod: vétkeid virulnak, esküszegés nyom és még annyi bűn; miért, igényt ha tartanál kezemre, egy esztendőt tölts, sohasem pihenve mint ápoló, haldoklók ágya mellett … mondom, enélkül nem mégy semmire – nap mint nap, látogasd egy teljes évig a kórházat, ne szólj csak jajgató beteghez, és hivatásod legyen, hogy a kíntól ájult ajkakon fondor tréfáiddal még egy mosolyt fakassz…” (V. felvonás, 2. szín).

És ha elkövetkezik egy olyan betegség, amelyből nincs felépülés? Ha megkörnyékeznék kétségek és félelem?

„Elhervad a rózsa, lehull a levél!

Ezért születünk hát, ez az életi cél?

Csak eddig a pálya, semmit se tovább,

vagy itten az ember csak öltözik át?

Mit itten örök: a halál-e vagy a lét?

Hol itten a kezdet, hol, és van-e vég?

Mi itt a csalódás, hol itten az álom,

vajh innen-e, avagy túl a határon?

Elhervad a rózsa, lehull a levél!

Hiába hisz ember, hiába remél?

Hát semmi, de semmi, ami vigasztal

ott túl amaz árkon újra tavasszal?

Sírhalmot ölelve az anya zokog.

-    Majd kigyúl a csillag, kisüt a hold.

S ott fenn a keresztfán suttogja a szél:

Kinyílik a rózsa, kihajt a levél!

(Vajda János: Őszi tájék)

 

A szív és a hit ugyanazt tanítja.

 

Az Úr Jézustól alapított hét szentség sorában a hatodik az egyházi rend.

A pap közvetítő Isten és emberek között. Összefogja az emberek imádságát. Dicsőíti Istent a közösség nevében. Együtt ad hálát velük. Közbenjár a népért. Bemutatja az engesztelés áldozatát, ugyanakkor Isten tanítását, szavát hirdeti, kiosztja az Úrtól kapott kegyelmeket, megszenteli népét.

Krisztus művét az apostolok testületére és annak fejére, Szent Péter apostolra bízta. Hatalmát átadta nekik, akik ezt a kapott hatalmat továbbadták. Ez a továbbadás kézrátétel és imádság közben történik. Idők folyamán különböző feladatok ellátására, papi szolgálatra szenteltek fel személyeket. A papi szolgálat három fokozatát különbözteti meg a II. Vatikáni zsinat: a püspök, az áldozópap és a diakonus (szerpap).

A papi szolgálatra Krisztus hív meg és szentel fel a pápa és a püspök által, tehát nem a hívek közösségétől kapnak megbízást és hatalmat. A pap Istentől küldött és a hívek szolgálatára rendelt.

Mindezekből következik, hogy a pap a közösség embere.

A pappá szentelés napján a fölszentelendő családja, rokonsága, annak az egyházközségnek hívei ahonnan származik, a székesegyházba mennek.

Itt részt vesznek a pappá szentelési misében. Az újonnan felszenteltek a püspökkel együtt mutatják be a miseáldozatot. Ezt követően az újonnan felszentelt papok, ahogy hazánkban is nevezik: az újmisések, áldásban részesítik a megjelenteket.

Az újonnan felszentelt pap a pappá szentelését követő vasárnap a helyi templomban az ünneplő hívek körében bemutatja első, avagy újmiséjét.

Mielőtt elindulnának a templomba, az új papot a családtagok jelenlétében az édesapa és az édesanya megáldja, a pappá lett fiukat az egyház és Isten népe szolgálatára átadják. Vidéken az újmisést a szülői házból ünnepi menetben a templomba kísérik. Zengnek a harangok. A menet élén keresztet visznek, utánuk a népviseletbe öltözött lányok és fiúk haladnak. A fiatalok csoportjában lépdelnek az újmisés egykori játszótársai, osztálytársai, barátai. Az újmisést virágfüzéres gyerekek veszik körül, egyikük virágszirmokból készített szívet visz annak jeléül, hogy az új pap szívét, egész személyiségét Isten és a hívő nép szolgálatára szenteli. Mögötte szülei, a rokonság, a hívők közössége halad.

A templomba érkezve az orgona felzúg; az oltár előtt megállnak, köszöntők hangzanak el, szól a helyi plébános, akinek hajdanán az újmisés ministránsa volt, gyermekszavalatok csengenek.

Ekkor az újmisés megkezdi szentmiséjét. Miseruhája többnyire az örvendező helyi egyházközösség ajándéka.

Amennyire emlékezetes és örvendetes ünnep az újmise, olyannyira megható a papi jubileum. Ennek évforduló évszáma a házasok jubileumával megegyezik.

Ezüstmisés a pap, Istennel való „eljegyzésének”, vagyis pappá szentelésének 25. évfordulóján, az aranymisés pap 50 éve, a gyémántmisés 60 éve, a vasmisés 65 éve és netán az ércmisés 70 éves részesült a pappá szentelésben, vagyis az „egyházi rend” szentségében.

A pappá szentelés ezek szerint a közösség, a család ünnepe is. 

A házasság szentség: egy férfi és egy nő fölbonthatatlan életszövetsége, amelyben a házasságra lépők kegyelmet – isteni erőt – kapnak arra, hogy egymást szeressék, segítsék, gyermekeknek adjanak életet, és azokat Isten törvényei szerint fel is neveljék.

A megfelelő élettárs (kölcsönös) kiválasztása magától értetődő kötelesség. Érett, felelősségteljes mérlegelést kíván, és felbonthatatlan életszövetséghez attól is vár támogatást, aki a férfi és nő szeretetszövetségét a házasságban felbonthatatlannak akarja, az Istentől.

Gondolatban, szóban és cselekedetben eszményünk a tiszta férfiúság és a házasságig megőrzött szüzesség. Amikor a házasságig a szó legszebb, legnemesebb értelmében a lovag a férfi, aki Szűz Máriát, Jézus Anyját látja a Nőben és úgy „udvarol” neki, azaz tiszteli és szolgálja, s a Hölgy úgy is viselkedik vele szemben. A házasságban sem a „házastársi kötelesség” irányítja a nemi életet, hanem az csak a szívek találkozásának lehet a természetes velejárója a kizárólagos, elkötelezett hűségben.

Jézus házasságeszményére még az apostolok is azt válaszolták: „Ha így áll a dolog férfi és nő között, nem érdemes megházasodni!”

Jézus válasza egyértelmű: „Nem is érti meg mindenki, ezt, csak az, akinek Isten megadja. Aki föl tudja fogni, fogja föl.” Az említett tanítás sem ellenetek, hanem értetek van.

Olykor sejteni tudjuk, hogy mekkora bajok, problémák miatt, de a házastársak inkább vállalják a válással járó anyagi, lelki megterhelést, mint az együttélést, mert elhagyták, megcsalták… Nem ellenetek, értetek adjuk a tanítást.

Párválasztási szokások

A csak „házibulikat”, a „szülinapokat” ismerő fiatalok figyelmét szívesen felhívnánk a tánciskolákra (ahol megtanulnának táncolni és „viselkedni” is), a bálokra, amelyekre „őseik” ma is szívesen emlékeznek vissza, színezve különböző ízekkel, népünnepélyszámba menő nyilvánossággal, mindenki számára kötelező készülődéssel: Katalin-bál, farsangi bálok, húsvéti bál, pünkösdi bál, aratóbál, szüreti bál. Disznótorok, tollfosztások, tengerihántások citerával, pogácsával, borral, tánccal – még akkor is, ha akadt időnként egy-egy Tuba Ferkó és Dalos Eszti… legfeljebb nyilvánvalóvá vált a tanítás, hogy „Ti, leányok, ne tegyétek!” – s ha akadtak is ünneprontók, akik a templom előtti téren a prédikáció alatt is „bokázzák vadul” (Arany János: Tengerihántás, Az ünneprontók), mindezek az alkalmak arra szolgáltak, hogy a fiatalok és a tánc mögött, a lócákon ülő „ősök” jobban megismerték egymást.

Ha szomorúan szemléljük is az élet elsivárosodását, elhétköznapiasodását, szívesen idézzük a megtartandó vagy újra meghonosítandó szokásokat, figyelmességeket. Például régen kukoricacsövekből álló „csokrot” tettek ki a nyeregtető alatti kisablakba, hívül adva „mindenkinek, akiket illet”, hogy „eladó” lány van a házban. Virágvasárnap éjjelén, amikor már mindenki nyugovóra tért, Nagykörű legényei lovakat fogtak egy eke elé, s barázdát szántottak véle a lányos házak udvarába és virágmagot vetettek bele. Kiskunfélegyházán ma is divatos nóta utolsó sorai idézik az arrafelé is dívott szokást:

 „Veszek lovat, tizenkettőt, feketét,

Felszántom Félegyháza főterét:

belevetem magamat is virágnak,

Aki szeret, szakajtson le magának!”

 

(Ha valaki most megmosolyogná az ablakba tett kukoricacsövet vagy lányos házak udvarába húzott barázdákat: tegye kezét a szívére és vallja be: mosolyog a virágokkal, színes papírszalagokkal, almával, egy-egy üveg borral, pezsgővel feldíszített májusfákon is, amelyeket sok helyen ma is látni, ha nem is minden lányos ház udvarán, de azokén igen, akit már számon tartanak, akinek már „teszik a szépet”? Nem mosolyog. Mert látja a leány büszkeségét, örömét, akinek májusfát állítottak és sejti annak – természetes – irigységét, akinek nem állítottak.)

Az elhétköznapiasodáshoz tartozik az is, hogy kezd megszűnni a húsvéthétfői locsolkodási szokás.

S miért ne tartana ide a pünkösdi király- és királynéválasztás? Ha máshonnan nem, Jókai Mór Egy magyar nábob című regényéből ismerős a „pünkösdi király” alakja, aki a lovasversenyben vetélkedő legények győzteseként egy álló esztendeig ingyen ihatott a csárdában, akinek ingyen őrízték a jószágát Szent György napján a mulatságokban… A pünkösdi királynéválasztásra az egykori nádasi plébános, Sverteczky Lipót tett alapítvány 1835-ben azzal, hogy az alapítvány kamataiból minden évben pünkösd napján egy jámbor leányt díszes keretek között megjutalmazzanak és ártatlanságának kifejezéséül rózsakoszorút tegyenek a fejére…

Természetesen nem a csárdában való ingyenivásról van szó  vagy arról, hogy egy esetleges mai „pünkösdi király” lova, tehene büntetlenül mehessen a tilosba, de arról igen, hogy a régi pünkösdi király jó lovat nevelt és ügyesen lovagolt, ügyesebben a többinél (azért győzött, s azért lett király)…. míg a mai „nagymenőnek” apja fizeti a számláját, s simítja el a „buliját”… s a mai lány letagadja szüzességét, hogy a társai le ne nézzék, meg ne vessék! Amikor még a jónak is azt kell hazudnia, hogy „ő sem jobb a deákné vásznánál!”

Még egy szokást idézünk a számtalan közül: a Kolozs megyei székelyeknél szokásban volt, hogy Szent Miklós püspök napján (december 6.) a legények meglátogatták a lányokat, s „amely leány november elsejétől kezdődően minden hétről egy-egy darab (guriga) fonalat nem bírt felmutatni”, azt korholólag hamuval tömött zacskóval megütögetik, mintha mondanák: „Mint a hamu, keveset érsz, ha dolgozni többet nem bírsz!” Régen majdnem minden leánynak az volt a vágya, hogy „Megtanulunk sütni, főzni, s férjhez menni!” A mai továbbtanulási „alternativái” között fel sem merül ez, pedig láthatnák, hogy – bár van „üzemi kaja” és „mindent meg lehet venni a boltban”, és tudott a modern fogyókúrarecept is, hogy „nem vacsorázunk” – még a szerencsésebbjeinek is (már azoknak, akik férjhez tudnak menni) háziasszonyokká is kell lenniük, s estéről estére meg kell főzniük a vacsorát.

Az Isten országáért vállalt szüzességben élő „nőtlennek arra van gondja, ami az Úré, hogyan járjon az Úr kedvében. A nős azonban világi dolgokkal törődik, hogy keresse felesége kedvét és megosztott.

A nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Úré, hogy testben-lélekben szent legyen, a férjes nőnek azonban világi dolgokra van gondja: hogyan járjon férje kedvében” – írja Szent Pál apostol (1.Kor. 7, 33). Az Isten országáért vállalt nőtlent, szüzet mindenki magáénak érzi! Ő elsősorban a falué, az egyházközségé, a házasságban élő pedig elsősorban a családjáé, s csak azután a falujáé, egyházközségéé.

Mi most itt a felelősségteljes családalapításról beszélünk, arról, hogy „az én házamnak” elsősorban az „én váramnak” kell lennie.

Gyűrűváltás

Együtt jártok már hosszabb ideje, s kialakult köztetek a kölcsönös becsülés, szerelem. Úgy ítéltétek, hogy megtaláltátok egymásban a mások által fel nem fedezhetőt. Rendezzétek meg szépen az eljegyzési ünnepélyt, első közös ünnepeteket. Nem véletlen, hogy a magyarok ezt az eseményt a nagy ünnepekhez szokták kötni (karácsony, húsvét, pünkösd, Nagyboldogasszony, a menyasszony névnapja, születésnapja).

 

Tavasszal viszlek el hozzájuk,

Gyönyörűszép tavaszi nap –

Mikor a bércen s a völgyben, a mélyben

Mámoros, szent a hangulat.

Mikor a vízen szertefoszló

Sugárba oszló köd lebe

S alkonyi fénybe, a ház elébe

Már kiülnek az öregek –

Tavasszal viszlek el hozzájuk!

 

Jöttöd várják… régi atilláját

Az apán akkor fölveszi.

Anyám suhogó sötét ruhában –

Ah olyan jól áll neki.

És mosolyogva és szívdobogva

Boldogan fognak várni rád.

Madár kacagjon, nyíljék, fakadjon

köröttünk akkor a világ…

Tavasszal viszlek el hozzájuk!

 

Tavasszal lássad meg azt a házad,

Mely szeretettel befogad.

A kertet, melyben viola termett.

Hol rólad szőttem álmokat.

Szűzfehér pompában köszöntsön

Ezer virág az almafán –

Akkor öleljen apán szívére

és csókoljon meg az anyám…

Tavasszal viszlek el hozzájuk!

(Farkas Imre: Ének)

 

Gyűrűt cseréltek. Lepecsételt kertté tesz benneteket.

És összeül a „nagytanács”: kitűzitek az esküvő napját. Összeírjátok, ki lesz a vendég, mi lesz a menü. Vőfélyetek hírül adja mindenkinek, akiket illet:

Eljött már az idő, melyet régen vártunk,

N.N. vőlegénynek követei vagyunk.

N.N.-t ő eljegyzé magának,

Adjon boldogságot Isten az új párnak.

 

E dicső mennyegző …-kor megyen majd végbe.

De ezzel a dolognak még nem lészen vége.

Vőlegényünk szerény szándékából:

Vendégséget rendez, s mindnyájunkat várja!

 

(Arról azért véletlenül se feledkezzetek meg, hogy a plébánosotoknál legalább két hónappal előbb jelentkezzetek. Ő felveszi adataitokat, beszerzi (szerezteti) a keresztelési és szabadállapotúságokat igazoló levelet. Elbeszélget veletek arról, tudjátok-e, hogy mire vállalkoztok? Megbeszélitek a „jegyesoktatások” időpontját: a házasságra való közvetlen felkészülés feltételeit:

 

Búcsú a szülői háztól

Nagy Tibor ócsai lakos harminc éve vőfélykedik. Túl van az ezredik lakodalmán. A következő vőfélyverseket tőle idézem:

(A násznép megérkezik a menyasszonyos házhoz, a vőfély szólítja a menyasszonyt):

Menyasszony asszonyom jöjjön ki kértemért,

A mi seregünknek nagy fáradságáért,

Először elkísérjük az Isten házába,

És ott összekötjük a hitnek láncával,

Hogy vidám örömben tartós boldogságban,

Éljenek halálig szerelmes párjával.

 

Adják ki hát kérem, legyenek szívesek,

Mivel sok dolgom van, hamar végezhessek,

Adják ki a mátkát, harmadszor is kérem,

Várja vőlegénye türelmetlenségben.

 

(Felszólítja a násznépet, hogy a menyasszony kikérése előtt legyenek csendességben):

„Most a szaxofonnak szűnjék meg zengése,

A sarkantyúnak is némuljon pengése”,

 mert:

 A mátka búcsúzik édes szüleitől,

Szívéből szeretett jó testvéreitől

Szólni most nem tud, látom bús arcáról

Én tehát elmondom, mit elméje gondol.

Legyünk csendességgel nemes kompánia,

A gyermeksuttogás szűnjön oda hátra.

 

Búcsú az édesapától

 Elsőben is apám, szód hozzád fordítom,

Búcsúzó beszédem zokogva indítom,

Köszönettel veszem apai voltodat,

Hogy ápoltál engem, kedves leányodat.

Az egeknek Ura te öregséged

Gyámolítsa értem a te életedet,

Az élők sorában tartsa életedet.

Engedd meg jó apám, ha megbántottalak,

És ha téged sokszor háborítottalak,

Az Istenre kérlek, engedd el vétkemet,

Hogy el ne veszítsem én szegény lelkemet.

Köszönöm apai hű szeretetedet.

 

Áldjon meg az Isten, mit szívből kívánok,

Ezennel bevégzem tőled búcsúzásom!

Vivát!

 

Búcsú az édesanyától

 Édes jó anyám, most tehozzád beszélek,

A szívemben én most nagy fájdalmat érzek,

Teneked köszönöm, hogy a földön élek,

És hogy felneveltél, hálát adok néked.

Tudom, hogy nagyon fáj anyai szívednek,

Midőn elválását látod gyermekednek.

Kit emlődnek édes tejével tápláltál,

Most át kell engedned titkos jövendőnek.

Édes jó anyám, tudom, hogy szerettél,

Mint gyenge virágot ápoltál, neveltél,

Jóra tanítottál, a rossztól féltettél,

Most pedig szárnyamra eresztettél.

Azért édesanyám, mielőtt indulok,

Könnyező szemekkel kebledre borulok.

Bocsánatot kérek kedves édesanyám,

Ha megbántottalak életemnek folytán,

Az Istenre kérlek, engedd el vétkemet,

Hogy el veszítsem én szegény lelkemet.

Mindezekért áldjon meg az Isten téged,

Fényes mennyországba juttassa lelkedet.

Amíg pedig élted e világon éled,

A jó Isten kegyelme legyen mindig véled!

Vivát!

 

(A vőfély elbúcsúztatja a menyasszonyt a nagyszülőktől is, majd a testvérektől és a barátnőktől.)

 

Indulás az esküvőre

 (A menyasszony nevében mondja a vőfély):

Most az én keblemet szorongás fogja el,

Mert a házasélet útjára lépek,

Hosszú az én utam, amelyre indulok,

Azért jó Istenem, Tehozzád fordulok.

S Tőled buzgó szívvel kegyelmet esdeklek,

Mert áldást és békét csak tőled nyerhetek.

Kérlek, hogy el ne hagyj e nehéz soromban,

Szent Fiaddal együtt állj mellettem nyomban.

Mert ma változik meg életemnek útja:

Vagy holtig örömre vagy örökös búra!

Azért én Istenem, ne hagyj el, légy velem,

Bocsásd meg ellened elkövetett vétkem.

Add, hogy boldog legyen az páros éltem,

Minden ösvényemen Te lény a vezérem.

Szívből szeretett édes jó szüleim,

És ti rokonaim, testvér s barátnőim,

Kísérjetek ti is az Isten házába,

A Mindenhatónak szent templomába.

Kérjétek az Istent értem imádkozva,

Bő áldást adja szent házasságunkra!

Induljunk el innen a Szentháromság nevében,

E nehéz utunkban vezéreljen Isten!

Vivát!

 

(És megindul a násznép, végig a falun. Minél nagyobb úton, hogy mindenki lássa a menyasszonyt.

Útközben kiállanak sokan a kapuba, a férfiakat sörrel, borral kínálják, az asszonynépet süteménnyel.

A menet végén rezesbanda húzza a nótát):

Lakodalom van a mi utcánkban…

 

Holtomiglan – holtodiglan

 … És elérkezett a NAGY NAP.

- Sok helyen, így pl. Ócsán is az a szokás, hogy a vőlegényt a húga vagy a legközelebbi nőrokona, a menyasszonyt a bátyja vagy a legközelebbi férfirokona vezeti az oltárhoz. A jegyesek úgy állnak fel az esküvőhöz, hogy a ma érvényben levő udvariassági regulával szemben, a vőlegény áll a menyasszony jobb oldalán. Az esküvő után szabály: az újdonsült férj asszonyát jobb oldalra engedi, vagyis két egyenlő rangú, méltóságú fél szerződése a házasság.

- A násznagyok (tanúk) a vőlegény jobbján, illetve a menyasszony balján állnak. A tridenti forma szerint (a zsinat 1545-1563-ig volt) a menyasszony plébánosa és két tanú közreműködése szükséges ahhoz, hogy a „boldogító igen”-ek érvényesen hangozzanak el. (Az Új egyházi Törvénykönyv – Szent István Társulat, Budapest, 1985 – a „menyasszony plébánosa” (a menyasszony lakóhelyén működő plébános) meghatározásról nagyvonalúbban rendelkezik, mint a szokásjog: „A házasságot azon a plébánián kell kötni, ahol az egyik fél lakóhellyel vagy pótlakóhellyel rendelkezik, vagy ahol már egy hónapja tartózkodik vagy ha lakóhely nélküliekről van szó, azon a plébánián, ahol éppen tartózkodnak. A saját ordinárius vagy saját plébános engedélyével más helyen is megköthető a házasság.” A tanúkról – násznagyokról – így rendelkezik: „A tanúk előzetes megnevezése nem feltétele az érvényességnek, sem az, hogy szándékukban álljon házassági tanúnak lenni. Lehetnek kiskorúak, nem katolikusok, kiközösítettek, sőt olyanok is, akiket erőszakkal kényszerítettek a házasságkötésnél való jelenlétre. Szükséges viszont, hogy fizikailag jelen legyenek, észleljék, lássák és hallják, felfogják és tanúsítani tudják a történteket.”

- A térdhajlás után – köszöntve a Szentségi Jézust – az eskető pap elkéri a menyasszonyi csokrot és a jegygyűrűket.

- Keresztvetéssel kezdődik az esketés szertartása: az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében.

- Könyörgést mond az eskető pap – prelúdiumaként a szertartásnak -: „Tekints Urunk könyörgésünkre és áraszd jóságosan kegyelmedet híveidre, akik most házasságot kötnek szent oltárodnál.

Legyenek mindig állhatatosak a kölcsönös szeretetben. Krisztus, a mi Urunk által. Amen.”

A Bibliából (Szentírás=Isten szava az emberekhez, rajta a hitelesítő pecsétként a közvetítők – próféták – vére) az eskető pap olvasmányt, szentleckét és evangéliumot (Szent Máté, Márk, Lukács vagy János szerint) olvas fel és prédikációt mond. Az olvasmány igen gyakran Mózes első könyvéből (a Teremtés) szól, az Istenről, aki saját képére és hasonlatosságára férfinak és nőnek teremti meg az embert (I. MÓz. 1,26-28), szentleckéül a szeretethimnuszban megfogalmazottakat Szent Pál apostol tanításában (I. Kor. 13,1-), s evangéliumként a mennyegzőre is meghívható Jézus történetét (Jn. 2,1-11), aki a kánai mennyegzőn a vizet borrá változtatta: nem lehet abban a családban ínség, amelyikban Jézus állandó vendég, s a vendég addig marad, amíg jól érzi magát (s míg ajtót nem mutatnak neki).

A Nászáldás így szól:

Világ Teremtője, szentséges Atyánk, a saját képmásodra alkottad a férfit és az asszonyt, és életközösségüket bőséges áldásoddal akartad gazdaggá tenni. Az új asszonyért könyörgünk hozzád alázatos szívvel, aki férjével ezen a napon szent frigyre lépett. Urunk és Istenünk, a Te bőséges áldásod szálljon reá és hitvestársára, hogy boldog házaséletük folyamán gyermekekkel ékeskedjék otthonuk és gyarapodjék egyházad. A Te dicséretedet zengjék az örömben és Téged keressenek a bánat idején. A Te segítségedet élvezzék munkájuk közben, és érezzék, hogy mellettük állasz, ha gondokkal küzdenek! A hívek közösségében imádkozzanak Hozzád, a világban tegyenek tanúságot Rólad, majd szép életkort érjenek, s az itt jelenlevőkkel együtt a mennyei hazába jussanak, Krisztus, a mi Urunk által! – Amen.

 

Arról a mások által fel nem foghatóról Shakespeare (LXXV. szonett) így énekel:

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér,

S tavaszi zápor fűszere a földnek;

Lelkem miattad örök harcban él,

Mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

Csupa fény és boldogság büszke elmém,

Majd fél: az idő ellop, eltemet:

Csak az enyém lény, néha azt szeretném,

Majd, hogy a világ lássa kincsemet:

Arcod varázsa csordultig betölt

S egy pillantásodért is sorvadok;

Nincs más, nem is akarok más gyönyört,

Csak amit tőled kaptam s még kapok.

 

Koldus-szegény királyi gazdagon,

Részeg vagyok és mindig szomjazom.

 

Arról pedig, hogy a szerelemnek szeretetté kell nemesülnie, a Pusztai komondor című munkájában Ruszkabányainál találtam meg a medicinát:

 „A szerelem a vér gyorsabb lüktetéséből származik, a szeretet a lélek melegénél fejlődik. Múló, ajándékos szépség az egyik, megbízható és állandó bizonyosság a másik.

A szerelem nem több, nem hosszabb életű a vadgesztenyefa rózsaszínű gyertyavirágánál: megsemmisül az első komoly viharban.

A szeretet kőszikla, amelyen nyugodtan megépülhet az élet vára is.

A szerelem fárasztó. A szeretet pihentető. A szerelem könnyű és színes báliöltözék, gyorsan gyűrődik. – A szeretet puha gyolcs, melegítő és oltalmazó, melyben jól esik betakarózni, amikor megfáradunk vagy ránkver a hajszás élet.

A szeretet szerelme egy kicsit Isten ajándéka, nem jussolhatja akárki: csak az, aki megtisztult már önmagában.

Boldog az, akit így szeretnek. És boldog az, aki így szeret. Boldog az, aki szívét tudja odaadni egyetlenegy szál margarétában és nincs kétsége benne, hogy az az egy szál margaréta erősebb kapocs a lobogó vér rabláncánál.”

A virrasztáson részt vevőket A virrasztáson részt vevőket a gyászoló család szerény vacsorán látta vendégül. Ezt nevezték a halott utolsó vacsorájánakAz emberek életében az öröm, a boldogság keresése mellett ott szerepel a halál gondolata is. mindenki belső meggyőződéséhez, vallásos hitéhez mérten viszonyul az elmúláshoz. Sokan úgy fogják föl, hogy ez az egyetlen örök igazság, hogy mindenkinek meg kell halnia. Mások a halálban a kegyetlenséget, a tragédiát, a véget, az enyészetet látják. A hívő ember viszont azzal a szent megnyugvással és élő hittel hal meg, hogy szívének utolsó dobbanása után Isten irgalma révén rá az örök élet vár.

A teljesség igénye nélkül próbálunk bepillantani a gyász, a szomorúság világába, ahogy ezt a magyarság az elmúlt évszázadok során megérte.

 

 A halálos betegség jelei

 Ahogy az ember arcán látszik az öröm, ahogy a szemek csillogása tükrözi az értelmet és a lélek tisztaságát, úgy az ember külsején meglátszik a bánat, a betegség, az elmúlás jele is. Ilyenkor szokták népiesen, hol tréfásan, hol pedig szomorúan mondogatni: „Olyan sápadt, mint a halál.” – „Már csak hálni jár belé a lélek.” – „Ez is nemsokára eldobja a kanalát.” – „Nagyon belepte már a halál pora.” – „Már ebben is ugat a halál kutyája.” – „Ráült a fekete tyúk a lábára.” – „Már ennek is küldi Jákob a lajtorját.”

 

Hová kívánkoztak az öregjeink?

 A súlyos beteg, az életunt ember, de különösen a haldokló sokszor kifejezte vágyát, hogy néki már az élet csak teher és jó volna végre megpihenni. Magyar népdalaink között válogatva bizony jó néhányat találunk, amelyben ott szerepel a temetőben való végső megnyugvás gondolat és vágya.

A halált váró falusi ember még a temetővel kapcsolatban is a paraszti életformát hangoztatta, amikor vágyakozott az akácásba, a gesztenyésbe, a szelencésbe, a meggyesbe, attól függően, hogy milyen fák uralták a temetőt.

De az sem volt ritka, amikor egy névhez kötődően fejezték ki a világból való elvágyódásukat az öregjeink, hogy hol szeretnének örökre megpihenni: - „Már nagyon vágyom a pusztaszentegyházi dombok közé!” (Az Árpád-korban a templom a temetőben volt.) – „Akkor lesz nékem jó világ, ha majd megnyugszom a Gáspár-közben!” – „Úgy érzem, nemsokára kikerülök a Rájcserbe!” (Népi utalás arra, hogy a temető korábbi helyén török vár volt.) – „Hát már mikor kapom meg az örök részemet a Cseri-dűlőben?”

 

Valaki elmegy közülünk!

Ahogy az emberek foglalkoztak a népi meteorológiával, gyógymóddal, úgy nem kerülték el a figyelmüket a halállal kapcsolatos hiedelmek sem.

Ha megkondult a harang (vihartól, madár által), vagy kuvikolt a bagoly, „tutult a kutya”, pattogott a szobában a bútor vagy valakiről álmodtak, mindjárt az jutott eszükbe, hogy valaki meghal a faluban, az utcájukban vagy esetleg a családjukban.

Ezért is tekintették a baglyot a halál madarának, a vonyító kutyát pedig a halál jószágának.

Amikor a hívő ember érezte a halálát, papot hívatott: meggyónt, megáldozott, felvette a betegek kenetét és elbúcsúzott szeretteitől. Bocsánatot kért tőlük, elmondta utolsó kívánságát, kezébe vette az égő gyertyát, amely a síron túli örök fényességet jelképezte, és hívő lélekkel várta a halált.

A haldokló ágya mellett levők térdepeltek vagy álltak és imádkoztak a jó halál kegyelméért, amikor szerettük meghalt, örök boldogságáért.

A haldokló rendszerint már a tisztaszobában feküdt, ettől csak olyan esetben tértek el, ha a beteg már nagyon terhére volt a családnak vagy nem szerették a szegény szerencsétlent. Ilyen esetben a konyha, a hátsó szoba, a fészer vagy az istálló volt a beteg elköltözésének végső helye. A tisztaszobában fekvő beteg mellett fehér abrosszal terítették le az asztalt, amelyen ott volt a helye a családi feszületnek, az égő gyertyának, egy kis pohárban a szenteltvíznek, egy kis zöld ágacskának (ezzel hintették meg az elhunytat), az imakönyvnek és a rózsfüzérnek is.

Amikor a haldokló szíve utolsót dobbant, mindenki letérdelve imádkozott az elhunytért, Isten irgalmába ajánlván a testéből kiszálló lelket. Keresztet vetettek rá, meghintették szenteltvízzel, és ha nem volt kezében az égő gyertya, azt jelképesen hozzáérintették, majd lefogták a szemét és felkötötték az állát.

 

Halott van a házban

A halál pillanatától kezdve nagy szomorúság, mély gyász ülte meg  a házat. Megállították az órát, hogy emlékeztesse a rokonságot a halál beálltának pontos idejére. A tükröt letakarták háziszőttessel, a virágokat kivitték a szobából, és ettől kezdve a családtagok igen csendben és keveset beszéltek. Csak a legszükségesebb dolgokról esett szó köztük.

Legelső és igen fontos teendő volt elmenni a halottkémhez. A halottkém bizonyos tekintélynek örvendett a faluban. Hivatalos embernek számított, akinek kötelessége volt a halál tényének megállapítása és a temetés engedélyezése. A halottkém megtapintotta az elhunyt kezét és mellét, s miután érverést és szívdobogást nem érzett, tükröt kért, amelyet a halott szájához tett, hogy vajon bepárásodik-e. Az is előfordult, hogy egy tűvel megszúrta az elhunyt körmét a kezén és lábán, majd kutatta a halott testén a hullafoltokat. A halottkém az alapos vizsgálat után megállapította hivatalosan is a halált, és engedélyezte a megboldogult eltemetését.

 

Halottmosdatás és –öltöztetés

 A halál beállta után, a szokásos imák elmondását követően – amíg a család férfi tagjai a halottkémhez mentek – az asszonyok a faluban a halottöltöztető néven ismert idősebb asszony segítségéért fordultak. A holttestet a mosdóteknőben langyos vízzel lemosták. A férfi halottat megborotválták. Az elhunyt ürülékét a földbe ásták, a vizet pedig a gyepűbe öntötték, olyan helyre, ahol senki sem jár, mert attól féltek, ha valaki belelépne, sárgaságot kapna tőle. A halottmosdatást követi a halott felöltöztetése.

Hívő magyarságunk úgy  viselkedett az elhunyttal, mintha élne és valami nagy útra indulna el, ahová csak a legszebb ruhában távozhat. Ha az elhunytnak erre vonatkozóan volt utolsó kívánsága, akkor azt illett teljesíteniük a családtagoknak. Ha a halottnak nem volt az öltözékre utaló kívánsága, akkor a szokásnak megfelelően temették el.

Az idős férfiakat általában sötét ruhába öltöztették föl. Fehér inget, alsót és fehér harisnyát adtak rá.

Az idős asszonyok már idejében elkészítették a halotti batyujukat, amely tartalmazta precíz aprólékossággal a temetési ruhájukat.

A fiatal férfiakat (házasembereket) általában az esküvői ruhájukban temették el.

A fiatal asszonyokat ugyancsak az esküvői ruhájukba öltöztették, amely régen még nem fehér, hanem színes volt. A nyakukba kasmír selyemkendőt kötöttek.

A legényeket úgy öltöztették föl, mintha vőlegények lennének. A ruhájukat bokréta díszítette, a mellükön pedig ott feküdt a rozmaringos és szalagos kalap.

A leányokra fehér menyasszonyi ruhát adtak, a derekukra kék szalagot kötöttek, a fejüket pedig a koszorú díszítette.

A kisgyermekeket a nemüknek és koruknak megfelelő, az éppen divatos ruhácskában temették el.

 

A koporsóba tétel

 A koporsót általában az asztalosok készítették, de volt olyan mester – a „koporsós mester” -, aki erre specializálta magát.

A koporsó színe is eltérő volt. Az idős asszonyokat és férfiakat általában fekete koporsóba temették el, fekete, szürke vagy lila szemfedővel.

A fiatalabb férfiakat és asszonyokat barna koporsóba, lila vagy fehér szemfedővel takarták le.

A legények és leányok koporsójának a színe barna volt, míg a szemfedőjük pedig fehér.

A kisgyermekeket fehér koporsóban és fehér szemfedővel búcsúztatták.

Amikor meghozták a koporsót a halottas házhoz, az aljára gyolcslepedőt és párnát tettek és úgy helyezték bele az elhunytat. A szokásnak megfelelően a nagyleány és legény mellé rozmaringot és szegfűt is tettek a koporsóba. A kisgyermekek mellé pedig kedves játékukat helyezték a gyászoló szülők.

A felnőtt korban elhunytak koporsójába pénzt, imakönyvet, feszületet, zsebkendőt, kalapot, pipát, dohányzacskót, szerencsepatkót, kampósbotot tettek, gyakran az elhunyt kedvenc használati tárgyát is, a rózsafüzért a kezére csavarták.

A koporsóba tétel a család által végzett imádság közben történt. Megáldották a koporsót, szenteltvízzel meghintették és úgy helyezték bele az elhunytat. Ha a megboldogult mélyen vallásos ember volt, akkor a koporsóba tétel szertartásakor jelen volt a lelkipásztor is.

 

Megkondul a gyászharang

 A haláleset után a családtagok elmentek a paphoz, hogy megbeszéljék a temetéssel kapcsolatos teendőket. Amíg a halott a föld felett volt, a család kérésének és főleg anyagi helyzetének megfelelően szólt érte a harang. Amelyik faluban több harang volt, a „halott-csendítésből” (első kiharangozás), a harang megkondulásából már tudták a helybeliek, hogy férfi, nő vagy kisgyermek halt meg. A megszakított harangozás (harangvers) pedig még a kort is nagyjából jelezte.

Ahol csak egy harang volt, ott a megkondulás után szaladtak az emberek a harangozóhoz, és tőle érdeklődtek a megboldogult személye és kora iránt.

 

 Virrasztás

 Az elhunyt családtagjai a temetésre szóló meghívással egy időben meghívták az ismerősöket, de főleg a rokonokat az esti órára, hogy virasszanak a halott mellett. Szinte minden faluban akadt egy-két buzgó, vallásos asszony, rózsafüzért-társulati tag, akik mint előénekesek vezették a virrasztási szertartást.

A jelenlévők a tisztaszobában felravatalozott halott körül ültek. A koporsóban fekvő halottat egy díszes halottasterítővel (nem azonos a szemfedővel; ezt általában kölcsönkérték attól a családtól, amelyiknek volt ilyen a birtokában) vagy egy fehér lepedővel takarták le.

A szobában a fehér abrosszal leterített asztalon ott állt a feszület és mellette a gyertya, amelyet a temetés napjáig égettek.

Aki a virrasztók közül meg akarta nézni a halottat, az felhajtotta a takarót, majd újból ráterítette az elhunytra.

A virrasztók szertartása lényegében a következő volt:

-          a halottak litániájának elimádkozása,

-          alkalomhoz illő halottas ének,

-          rózsafüzér elimádkozása,

-          az elhunyt személyéhez kötődő ének,

-          imádság és ének váltakozva,

-          befejező ének és imádság.

Illusztrálásként bemutatunk néhány olyan ősi éneket, amelyet egyaránt énekeltek a virrasztás és a temetés alkalmával is. Szinte minden virrasztáson – vagy kezdő, vagy közben – elhangzott a következő ének:

 

(Dallam: Hol vagy én szerelmes Jézus Krisztusom…)

Tegnap volt ajkamon utoljára hang.

Ma már lelkemért szól a gyászos harang.

Még tegnap itt éltem közöttetek,

Most a koporsó rejt előletek.

 

Olyanná lettem, mint megszedett szőlő,

Amely felett a sír a bús őszi szellő,

El kellett válnom az élettől,

Értem siránkozó kedveseimtől.

 

De az Úr szólított e bús válásra,

Jézusom hívott, hogy menjek hozzája,

Hogy itt hagyott földi életért,

Kezeivel adjon mennyei bért.

 

Az Ő hívására örömmel megyek,

Csak az fáj, hogy el kell válnom tőletek,

Kik nekem oly kedvesek voltatok,

Az életben hozzám tartoztatok.

 

Ha rám borul a hideg sírhalom,

Alatta készen vár a nyugalom.

Bámily hosszú lesz is az ottnyugvás,

Vége lesz majd, mert lesz feltámadás!

 

Testemmel, mely most sírba szenderül,

Akkor majd a lélek újra egyesül,

Angyali formát vesz föl majd magára,

Ha feltámad trombita szavára.

 

Akkor majd azokkal, kik sírva állnak,

Az Istennek jobbján adok hálákat.

Az örök életet hittel várjuk,

Ahol egymást újra megtaláljuk.

 

Talán a virrasztás legszebb éneke volt az 1840-es évekből származó halottas ének:

 

(Dallam: Szent vagy Uram…)

 

Én esendő, árva lélek, jaj nekem, jaj, hol vagyok?

Elborult az ég felettem, föld alólam elfogyott.

Minden, amit úgy szerettem, minden olyan messze van!

Itt vagyok az Úr kezében, árván, pőrén, egymagam.

 

Hogy kihűlt a földi érzés, hála, jóság, tisztelet!

Kik szerettek s kit szerettem, minden, minden elfeled.

Nincs hűség az emberekben, ha koporsónk zárva van!

S én itt állok a sötétben, bűneimmel egymagam.

 

Még a testem ki se vitték, még koporsóm szegezik,

S már a Bíró kéri számon sáfárságom éveit.

Merre fussak, hova bújjak, hol találok rejteket?

Hogy takarjam el az Úrtól szörnyű pőreségemet?

 

Ó, de mégis, sugár gyullad, fut a gyilkos éjszaka:

Védő karját felém nyújtja, Ő, a Bíró, ő maga.

Homlokomon megtalálja híveinek szent jelét:

Bűneimnek durva foltján átragyog a szent pecsét.

 

Igen, igen, bűnbe estem, halmoztam a bűnöket,

De soha meg nem tagadtam a keresztény szent hitet.

Soha tőled el nem álltam, én kegyelmes Krisztusom.

Homlokomon a keresztség örök fényét hordozom.

 

Most e drága, tiszta hitnek fátyolába öltözöm,

Ez legyen a lakomára mennyegzői köntösöm.

Minden bűntől bánatomnak omló könnye mosta meg.

Tied vagyok, édes Jézus, hívd magadhoz lelkemet!

 

A rózsafüzér megkezdése előtt sorra kerülő énekkel hívő népünk a Boldogságos Szűzanyához, a holtak édesanyjához fordult, hogy járjon közben Szent Fiánál a megboldogult érdekében.

 

(Dallam: A keresztfához megyek...)

Jertek ájtatos hívek! - Gyászkoszorút kössetek,

A bánat virágiból,

Mely által a kimúlt hívek, - Szabadulást nyerhessenek

A purgatóriumból.

 

Enyhítsük fájdalmokat, - Az Úrban elhunytaknak,

A szent rózsafüzérrel.

Hogy ezáltal könnyebbülést - Nyerjenek és a szenvedést

Viselhessék békével.

 

Kérjük az Isten Anytját, - A holtak pártfogóját,

Szentolvasó mondással:

Hogy benne bízó híveit, - Szabadítsa gyermekeit,

Kegyes szószólásával.

 

Vegyük hát kezeinkbe, - S emeljük az ég felé

A gyászos rózsafüzért,

Hogy ezáltal a lelkeknek, - Szenvedései enyhüljenek,

S nyerjenek mennyei bért.

 

Csak a Rózsafüzért Társulat tagjai fölött zengett a következő gyönyörű ősi ének:

 

(Dallam: Örülj, vigadj tisztaságban...)

 

Öltözzetek gyászruhába szentolvasóbeliek,

Mert egy rózsát leszakasztott a halál közületek.

Imádkozzunk érte, - Hogy Jézus nevébe' -

Nyugodjon békességbe'!

 

Rózsakoszorúnk egy ága, halva fekszik előttünk

A békességnek álmába már elköltözött tőlünk.

Imádkozzunk érte... stb.

 

Míg élő volt e világba", egy szív - lélek volt velünk

Mert a drága rózsafüzér összeolvasztá velünk.

Imádkozzunk érte... stb.

 

Örvendetes és bánatos, dicsőséges titokba'.

Velünk volt minden ájtatos szent búcsújárásunkba'.

Imádkozzunk érte... stb.

 

Istentől megdicsőített és kiválasztott szentek,

Az Isten szent színe előtt érte esedezzetek.

Imádkozzunk érte... stb.

 

Angyalok kilenc karjai egekből elszálljatok,

E meghitt társunknak lelkét egekbe sorozzátok.

Imádkozzunk érte... stb.

 

Szent Domonkos édes atyánk, kérünk szóljál helyette

A megfeszített Jézusnál esedezzél érette,

Hogy piros szent vére, drága szenvedése,

Legyen üdvösségére!

Imádkozzunk érte... stb.

 

Fogjátok fel tagjaimat szentolvasóbeliek,

Az elkészített síromhoz vigyétek a testemet,

Lelkem dicsőségébe, szentek seregébe

Mehessen dicsőségbe!

Imádkozzunk érte... stb.

 

A fiatal leány fölött úgy énekeltek a virrasztók és a gyászolók, mintha az illető menyasszony volna és a halálban az esküvőjére megy.

 

(Dallam: Előtted, Jézusom leborurok...)

 

Menyasszony vagy, koszorút fejedre,

Menyasszonyi ágyad már fölvetve;

Angyalokból áll a te násznéped,

Jézus Krisztus lett a vlőlegényed!

 

Menyasszonyi koszorúdnak gyöngye:

Szülőidnek reá hulló könnye;

És a lakodalmi zene hangja

Atyád s anyád zokogó jajszava!

 

Reményeid bár sírba hullottak,

S arcod szép rózsái elhervadtak:

Letépett a halál, mint virágot,

De nyertél te örök ifjúságot.

 

Menyasszonyi ruhád legszebb néked,

égből adott tiszta szüzességed;

Angyal voltál földi életedben,

Angyal lettél odafenn az égben.

 

Ha rám borul a nehéz sírhalom,

Jó szüleim szűnjék a fájdalom;

Örömanya vár ott a hajlékba:

Mária, a szüzek királynéja.

 

Szülőim, testvérim, kik valátok,

Mennyei gyöngyharmat szálljon reátok,

Melynek minden földre hulló cseppje,

isten áldásával legyen telve.

 

Kedves társim, szép ifjú leányok,

Hintsetek rám könnyet s gyászvirágot;

S legyen boldog életetek sorja,

A veszélytől Szűz Mária óvja.

 

Nem lesz nehéz nékem a sír dombja,

nem rettegek a síri álomba;

Jézus keresztje őrzi sírhalmom,

Feltámadásomat hiszem, vallom.

 

A menyasszony-búcsúztatóhoz hasonlóan drámai módon zengett a gyászének a fiatalember felett, akit a virrasztók vőlegénynek tekintettek. Ezt fejezte ki már az ének kezdő sora is:

 

Én is vőlegény vagyok,

Már indulni akarok,

Most jöjjön a nász népe,

Szomorú mennyegzőre.

 

Én is szép rózsa voltam,

Míg én életben voltam,

De már most elhervadtam,

Gyászkoporsómba szálltam.

 

A szülőim kertjében

Rózsa voltam éltemben,

De már többet nem nyílok,

A halál leszakasztott.

 

Szép fiatal koromba

Akadtam hálójába,

Nem hágy tovább itt élni,

Már nekem el kell menni.

 

De én eztet nem bánom,

E világot itt hagyom,

Mert a Jézus engemet

Mennyországba bevezet.

 

Szép virágszál-koromba

Leszállok gyászsíromba,

Szülőim örvendjetek,

Mennyben vőlegény leszek.

 

Ezt Jézus úgy akarta,

Hogy ma lelkem szólítja

Magához a mennyekbe,

Angyalok seregibe.

 

Édes atyám, szerettél,

Értem ne keseregjél,

Bús szívvel ma ne legyél,

Hanem inkább örvendjél.

 

Jézus színe elébe

Vőlegények mennyébe

Az angyalok beviszik

Mennyei karba teszik.

 

Most szülőim tőletek

Már én végbúcsút veszek,

Nem kell már neveléstek,

Köszönöm szívességtek.

 

Engem ne sirassatok,

Mert jó helyre adtatok,

Mert ott is a tietek,

Jézusnál is az leszek.

 

De még egy a kérésem,

Akik visznek, felkérem,

Testemet felvegyétek,

Gyászsíromig vigyétek.

 

Ott a földbe tegyétek,

Ítéletig ott leszek,

A lelkem a Jézussal,

Vigad már angyalokkal.

 

A kisgyermekek búcsúztató énekei közül két gyöngyszemet idézünk:

 

(Dallam: Ki ragyogni látod élted csillagát...)

 

Te engem szerettél édes Jézusom,

Mert magadhoz vettél kegyes Krisztusom,

Miért is tégedet, szent Istenségedet

Áldom örömmel.

 

Mert bűn nélkül éltem, élveim nagyok,

A sok lelki üdvek mondhatatlanok.

Immár Istenemet, kegyes Teremtőmet

Áldom örömmel.

 

Rövid életemért mást cseréltem én,

Megpihenhetek már Jézus kebelén,

Kinek szent Fölségét, örök Istenségét

Áldom örömmel.

 

Isten hozzátok hát drága jó szülők,

És kik itten álltok, jámborok, hívők.

Az Urat áldjátok, koporsóm fogjátok

S sírba tegyetek.

 

(Saját dallamán ismert)

 

Óh mily szép az ártatlanság,

Ezt követi a boldogság,

 

Jól jártál te szép virágszál,

Mert nagy örömre jutottál.

 

Neked a halál nem ártott,

Mert lelked Istenhez szállott.

...

 

Az Úr Jézus is azt mondja:

Ilyeneké az ég honja.

...

 

Kik most téged sírba teszünk,

Imádkozzál híven értünk.

...

 

Minket is hogy országába,

Bevehessen hajlékába.

....

 

A következő éneket előszeretettel énekelték a virrasztásokon, de a temetések alkalmával a halottas háztól a temetőig tartó útvonalon is:

 

Könyörülj Istenem és bűnös lelkemen,

Szánakodjál immár szomorú szívemen.

Haragodnak mennykövét, éles, hegyes tőrét,

Vedd vissza vétkeim büntető eszközét.

 

Továbbá mosogad bűntől és szívemet,

Kegyes kézzel gyógyítsd sebektől lelkemet.

Bűneimet megvallom, nyilván tapasztalon,

Mik miatt nem lehet semmi vigasságom.

 

Vétkeim lelkemet, mint a kígyók marják,

Szüntelen mellemet ássák és furdalják.

Hova fussak színedtől, fegyveres kezedtől,

Utánam fegyverid, futnak hegyes tőrid.

 

Egyedül csak neked, Isten, vétettem,

Te szent színed ellen gonoszt cselekedtem.

Oh kegyelmes Úristen, mi hasznod estemen,

Irgalmazz, könyörülj én bűnös lelkemen!

 

 

Az utolsó vacsora

A virrasztáson részt vevőket a gyászoló család szerény vacsorán látta vendégül. Ezt nevezték a halott utolsó vacsorájának, amelyen kuglófot és bort fogyasztottak. A kuglóf lehetett diós vagy „öregszőlős” töltelékkel elkészített.

 

A temetési szertartás

 Az elhunyt családtagjai személyesen hívták meg a rokonokat, jó barátokat, szomszédokat, a halottvivőket és a sírásókat a temetésre.

A temetési szertartás a katolikus egyházban külsőleg kétféle volt: palástos és karinges. A kettő lényegében árban és minimális szertartási eltérésben különbözött egymástól.

Hazánkban a török elnyomás után még nagyon sokáig a mesterek és a kántorok is végezték az egyházi temetési szertartást a nagyfokú paphiány miatt. A II. Vatikáni Zsinatig a temetési szertartás ékes latin nyelven történt. Napjainkban a temetés már teljes egészében magyar nyelven történik.

A temetési szertartás régen a háznál kezdődött. Mielőtt a pap megérkezett a kántorral, a sekrestyéssel és a ministránsokkal, a koporsót már felravatalozták az udvaron. Az egyházi szertartás a kántor által énekelt búcsúztatóval végződött, amely énekben az elhunyt elköszönt házastársától, szüleitől, gyermekeitől, rokonaitól, jó barátaitól, munkatársaitól, szomszédaitól, ismerőseitől, a családi háztól, de még az állataitól is. Ilyenkor még az énekben felsorolt állatokat is kiengedték az istállóból. (Arra is volt példa, hogy koplaltatták őket, hogy még a jószágok is bőgve vegyenek végső búcsút a szeretett gazdától vagy családtagoktól.)

A háztól a temetőig a halottat felváltva vitték a halottvivők a Szent Mihály lován. Útközben a kántor énekelt. A halottas menet előtt vitték a keresztet, amelyen ott lobogott egy fehér ruha a föltámadt Új Jézus halotti leplének emlékezetére. Ha a halottas menet a templom előtt haladt el, a koporsót letették és rövid imát, éneket mondtak az elhunytért.

A temetőkapuban vagy a temetőkereszt előtt szintén imádkoztak a megboldogultért, majd a sírnál levő szertartás közben elkezdődött a hantolás.

A pap, a sírásók s néhány rokon

Odaállnak néma körbe,

Röviden búcsúznak a sír peremén,

Aztán lebocsátják a gödörbe.

S akit rózsával hintett a világ,

Most arra rögöt dobálnak

Irgalmas nézők, akik éppen

A nyílt sírhoz közel állnak.

A háznál és a sírnál zajló temetési szertartás alatt a gyászolók a kortól függően a legkülönösebb módon vettek végső búcsút az elhunyttól. Volt, aki dallamos formában, siránkozó hangon elevenítette föl az elhunyt életét, főleg utolsó napjait. Mások úgy jajveszékeltek, hogy a végén a rokonoknak már fékezniük kellett őket. Sokan simogatták és csókolgatták a koporsót, közben pedig rigmusos, siratóénekhez hasonló búcsúztatót mormoltak.

A temetés végén, ahogy elborították a kereszttel ékesített új sírt a kegyelet és a szeretet virágai, a hozzátartozók és a szertartáson részt vevők részvétüket fejezték ki a gyászoló családtagoknak, majd közösen búcsút véve az elhunyttól, elindultak. haza.

 

Halott tor

A sírásóknak már általában a temetési szertartás előtt felszolgálták a szokásos menüt: a parasztpörköltet (pörkölt és krumpli keveréke), a bort és a pálinkát.

A temetés után a meghívott hozzátartozók és vendégek halotti toron vettek részt, amelynek az ünnepi menüje ugyancsak meghatározott volt: becsinált leves (más helyeken gulyásleves), zsírban sült perec vagy rétes, bor.

A halotti tort imával kezdték és fejezték be, amelynek tartama alatt a tisztességes emberi magatartás és az elhunyt iránti tisztelet volt az uralkodó.

 

Őrködés a temetőben

Hívő magyar népünk annyira hitt a túlvilági életben, amelyet a földihez hasonlóan próbált elképzelni, hogy meg volt róla győződve, az elhunyt a következő halottig őrködik a temetőben, vigyáz a holtak birodalmára.

Még ma is elevenen él az a népi szokás falusi híveink körében, hogy a gyászoló családtagok mindig elmennek a következő halott temetésére, mert szerettük csak ekkor pihenhet meg, s átadhatja az őrködést az „új halottnak”.

 

Temetés utáni szokások

 

A meghalt hozzátartozóinak – a vérségi, rokoni száltól függően – rövidebb, hosszabb ideig illett meggyászolni az elhunytat. A házastársat, testvért, szülőt, gyermeket általában egy évig gyászolták. Ez főleg a nők viseletére vonatkozott. A gyász színe általában a fekete, de akadtak vidékek, mint például a Somogy megyei Csököly község, ahol a gyász színe a fehér.

Szokás még a halottért mondatott szentmise a temetést követően, amelyen ugyancsak illett a rokonságnak részt vennie.

Szerettünk elvesztése mély fájdalmat és nagy űrt hagy a szívünkben. Ezt a fájdalmat csökkenti részben a gyászolók részvéte, az imádságos szertartás és az örök életbe vetett hit, hogy akitől végső búcsút vettünk, Istenhez ment, tehát örökké él, és az iránta való szeretet nem szűnik meg az eltávozásával. Ezért járunk ki a temetőbe, ezért viszünk virágot és gyújtunk gyertyát a kereszt tövében, elrebegve az ősi fohászt: „Adj, Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki.”

 

Advent

 

adventAz egyházi év kezdete nem azonos a polgári évvel. Karácsony előtt négy héttel, advent első vasárnapjával kezdődik, s egy év múlva, advent előtt Krisztus Király ünnepével zárul.

Advent a karácsonyi előkészület ideje. Egyrészt utalás a történelmi adventre, a választott nép Messiást váró évezredeire, másrészt készület karácsony ünnepére, Jézus születésére.

Ez a készület lelki, de családi vonatkozásai is vannak, hiszen karácsony a szeretet ünnepe, s bizony szeretnénk a mosolyt odacsalogatni minden családtag arcára, a karácsonyfa alatt.

Lelki előkészület vidéken a Szent család képének házról házra hordozása. Mindenütt egy napig marad, a család közösen imádkozik előtte az édesapa és az édesanya vezetésével, majd továbbkerül a következő családhoz.

Az adventi időszakra esik néhány kedves ünnep, amely ismét közelebb hozza egymáshoz a családot.

Szent Miklós napja (december 6.) a családi Mikulás-ünnep. A gyermekek napokkal előtte fényesítik cipőjüket, csizmájukat, hogy az ünnep éjszakáján az újra földre érkező Miklós püspök ajándékaival rakja tele azokat az ablakaikban. Igaz, nemcsak dicséret, ajándék, hanem néha virgács formájában büntetnivaló is akad.

Luca napján (december 13.) a lányoknak, asszonyoknak tilos dolgozniuk. Ezen a napon kezdik el készíteni a Luca székét, amelynek segítségével karácsony böjtjén felismerik a „boszorkányokat”. Alig van falu, ahol ne ismernék a Luca székét.

Dél-Dunántúlon Luca napján „kotyolni” járnak a fiúk. Fadarabokra térdelve mondják köszöntőjüket:

Luca, Luca, kity-koty!

Tiktyok, ludgyok, jó ülősek legyenek!

Fejszéjek, fúrójuk úgy megálljon a helibe,

Mint a cserfa a tövibe!

Annyi tojások legyen, mint az égen a csillag!

Annyi pénzek legyen, mint pelyvakutyóban a pelyva!

Akkora disznót öljenek, mint a falu bikája.

Olyan hosszú kolbászuk legyen, mint a falu hossza!

Olyan vastag szalonnájuk legyen, mint a mestergerendájuk!

Annyi zsírjuk legyen, mint a kútban a víz!

 

Ez már át is vezet bennünket a mindenkit megmozgató nagy eseményhez, ez a disznótor.

Munkával egybekötött, kedves ünnep a disznótor, ahol a disznó feldolgozása után bizony jólesik a vacsora és a jó bor. Sok helyen egy csapat legény vagy gyermek a vacsora alatt rigmusokat mond az ablak alatt, míg be nem hívják őket. Ekkor elmondják a disznó búcsúztatóját, amely az egész feldolgozás menetét magába foglalja. Ilyenkor egy kis itókát és kóstolót kapnak, majd távoznak.

 

Karácsony – Újév

        

Advent vége, karácsony vigíliája, december 24-e, Ádám és Éva napja. Ez a nap régen szigorú böjti nap volt, hústilalommal. Ez magyarázza a Szenteste étkezési szokásait.

Ez az este minden családban a szeretet ünnepe. Karácsonyfát a XIX. században a városokban állítottak először, de ma már mindenütt szokás. A feldíszített fenyőfa, az alá készített ajándékok, a szikrázó csillagszórók, a meleg, meghitt fényt sugárzó gyertyák közelebb hozzák egymáshoz a szíveket. Ilyenkor érezzük igazán, mennyire fontos számunkra a másik, a család többi tagja, s mennyire nem is az ajándék, hanem az „ajándék lelke” a fontos, nem a mit, hanem a hogyan kerül előtérbe. Szeretünk s viszontszeretnek bennünket. Ez az a nagy élmény, ez teszi kiemelkedő, jeles napunkká karácsony estéjét. Ez egyben felelősség is a család számára: ne maradjon senki egyedül, magányosan, elhagyatottan, gondoljunk az idősekre, az egyedül élőkre, a betegekre. Látogassuk meg, ajándékozzuk meg, ha lehet, hívjuk meg őket, érezzék ők is a gondoskodás, a szeretet melegét.

A karácsonyfához terített asztal étkei: borleves, mákos guba, sült pulyka, városban, főleg vizek mellett halászlé, rántott hal, burgonyasaláta hagymásan.

Hogyan készül a borleves?

1 liter félédes bort 5 dkg cukorral, 3 szem szegfűszeggel, reszelt citromhéjjal és egy kis darabka fahéjjal felforralunk. 5 tojás sárgáját és 1 dl tejfölt 1 dl tiszta borban simára keverünk, majd ezt folytonos keverés közben a felforralt borba öntjük. Tányérba vagy csészébe öntve tálaljuk.

A pulykát minden gazdasszony más és más módon készíti el, csak egyet az ellesett receptek közül:

A pulykát annak rendje-módja szerint fölszeleteljük, megsózzuk, lisztbe mártjuk, s vajban vagy margarinban (kocka, nem dobozos!) minden oldalát lassan pirosra sütjük. Mielőtt végleg elkészülne, egy citromot felkarikázunk, s rátesszük a pulykadarabokra, s megszórjuk egy kis petrezselyemzölddel. Egy másik citrom levét az így elkészített sültre facsarjuk. Az egészet fedő alatt pároljuk. A húst kivéve belőle a mártást kevés cukorral ízesíthetjük, majd a húst visszatéve, forrón tálaljuk.

Ez csak egy elkészítési mód, a hagyományos, tepsiben sütött vagy a töltött pulyka is finom ünnepi eledel.

Az ünnepi hal elkészítésének is számos egyéni módja van, minden vidék, sőt minden falu, de minden gazdasszony esküszik a maga receptjére. Tény, hogy a halnak soha nincs olyan nagy keletje, mint karácsony ünnepén.

A bőséges vacsorát követi a karácsonyi süteményes tál, ennek elmaradhatatlan kelléke a mákos és diós bejgli. A városi ember igen elkényelmesedett, sokszor cukrászdák celofánba csomagolt süteményeivel is beéri, de vidéken elképzelhetetlen, hogy a család számára oly kedves csemegét ne a nagymama, édesanya süsse meg.

Ezen az estén a gyermekeknek sem kell lefeküdniük, sokszor az egész család részt vesz az éjféli misén, ennek – mint az adventi hajnali miséknek – szintén meghitt, ünnepi hangulata van.

A templomban már a falu népe talál egymásra, s köszönti énekkel a Betlehembe érkezett Isten Fiát.

Az éjféli mise előtt – másutt még a vigília délutánján – betlehemi játékok teszik színesebbé az ünnepet. A délutáni játéknak az az előnye is megvan, hogy amíg a nagyszülők erre elviszik a kicsi gyerekeket, a szülők és a nagyobb testvérek zavartalanul feldíszíthetik a karácsonyfát, s a gyertyagyújtás a hazaérkezett kisgyermekeknél teljes meglepetést és osztatlan sikert arat.

A betlehemes játékok főszereplői a pásztorok, akiket angyalok keltegetnek, és küldik az újszülött Jézushoz Betlehembe. Elmaradhatatlan az öreg és süket pásztor, akinek tréfás félrehallásai szolgáltatják a humort, a vidámságot.

Gyakran kapcsolódnak a játékhoz a Vízkeresztkor ünnepelt háromkirályok, a napkeleti bölcsek: Gáspár, Menyhért és Boldizsár, de őket igazán január 6-án ünnepeljük.

 

István és János napi köszöntők

A magyar falvakban december 26-27-én köszöntik az Istvánokat és a Jánosokat. Baráti alkalom a találkozásra, poharazásra. Ilyenkor távoli családtagok is fölkeresik egymást, s a terített asztal mellett vidám tréfálkozás, szórakozás folyik.

 

A karácsonyi ünnepkör Szilveszterrel folytatódik.

Ez a polgári év utolsó napja, templomainkban ezen az estén tartják az év végi hálaadást, és a hívek ekkor kapnak betekintést az elmúlt esztendő eseményeibe, s az egyházközség, templom anyagi természetű örömeibe, gondjaiba is.

 

Szilveszterre a jósló szokások jellemzőek

Ilyen a szilveszteri ólomöntés, a lányok mindenféle mágikus praktikákkal igyekeznek megtudni, ki és milyen is lesz a férjük. Közismert szokás az is, hogy az óévtől hatalmas lármával, kolompolás közben búcsúznak el.

Az újévi malac, a patkó, a kéményseprő szerencsehozó szerepét mindenki ismeri.

Szilveszter az óév búcsúztató ünnepe, telve vidámsággal, tánccal és zenével. A karácsony a család ünnepe, szilveszterkor viszont nagyobb közösségek, családok, barátok, kalákában összeszokottak ünnepelnek együtt.

A szilveszteri asztalra malacsült, pezsgős káposzta, virsli, töltött káposzta, kocsonya kerül. Elmaradhatatlan a jó bor, főleg városban a pezsgő.

 

Újév

ujevA polgári év kezdete, álmosan ugyan, de az ünnep tovább folytatódik. Ezen a napon adják a karácsonyi asztal megmaradt morzsáit a baromfiaknak.

A családi asztal főétke a sertés, a marha, mert ezen a napon baromfit nem szabad enni, nehogy elkaparja a szerencsénket. Kell viszont fánk, hogy szerencsénk úgy dagadjon, mint a jól kelesztett tészta! Aki ezen a napon kukoricát főz, annak maga szárúra nő a búzája!

A jókívánság, szerencsekívánság napja, valami elmúlt, lezárult, s kezdődik egy új év – Isten áldásával.

 

Farsang

 

farsangfarsangi fankCsokonai Vitéz Mihály „vitézi versezetét” a Dorottyát (avagy a Dámák diadalmát az fársángon), kötelező olvasmányaink üde színfoltjának tartottuk valamennyien.

Mulatsággal, tánccal, farsangi bállal a legkisebb faluban is. Vízkereszttől farsang keddjéig, azaz a hamvazószerdát megelőző nap éjfeléig, amely időpontot több faluban még ma is harangszó jelez, évről évre hol hosszabb, hol rövidebb farsangi időt zárva le, hiszen a hamvazószerda a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap – húsvétvasárnap – előtt negyven nappal van, s a „csalfa hold” miatt húsvétvasárnap évről évre máskorra esik.

De amíg tart a farsang, addig bál bált ért – régen.

Halogyon (Vas megye) ott jól elszórakoznak, pl. bolondlakodalmat tartva azokkal, akik abban az évben nem mennek férjhez, nem házasodnak, mintegy önmagukat csúfolják ki, hogy nem mertek frigyre lépni. Maskarába öltözöttek kísérik faluhosszat a kétkerekű kordéra kötözött, rönkre ültetett „ifjú párt”, hogy a falu főterén álpüspök „adja össze őket”, miközben korongecsetből bőven szór rájuk kölnis vizet. A táncházban aztán hajnalig tart a mulatság, „ugratásokkal” bőven tarkítva: bátorításul, hogy jövőre már sokan merjenek holtomiglan-holtodiglan frigyre lépni, termékeny gyermekáldással bővelkedő házasságra, amit a rönkre ültetés fejezett ki, varázsolt, remélt.

Az általános iskolások, sőt az óvodások farsangja ma sem múlik el álarcosbál nélkül.

Kosztolányi Dezső fogalmazásában a farsang dicsérete így szól:

„… És a sötétség mélypontján, december 24-én, amelyet ti neveztek, megrendezitek Jézus születésének mámorában azt a hallhatatlan és páratlan karácsonyi tűzijátékot, amelynek sziporkái New York-tól Tokióig látszanak. Akkora az öröm, hogy a világ táncra perdül, és ti mosolyogva nézitek a jégszikrás farsangot. De pár hét múlva ismét üstökön ragadjátok az embert és azt mondjátok neki:

-          Elég volt!

Kék leplekkel borítjátok a templom képeit, hamut hintetek a kijózanult fejekre és azt mondjátok: - Porból lettél és porrá leszel! – Az élet nem lehet örökös vigalom. A rózsa mellett felvérzik a tövis…”

De addig, amíg elhangzana az „Elég volt!” megindul a színpompás karnevál. A riói fogalommá vált az egész világon. Tévéállomások százai közvetítik egyenesből. A mohácsi busójárásra is sokan érkeznek határokon túlról is, és szép pénzeket fizetnek a különböző busó faálarcokért. Aztán, valóban „elég volt!”, „Carne vale!” – vagyis: „Mondj búcsút a húsnak!”, mert kezdődik a negyvennapos Nagyböjt. Hogy eddzed magad a jóra. Hogy életedben minél kevesebb legyen a „farmatringfutás”.

 

 

Nagyböjt

 

nagybojtHamvazószerdától pünkösd ünnepéig tart a húsvéti szent idő. A húsvéti időben hitünk legfontosabb titkait: Jézus szenvedését, halálát és feltámadását ünnepeljük.

A húsvéti idő kezdete attól függ, hogy mikor van húsvét vasárnapja. Húsvét vasárnapja a tavasz kezdetét (március 21.) követő holdtölte utáni vasárnapon van. Pünkösd pedig húsvét után az 50. napon van.

A húsvéti szent időt is bűnbánati idővel kezdjük. Ez a nagyböjt. Negyven napig tart, hat vasárnapja van. A miseruha színe lila.

325-ben a niceai zsinat már általános gyakorlatként beszél a Húsvét előtti nagyböjtről. A negyvenes szám Izrael negyvenéves pusztai vándorlására, Mózes 40 napi Sinai-hegyi tartózkodására, de leginkább Jézus negyvennapos böjtjére emlékeztet. Mivel vasárnap nem böjtölnek, ezért azokat leszámítva a szent negyvennapot hamvazószerdán kezdték. A nagyböjt kettős rendeltetése: a katekumenek=hittanulók felkészítése a keresztség felvételére, és a hívek általános bűnbánati ideje, amellyel a húsvéti örömre készítik fel lelküket. A középkorban előtérbe kerül az előbbiek mellett Krisztus megváltó szenvedésére való kegyeletes emlékezés. "A Szent Negyvennapnak két jellegzetessége van: előkészít a keresztségre vagy emlékezetünkbe idézi azt, továbbá hangsúlyozza a töredelmes lelkületet. Ezek révén különösen jól előkészíti a húsvéti misztérium megünneplésére a hívőket, akik Isten igéjét nagyobb buzgósággal hallgatják és több időt fordítanak az imádságra."- írja a II. Vatikáni Zsinat Liturgikus konstitúciója, a szent cselekményekről szóló rendelkezése. A nagyböjt bűnbánati szellemét szolgálja a bűnbocsánat szentségéhez járulás, a nagyböjti lelkigyakorlat, az önmegtagadások és a szolgáló szeretet cselekedetei.

Aki böjtöl, megfosztja magát minden tápláléktól és italtól egy vagy több napon át, napnyugtától napnyugtáig. Éhezik az, aki testi szükségleteinek megfelelő táplálékot nem vehet magához. Fogyókúrázik, aki külalakjára vigyáz vagy az orvosa javaslatára, egészségi okokból tudatosan megválogatja mit, mikor, mennyit eszik. Böjtöl, aki ki akarja fejezni, hogy Isten az Úr életében, Istennek és nem a föld javaival akar eltelni, bár tudja, hogy Isten a föld javait testünk felüdülésére adta minden ember számára.

A Bibliából tudjuk, hogy Isten földi boldogságot adott az embernek, a férfinak és nőnek, mert szeretetében létbe hívta őket. Az Isten szeretetére minden ember válaszol, az első ember visszautasította Isten szeretetét, pedig szabadon igen mondhatott volna. Az Isten próbára tette az embert: "A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz" (Ter. 2, 16-17). Isten javunkra adta a világot és szeretetre hív, sőt örök szeretetre hív, azaz Önmagával akar eltölteni, örök szeretetben. A próba: elismerem, hogy csak Isten tudja betölteni életemet úgy, hogy éljek; vagy úgy döntök, nem kell szeretete és eltelek önmagammal, a többi teremtménnyel, a világgal, ez a lassú halál.

A böjttel kifejezem Istenhez való viszonyomat, Teremtőm és Uram, aki szeretetből és szeretetre teremtett, ha feléje igyekszem, boldogabb lesz földi életem és elnyerem Isten ajándékát, az örök életet.

A Bibliában Kain és Ábel története másik oldalról közelíti az igazságot, mindketten áldozatot mutatnak be az Úrnak: "Káin a föld terméséből... Ábel nyája zsenge bárányaiból, azok zsírjából" (Ter. 4, 3-4.). Áldozatbemutatásunk a szeretetünk külső jele. Kain előbb teleette magát, és ami maradt, abból adott az Úrnak. Ábel a termés zsengéjét adja az Úrnak, és csak utána vett magához táplálékot. Bármennyire megküzdünk a táplálékért, végső soron Isten adja, Ő ad erőt, egészséget, alkalmas időt, segítő embereket, hogy élhessünk. Amikor asztalhoz ülünk, legszívesebben már ennénk a finom ételből, de egy pillanatra magamba szállok és imádkozom: Köszönöm Uram az életet, köszönöm az ételt, add, hogy a föld táplálékait is úgy használjam, hogy Hozzád jussak az örök életre.

A böjttel kiüresítem magamat, hogy az Úrral töltekezhessem, a böjt a test imája.

 

nagybojt 2Az Újszövetségben olvassuk: „Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit, de végül megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré” (Lk 4, 1-13). Jézus, aki Isten Fia, egy az Atyával, emberi természetében is eggyé válik az Atyával. A Lélek ezért tölti el Jézust emberi természetében is. Jézus pedig imával, böjttel és cselekedettel teszi alkalmassá emberi természetét az Istennel való eggyéválásra és fejezi ki, hogy eggyé akar válni az emberekkel is. A sátán, a hazugság atyja Jézust arra akarja rávenni, hogy emberi módon elképzelve váltsa meg a világot, gazdasági és politikai jólétet hozzon az embereknek, Jézus azonban kitart Atyja üdvözítő akarata mellett, és igent mond akaratára a szenvedésben és a kereszthalálban, hogy a bűntől és következményeitől váltson meg és feltámadásában részesítsen az örök életben.

A böjt arra figyelmeztet, hogy a sátán a hasadon keresztül próbál hatalmába keríteni. Mi lesz veled, ha nem lesz kenyered, állásod? A sátán arra sarkall, hogy mennél nagyobbat harapjunk a világból, megjöjjön az étvágyunk és elfeledkezzünk Urunkról, így bonyolódunk bele tisztességtelen birtoklásba.

Az Újszövetségben olvassuk: a gazdag „mindennap nagy lakomát rendezett”, míg a szegény Lázár még annak is „örült volna, ha jóllakhat abból, ami a gazdag ember asztaláról hulladékként lekerült” (Lk 16, 19-31). Elvesszük, ha a rászorulónak adhatnánk és nem adunk. Az utolsó ítéletről szóló példabeszédében (Mt 25, 31-46.) Jézus arra figyelmeztet: ha az éhezőnek enni adunk vagy nem adunk, Neki adjuk vagy Tőle vonjuk el a táplálékot.

A böjt járjon együtt mások megvendégelésével. Régi szó az alamizsna, elkoptattuk, mert a fölöslegesből adtunk és a másik nem a fölöslegesből akart részesülni, hanem a szeretetünkből. Ha egy nap böjtöltem, annak árát adjam oda a rászorulóknak, a rajta segítő legmegfelelőbb formában. Így érthető az ima, a böjt és az alamizsnaosztás összefüggése.

A római katolikus egyházban, hústilalommal egybekötött két szigorú böjti nap a hamvazószerda és a nagypéntek. A szigorú böjt  a nagykorúakat kötelezi (betöltött 18. évtől 60. életévük megkezdéséig). A hústilalom kötelezi azokat, akik 14. életévüket betöltötték.

Érdemes megjegyezni, hogy a nagyböjtön kívül az évközi péntekeken bűnbánati napot tartunk. Mi döntjük el, hogy a Mennyei Atyát imával, böjttel vagy jócselekedettel engeszteljük bűneinkért. Fejezzük ki valamilyen formában, életünk Ura az Isten!

Hamvazószerda a nagyböjt első napja. A szentmisén az előző évi virágvasárnapi szentelt barkából készült hamut a miséző megszenteli, az eléje járuló híveket megjelöli e szavakkal: "Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!" (Ter. 3, 19) vagy "Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az Evangéliumban!" (Mk 1, 15.). A hamu az elmúlásnak természetes jelképe, ha csak e világgal töltekezünk, így járunk. Aki hittel elfogadja Istent Teremtőjének, Urának, aki bűnbánatot tart, újra dönt, de most már Isten szeretete mellett, és így kifejezi hitét az értünk meghalt és feltámadt Krisztusban, az örökké él, Istenben él.

Keresztutat járunk nagyböjt minden péntekén. A keresztút Jézus szenvedésének és halálának történetét állítja elénk 14 állomással. Ezeket végigjáruk énekelve, imádkozva, Jézus megváltó szeretetén elmélkedve. Újabban 15 állomást is állítanak, Jézus feltámadását ábrázolva, ez hangsúlyozza, Jézus kereszthalálával és feltámadásával váltotta meg a világot a bűntől. Ha nem tudunk részt venni a hívő közösség keresztútjárásában, legalább lélekben elmélkedjünk fél órát Jézus megváltó szeretetéről. Jézus halálának emlékére pénteken délután 3 órakor harangozni szoktak.

Virágvasárnap. Nagyböjt hatodik és egyben utolsó vasárnapja. Jézus jeruzsálemi bevonulásának ünnepe. A szentmisén barkát szentelnek a pálmaágak és virágok emlékére, amelyekkel a zsidó nép Jézust köszöntötte. A szentelt barkákkal körmenetet tartunk.

A virágvasárnap és húsvét közti hetet nagyhétnek nevezzük, amelynek utolsó három napja: nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat. Húsvétvasárnap Krisztus feltámadásának ünnepe, ez a keresztények legnagyobb ünnepe. Húsvét után Jézus 40 napig maradt a földön. A 40. nap áldozócsütörtök, Jézus mennybemenetelének ünnepe. A misében eloltjuk a húsvéti gyertyát, jelezve, hogy a Krisztus az Atyához ment. Húsvét után az 50. napon van pünkösd, a Szentlélek eljövetelének ünnepe. Pünkösd vasárnapjával lezárul a húsvéti szent idő.

A böjt keresztény értékelését gyakorlati úton mozdítsuk elő. A család közös imája előkészíti szívünket, emberi természetünket, hogy észrevegyük a másik szükségét. Az Isten örömmel, fájdalommal, eseményekkel, személyek elénk állításával jelzéseket ad, fel kell ismernem, itt és most mi a tennivalóm Isten színe előtt.

A család közös böjtje segíti az egyes tagokat, hogy a közös elhatározásokat közös tett kövesse, jelen esetben: valamiről lemondok, hogy kifejezzem, életemben, életünkben Isten az Úr!

A család közös alamizsnálkodása - vagyis közösen azt adjuk ami a zsengénk - kifejezi, amit adok, azt szeretettel és szeretetből nyújtom, a másikat tisztelve és megbecsülve. A közös böjtölésből összegyűlt pénzzel nemes célt támogatunk.

A család közös böjtölését közös bűnbánattal kapcsolja össze: "Ninive lakói hittek az Istennek. Böjtött hirdettek..." (Jón 3, 5.).

A lelkiismeret-vizsgálatnaál kérdezzük meg magunktól: gyakorlom a böjtöt vagy hanyagolom? Mi az én "zsengém" amit Istennek adhatok ma? A bűnbánati napot megtartom-e? Imával? Önmegtartóztatással? Cselekedettel, Személyes felelősséggel választom ki, hogy milyen módon engesztelen a mennyei Atyát? Vasárnap a szentmise bűnbánati részében megfogalmazom, mi lesz a heti "zsengém" Istennek? Vasárnap Jézus feltámadásának örömünnepe, készülök imával, böjttel és cselekedettel (a magamtól elvont földi jót, amit Isten nekem adott, a másik boldogítására adom)?

A péntek a kereszten értünk halt Üdvözítőé, az Ő szeretetére szeretettel válaszoltam?

A keresztény család nagyböjtje út Krisztus húsvétjának öröméhez.

 

Húsvét

 

husvetHúsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Jézus halála és feltámadása volt az apostoli igehirdetés alapja és kiindulópontja.

A niceai zsinat óta (325) a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnap húsvét ünnepe, így mozgó ünnep, népi hagyományainkban virágvasárnappal kezdődik, s  tart húsvét után egy hétig, fehérvasárnapig.

A virágvasárnapi ünnepi szentmisén kedves szokás nálunk a barkaszentelés. Folyók, patakok, tavak partján gyűjtik kicsinyek és nagyok a fűzfa virágát, hogy azt Jézus ünnepélyes jeruzsálemi bevonulásának emlékére a templomban megszenteljék.

A megszentelt virágvasárnapi barka hamuja lesz a következő évben, hamvazószerdán az a hamu, amellyel bűnbánatra figyelmeztet majd az egyház. Virágvasárnap kiszehajtással temették sok helyen a telet.

A nagyszombati tűzszentelés szertartása régi hagyományokra utal.

Nagyszombat délután a feltámadási szertartás hirdeti Krisztus diadalát a gonosz, a halál felett. Ennek a diadalnak világgá kiáltása a feltámadási körmenet.

Jézus feltámadásával véget ért a böjt, az önmegtagadás ideje, amelyet eleink igen komolyan vettek, húsvét valóban a húseledelek újra elővételét jelentette, annyira, hogy húsvétvasárnap hajnalban az első szentmisén megáldatták a húsvéti sonkát, tojást, kalácsot.

S itt már a családi asztalnál vagyunk, ahol a télen vágott disznók sonkája, csülke, felfüstölt oldalasa az étek, főtt tojással és kaláccsal. Igazán ünnepi asztal böjtölés után.

De a tojás nemcsak étel, hanem a termékenységnek, az új életnek, a tavasznak a jelképe. Ahogy Krisztus áttörte a sír bilincsét, úgy bújik elő az új élet, a kis csibe is a tojás börtönéből. A család leánytagjait megmozgató feladat a húsvéti tojások festése, elkészítése. E legegyszerűbb módszertől kezdve, amikor a tojás részeit levelekkel, virágmintákkal burkolják be, s úgy teszik festékbe, egészen a művészi ecsetfestésig minden fellelhető. Hagymalevél, zöld dióhéj főzete, vadkörte vagy vadalma leve egyaránt fellelhető. A minták elkészítésekor sok helyen viaszt használtak vagy használnak.

Húsvéthétfő a locsolás napja. Régi neve: „vízbevetlé hétfő”, „vízhányó kedd”. A locsolás szokása mind a mai napig él a falvakban, városokban egyaránt.

husvet 2A locsolás az új életnek, a tavasznak a jelképe. Régen kútból húzott vízzel öntözték meg faluhelyen a lányokat, akik ezen a napon bizony többször kénytelenek voltak átöltözni, ma már vidéken is inkább az illatos víz, a kölni dukál. A leányok ajándéka a gondosan festett tojás, a sütemény, s néhány korty ital. Egyes helyeken locsolás helyett vesszőzés szokás.

Mindkettő a jelképes termékenyítést, a rituális megtisztulást jelenti.

Húsvéti szokásainkat a fehérvasárnap zárja. Ezen a napon a palócoknál, Somogyban és Zalában szokás díszesen feldíszített komatálat küldeni. Főleg fiatal lányok küldik a tálat, s minden variáció előfordul, lány lánynak, lány fiúnak, fiúk egymásnak. A komatálat küldők sírig tartó barátságra léptek, a lányok mátkának nevezik ezután egymást.

A komatálról nem hiányozhat a húsvéti tojás, a kalács, s egy üveg ital sem. Aki az ajándékot kapta, kivett egy tojást, s két másikat rakott a tálba helyette. Más helyen az egész tálat elvette, s másikat adott helyette. A komatál átadása mindig ének, vers mondásával van egybekötve:

Komatálat hoztam,

Fel is koszorúztam,

Koma küldte komának,

Hogy váltsa ki magának,

Ha nem váltja magának,

Küldje vissza komának.

Ha a legények a kedvesüknek küldték a tálat, azt már inkább „mátkatálnak” nevezték.

Meg kell említenünk még a játszót is. Húsvét és pünkösd között vasárnaponként a legények és a leányok külön-külön csoportokban énekelve, dalolva kimentek a faluból a gyepre labdázni, fogócskázni, szembekötősdit játszani. Ezek a játszók elképzelhetetlenek voltak az ismert ének, a „Bújj, bújj zöld ág…” éneklése nélkül.

Húsvét ünnepkörét a pünkösdi szokások zárják.

 

Pünkösd

 

punkosd 2punkosdA húsvéti idő lezárása, befejezése Pünkösd ünnepe. Jézus feltámadása után negyven napon át újra és újra megjelent apostolainak jelezvén, hogy feltámadt és él, másfelől eszükbe juttatta a legfontosabb igazságokat, megvilágította élete eseményeinek összefüggéseit.

A negyvenedik napon (áldozócsütörtök) visszatért a mennybe, apostolainak lelkére kötve, hogy maradjanak együtt, s várják a megígért isteni küldöttet, a Szentlelket.

A Szentlélek a feltámadás után az ötvenedik napon jött el. Az apostolok feje fölött lángnyelvek jelentek meg, nagy szélzúgás támadt, s ezek a félénk apostolok, Péter vezetésével, bátran a nép elé álltak, és hirdették Krisztust, aki meghalt, de feltámadt. Szavukra több mint ötezer ember tért meg, s lett Krisztus követője.

Az ünnephez kötődik a pünkösdi király és királyné választása. Már a XVI. századból vannak írásos emlékeink e szokásról. Pünkösd ünnepe - húsvéttal együtt - a természet megújulását, a tavaszköszöntőt is jelentette.

A legények, megfelelő feltételek teljesítésével, meghatározott időre királyt választottak, lombokba, virágokba burkolták társukat, így vitték végig a falun. Ezek közösségi népünnepélyek voltak. Győr-Sopron megyében borzaskirálynak is nevezték.

Bél Mátyás 1763-ban arról ír, hogy a magyarok pünkösd napján Csallóközben a Szent Örzsébet nevezetű faluba zarándokolnak, itt ősi szokás szerint királyt választanak.

A XVIII. század végétől új szokásforma is jelentkezik. A falu legényei és leányei közül kiválasztanak egy párt (királyt és királynőt), akik feldíszítve járják körül a falut. Még napjainkban is élő szokás a "királyné-járás". Feje fölé társai selyemkendő sátrat tartanak, s így járnak házról házra, közben rózsaszirmokat szórnak szét, s így énekelnek:

Meghozta az Isten piros pünkösd napját

Mi is meghordozzuk királyné asszonykát,

Jácintus, jácintus, tarka tulipánus,

Hintsetek virágot az Isten Fiának.

A "jácintus" szónál kezdődik meg a virághintés. Az ének után általában a következő szöveget mondják:

Nem anyámtól lettem,

Rózsafán termettem,

Piros pünkösd napján

Hajnalban születtem.

A királynő néma szereplő, közben nem szabad nevetnie. Az ének után magasba emelik, hogy nagyra nőjön a kender. Majd a kosaras lány szerepe következik:

Segéljék királynénkat,

Királyné asszonyunkat,

Pár tojással, pár kaláccsal,

Pár katonaforintokkal.

A pünkösdi rigmusokban igen gyakran ismétlődik Szent Erzsébet neve, valószínűleg az életéből jól ismert rózsacsoda kapcsolódott össze a pünkösdi rózsa fogalmával. A királyné és a rózsa egyaránt védelemre szorul:

Mi van, mi van ma? Piros pünkösd napja

Holnap lesz, holnap lesz a második napja.

Jó legény, jó leány, jól megfogjad a lovadnak szárát,

Ne tipossa, ne tapossa a pünkösdi rózsát.

Ezek a sorok Dugonics András Etelka című regényében is szerepelnek már.

Bár a különböző szokásformák történeti kapcsolata nem világos, kívánatos, hogy a még élő szokásokat őrizzük, ha lehet - esetleg megújítva - ismét népszerűsítsük. A szomszédos népeknél lovasversennyel vagy más ügyességi versenyekkel összekötve ma is van királyválasztás, amely szép, dicsőséges, de mégis rövid, mint minden pünkösdi királyság!

Pünkösd ünnepe – húsvéttal együtt – a természet megújulását, a tavaszköszöntőt is jelentette.

Időjárás jelentés

Hirdetés

Hirlevélre feliratkozás







Patikakereső

Weboldal készítés

Hirdetés