In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

Ma 2017. október 18., szerda, Lukács napja van. Holnap Nándor napja lesz.

 

„Nagyobb had a sír hada, mint a tiétek,

akik ma a földön, a tengeren éltek!mindenszentek

Az törte, - mi törtük az ősi ugart ott,

ahol kasza villan, ahol ti arattok,

és mind, ami vég, ami kezdet a múltban,

forrásra találva a napra kibuggyan,

s a régi szívek dühe, vágya szüntelen

lüktetve viharzik a földi erekben,

s ami szabályt, igazat, kitaláltunk,

irányt ma is az mutat, a mi vlágunk,

s ha vers, szobor és zene vívja csatáját,

a miénk ragyogva kiküzdi a pálmát,

most is csalogatnak az emberi célok –

Térdre, ha népünket öntik a sírok!”

(C. F. Meyer: Halottak kórusa

Szabó Lőrinc fordítása)

 

halottak napjaA halál elviselhetetlen titok, megdermeszti az emberi szívet. Gyökeres és végleges változás. Mozdulatlansággá változik a mozgás, csenddé az élet lüktetése: a halál az egész ember végét jelenti abban a formában, ahogyan ismertük. Az ember úgy tér vissza a földbe, úgy válik porrá teste, mint az őszi szél. „Emlékezzél, ember: porból és porrá leszel” – mondja az első emberpárnak a Teremtő Isten, és hangzik e szó minden ember fölött azóta is.

 

Együtt élni tudni a halállal

 

Mégis, ahogyan az idő begyógyítja a sebeket, úgy az ember is megtanult együtt élni a halállal. Naponta olvassa a gyászjelentéseket, értesül ismerősei elhunytáról és nem rettenti a váratlan halál lehetősége sem. Idős korban sem mindenki gondol arra, hogy születésétől kezdve voltaképpen „a halál rokona” (Ady). A közvetlen környezetet érő gyász is csak ideig-óráig borítja szomorúságba. Sokan vélik azt, hogy ha nem gondolnak a halálra, az soha sem fog rájuk találni. A karthauzi szerzetesek viszont mindennap ezzel köszöntik egymást: „memento mori” = emlékezz a halálra!

Az emberiség kezdettől fogva sejtette, hogy a halállal nem zárul le teljesen létezése. A túlvilági életbe vetett hit annyira azonos igényből fakad, hogy ha különböző mítoszokban fejezte is ki a halál utáni élet utáni vágyát, a lényeg voltaképpen azonos. Az élet Ura új élettel ajándékozza meg a halandókat, s érdemeik szerint jutalmazza, bünteti őket. Jézus Krisztus tanítása és halála utáni feltámadása ennek az igénynek teljesítése. „Aki énbennem hisz, ha meghalt is, élni fog és én feltámasztom az utolsó napon…” Az örök boldogság, illetve örök kárhozat a földi élet jutalma, illetve büntetése. Az igazságos Bíró voltaképpen a halál utáni ítéletre eléje érkező lélek elé tárja földi életének valamennyi döntését, jó és rossz közti választásainak eredményét. Így ki-ki maga választja meg: Istennel vagy nélküle akarja vállalni az időtlen örökkévalóságot. Az ítéletet mi hozzuk lassanként, életünkkel…

Hamlet híres monológja arról, hogy „lenni vagy nem lenni”, mesteri ábrázolása a túlvilággal számoló, s attól joggal tartó óvatosságnak. „…meghalni – elszunnyadni – és alunni! Talán álmodni: ez a bökkenő; Mert hogy mi álmok jőnek a halálban, ha majd leráztuk mind e földi bajt, ez visszadöbbent… ki hordaná-e terheket… ha rettegésünk egy halál utáni valamitől – a nem ismert tartomány, melyből nem tér meg utazó – le nem lohasztja kedvünk, inkább tűrni a jelen gonoszt, mint ismeretlenek felé sietni?...” – És Hamlet másodszor is habozik, hogy apja gyilkosát, az új királyt ledöfje: „… most megtehetném. Top! imádkozik. És, most teszem meg: - akkor mennybe mén. Így állok én bosszút? megfontolandó. Atyámat egy gazember megöli, s én, ez apának egyetlen fia, azt a gazembert a mennyországba átküldöm…” (III. felvonás, 1. és 4. szín).

Halál és ítélet, halál és megdicsőülés, halál és kárhozat – e fogalompárok együtt formálták Európa kereszténnyé lett népeinek gondolkodását, hitét. S a hívő keresztény a Jézustól meghirdetett mennyek országának igézetében tudja csak megélni mások halálát, készülni a sajátjára és emlékezni mindazokra, „akik előttünk távoztak el a hit jelével és a béke álmát alusszák” (a misekönyv imájából).

Minden ember Isten képére és hasonlatosságára van teremtve: „… ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló…”

(Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd). S ugyanő kezdi belátni, élete kora délutánjának egy csodás látomásában:

„…Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,

úgy érzem én, barátom, hogy a porban,

hol lelkek és göröngyök közt botoltam,

mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak

vendége voltam.”

(Kosztolányi: Hajnali részegség)

 

Végső tisztesség

 

A temetést végső tisztességadásnak nevezzük, mert életükben is kell (kellene) tisztelni minden embertársunkat. A búcsúztatás és a halotti beszéd a munkatársak és barátok, ismerősök feladata. Az egyház minden koporsó vagy urnába zárt hamvak előtt állva az elhunytért imádkozik. Az elköltözött helyett is, érte is. Bűnbocsánatért, irgalmas ítéletért, szeretetteljes fogadtatásért. Vigasztaló szó nincs más, mint amit Jézus mondott: „… egy kis idő, és nem láttok engem. És ismét egy kis idő és megláttok engem…” Némelyik ravatalozó ajtaja fölé a halottak utolsó üzenetét írják: Voltam, ami vagy: leszel, ami vagyok. És elborítják a sírt a virágok, miközben hangos írás és néma fájdalom, emlékek idézése és a hogyan tovább kérdése szorongatja a gyászolókat. Letűzik a keresztet, amely a temető többi keresztjével együtt jelzi a keresztény ember hitét: a halál fölött is él Krisztus hatalma és tovább élnek azok, akik benne hittek és szeretetében hunytak el.

És elérkezik minden évben egyszer a ködös november. És megindulnak hosszú sorban a temetők felé azok, akikben nem holt, hanem élő a hit, remény és a síron túli szeretet. Élő virágot, az Élet jelét viszik magukkal, hogy fölékesítsék szeretteik nyugvóhelyét. Gyertyát gyújtanak annak emlékezetére, hogy a halál sötét árnyékából az örök világosság fényességébe való érkezését kérjék imáikkal is minden megholt számára. Ez a nap a halottak napja. Estefelé virágba borult és fénytengerré változott minden temető. Találkoznak egymással messziről jött rokonok, ismerősök. És mindenki mond valami csendeset, kedveset, szép emléket a megholtakról. Mert „a holtakról jót – vagy semmit” … „…A kárpitos az apjára emlékezik, aki ezt mondotta neki: Jertek majd ki a síromhoz világítani, nem azért, hogy engem lássatok vagy én lássak valamit, mivel a föld betömi a szemem, hanem, hogy a saját arcotokra hulljon a gyertya világa…” (Sütő András: Világítunk).

Mennyi szokás, teendő, szertartás halmozódott fel évezredek folyamán, amelyekkel elhunytjaikat vették körül a közösségek, népek, országok! Akinek el kellett hagynia hazáját, nemegyszer magával vitt egy maroknyi földet otthonról, hogy egyszer majd koporsójába rejtsék!

Pisa városának lakói ma is látható csodás épületegyüttesükkel az élet minden állomásához Isten segítségét kérő hitüket fejezték ki: a keresztelőkápolna, a híres ferde torony, amelyből a harangoknak kellett volna szólniuk, a dóm és a „Campo santo”-nak (szent föld) nevezett temető, amelybe 1200 táján hajórakományok hozták a Szentföld földjét, hogy temetőjük földje is a szó legszorosabb értelmében „szent” legyen. Mennyi hatalmas emlékmű, síremlék, obeliszk jelzi a történelem nagyjainak nyugvóhelyét – hacsak nem dúlták fel azokat a történelmi viharok vagy a szentségtörő temetőgyalázók barbársága.

Hány csodás festmény választotta témájául a halált és az utána következő eseményeket! Az utolsó ítélet leghíresebb víziója a Michelangelo (Sixtus-kápolna) és Signorelli (Orvieto, dóm, 1505) ecsetje alól került ki. A legtöbb zeneszerző írt halotti misét (requies = nyugalom): Mozart és Verdi remeke mellett Cherubini, Donizetti, Brams, Britten, Webbs nevéhez fűződnek a leghíresebbek. A halállal kacérkodó és a sátánt idéző művekben sincs hiány: Saint Saens Haláltánca, Liszt Mefisztó-keringője épp olyan ismert, mint a hősök halálát idéző Chopin Gyászinduló vagy Beethoven gyászzenéi (a III. és VII. szimfóniákban). Franck Piece héroique és R. Strauss Halál és megdicsőülés című remekei.

 

Minden megholtért

 

Aki nem tud mozdulni otthonából, akinek szerettei sokfelé nyugszanak: halottak napján este gyertyákat gyújt otthonában és csendben fényképeket nézeget, sárgult leveleket olvas remegő kézzel és mondja a rózsafüzért: „…Asszonyunk Szűz Mária, imádkozzál értünk bűnösökért most és halálunk óráján…”. És a szeretet örökkévalóságát hirdeti minden szentmise, amelyet elhunytjaiért mondat, imádkoztat az emlékező. És minden  megholtért mondják az emlékező szentmisét halottak napján, november 2-án valamennyi katolikus templomban.

De mindennap, minden szentmisében van megemlékezés élőkről és megholtakról. És vannak, akik szinte naponként járnak a temetőbe. Gondozzák a sírokat, friss virággal hintik be a hantokat, öntözik a rózsatöveket, kiültetett krizantémokat. Egy-egy régi temető mindig hű tükörképe nemcsak a falu vagy a városlakók hitének, hanem gazdagságának és törődésének is. Mindenesetre akkor ér sokat ez a gondoskodás, ha nemcsak engesztelés azok felé, akiket életükben nem nagyon tiszteltek, szerettek. Elsősorban addig kell egymást elfogadni, segíteni, tisztelni és szeretni, amíg élünk. Ezt a tanítást is sugallja a teremtő, a „holtak városa”.

 

Valamennyi szent

 

November 1-jén valamennyi szentnek, mindenszenteknek emlékezetét üli az egyház. Azokét az elhunytakét, akik életükben Isten ügyéért emberfeletti hősiességgel küzdöttek. A szentek azok, akik nemcsak törekedtek a tökéletességre, hanem a hit, remény és szeretet gyakorlásában messze kitűntek az emberek közül. Még közelebbről: akik minden körülmények között hittek Istenben (pl. Szent István király) és tetteiket (országalapítás) ez a hit vezette életük végéig (10 püspökség alapítása). A remény az örökkévalóságba, az Isten országába való eljutás öröme. Ez tette képessé a vértanúkat (mártírok) arra, hogy életüket odaadják, önként vállalják a halált, hogy ezzel is igazolják hűségüket. A szeretet hősei a legnehezebb életformát is szívesen vállalták (betegápolás, hithirdetés, szegénygondozás, tanítás), mert Istent szolgálták a szenvedőkben (pl. Árpád-házi Szent Erzsébet). Voltaképpen nagy emberek, kiválóságok, hősök, de nem feltalálói, hanem a hit, remény, szeretet, a jóság, igazság, Isten akarata szolgálatában teljesített életművük miatt. Isten sokszor csodával is igazolta ezeknek a hősöknek az életszentséget ( a Szent Jobb; a rózsacsoda és Szent Erzsébet 750 éven át tartó hatása stb.).

A szenteket tisztelet illeti meg, nem imádás! Istent imádjuk és kérjük: irgalmazzon nekünk; a szentek közbenjárását kérjük: könyörögjetek érettünk. Az oltárokon elhelyezett képeik figyelmeztetnek rájuk; ereklyéik (csontmaradványok, eszközeik, ruhájuk stb.) pedig éppúgy kegyeletes bánásmódot kívánnak, mint pl. a szülőktől ránk maradt kedves emlékek. Túlzások és visszaélések mindig voltak (képrombolás; ereklyék elégetése), de a józan és különbséget tenni tudó értelem mindig megtalálja a helyes mértéket. Az aradi 13 vértanú emléke szentebb, mint a sok szabadságharcban elesett honvédé, de ez utóbbiaké is szent. Itt a „szent” nem egyházi értelemben vett; mégis jellemzi, hogy a hősöket minden közösség megkülönbözteti, tiszteli és emlékük őrzésére évenkénti emléknapot rendel.

A „szentek egyessége” (communio sanctorum) azt jelenti, hogy az egyház élő s elhunyt tagjai Isten szeretetében összetartoznak. A lélek halhalhatatlansága lehetővé teszi, hogy a már Isten országába eljutott szentek kéréseikkel közbenjárjanak értünk Istennél, és életük példájával segítsék életünk alakítását (ezért kereszteléskor olyan szent nevét válasszuk az újszülöttnek, akinek az élete imponáló és követésre méltó lehet számára). Mi pedig a megholtakért imádkozunk, mert ők már semmit nem tehetnek jóvá és jót sem cselekedhetnek. Így az egymáson segítő szeretet kapcsolja össze a már üdvözült szenteket és minden megholtat és élőt, akik szintén az életszentség elérésére hivatottak: „…legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes… Atyám házában sok lakóhely van. Azért megyek hozzá, hogy helyet készítsek nektek…”.

Itt már a Titkos Jelenések Könyvének látomásaihoz érkezünk. Abba a víziókkal teli transzcendenciába, amely csak szimbólumokkal jelezhető, jelképekkel közelíthető. Isten országa az „igazság és élet, szentség és kegyelem, igazságosság, szeretet és béke” országa (Krisztus Király ünnepének énekéből). Ezért imádkoztat Jézus minden alkalommal a Miatyánkban: „jöjjön el a Te országod”.

Ahogyan a magyar történelmet Árpád-házi királyaink, Zrínyi és Pázmány, Rákóczi és Báthory, Bethlen és Bocskai, Széchenyi és Kossuth, Vörösmarty és Arany, Kölcsey és Petőfi stb. nélkül elképzelni nem lehet: ugyanígy elképzelhetetlen az egyház történelme Szent Benedek és Bernát, Loyolai Ignác és Assisi Ferenc, Don Bosco János és Szent Erzsébet, Szent István és László, Imre és Margit: a szentek és a magyar szentek nélkül.

 

Időjárás jelentés

Hirdetés

Hirlevélre feliratkozás







Patikakereső

Weboldal készítés

Hirdetés