In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

Ma 2017. október 18., szerda, Lukács napja van. Holnap Nándor napja lesz.

Evangélium:
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?”
Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Lk 24,13-35

 
Elmélkedés:

A feltámadt Jézus húsvéti jelenéseinek egyik legérdekesebb esetét, az emmauszi tanítványok mozgalmas történetét olvassuk a mai evangéliumban. Mennyi izgalmat kelt bennünk az elbeszélés! Legalábbis akárhányszor olvassuk el újra és bármennyire is tudjuk előre a végkifejletet, mégis izgalommal figyelünk a két tanítvány és az „idegen” találkozására. Mikor ismerik fel már végre Jézust? Mikor jönnek rá a beszédéből, hogy ki szól hozzájuk valójában? Mikor hull már le a szemükről a homály?
Ha egy kicsit is ráérzek az elbeszélés mélységére, akkor drukkolok a két tanítványnak. Izgalommal, összeszoruló szívvel figyelem, hogy milyen csalódottan, reményvesztetten indulnak haza Jeruzsálemből, mert az események nem úgy alakultak a Mesterrel, ahogyan ők elképzelték. Amikor az úton találkoznak a számukra ekkor még idegennek számító személlyel, mit sem sejtenek abból, hogy maga Jézus szegődik melléjük útitársként. Lángoló szívvel hallgatják szavait, de nem ismerik fel őt. A kenyértörés cselekedete fordulópontot hoz. Ekkor nyílik meg szemük és ismerik fel Jézust, aki eltűnik előlük. A felismerést követően késlekedés nélkül indulnak vissza a városba az apostolokhoz, hogy elmondják nekik találkozásukat. A kenyértörés hitet ébresztett bennük és a feltámadt Krisztus tanúivá tette őket.
Az ünnep elmúltával visszatérek a mindennapi életbe. De nem feledkezhetek el arról, hogy a szentmisében, a kenyértöréskor felismerhetem az Urat. Minden szentmise során Jézus megtöri a kenyeret számomra és azt, mint saját Testét adja nekem. A szentmise különleges alkalom arra, hogy lángoló szívvel hallgassam tanítását, részesedjek áldozatában és magamhoz vegyem őt a szentáldozásban.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Hiszem, Istenem és Megváltóm, erősen hiszem, hogy az Oltáriszentségben vagy, mint igaz Isten és igaz ember. Hiszem, hogy a te tested, a te véred, a te lelked, a te Istenséged és szent emberséged egészen bennfoglaltatik e szent ostyában, habár szemeim mindebből semmit sem látnak. Hiszem, Uram, a Te valóságos és titokzatos jelenlétedet.

 

Forrás: martinus.hu

oldal eleje>>>

Időjárás jelentés

Hirdetés

Hirlevélre feliratkozás







Patikakereső

Weboldal készítés

Hirdetés