In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

Ma 2017. december 13., szerda, Luca és Otília napja van. Holnap Szilárda napja lesz.

Julianna ókeresztény vértanú volt. A néphit szerint ettől a naptól az idő melegebbre fordulását várják, de ha mégis havazik, akkor "bolondoznak a Julisok", azaz megrázzák a dunyhájukat.

 

Julianna ókeresztény vértanú neve egyike a legkedveltebbeknek a magyar női nevek között. Ő a névadója a Júlia szép leány balladai alakjának. Ennek ellenére a liturgikus és népi hagyományban szinte nem is találkozunk vele. Ikonográfiai nyomára sem akadtunk. Templom-dedikációja is igen ritka, és ott is nyilván a kegyúr családjának valamelyik nőtagja volt a névadó. Így Ónod (1867).
Jámbor kalandregénnyé vált legendáját az Érdy-kódexben olvassuk: Juliannát pogány fejedelemnek adják feleségül. Mivel addig nem akar házaséletet élni, amíg vőlegénye meg nem tér, ez börtönbe veti. Megkínoztatja: fél napon hajánál fogva felfüggeszteté és olvasztott ónat entete ő fejére. Nem árt neki. Erre férje sötét börtönbe veti, és vasláncra vereti. Most a pokolbeli ördög angyal képében azt tanácsolja neki, hogy okosságból mégis áldozzon az isteneknek. Juliannát égi szózat világosítja föl, hogy ne higgyen neki. Erre az ördögöt színvallásra kényszeríti, majd megkötözi, és vaslánccal megostorozza. Az ördög rimánkodik, de Julianna a piacon végigvonyá és annak utána egy nagy mély sárba veté.
Ezután a fejedelem kerékbe töreti, Isten azonban angyalát küldi hozzá. Ezután olvasztott ónnal telt fazékba veti, Julianna azonban miként egy nemes kies feredőben feredik vala. Végül nyakát véteti. Utolsó útján az ördög fekete gyermek képében megjelenik és a poroszlókat biztatja. Julianna ráveti a szemét, mire az ördög észvesztve menekül. A fejedelem közben hajóra száll, a kivégzés pillanatában azonban nagy szélvész támad. A gálya elmerül, a király meg kísérete pedig belepusztul a tengerbe. Amikor tetemüket a víz kiveti, vadak, madarak szaggatják szét.
Mindezekből érthető, hogy Juliannát megláncolt ördöggel szokták ábrázolni.
Forrás: Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet)

 

                                                                            Júlia szép leány
                                                          (A mennybe-vitt lány)
 

                                                    Júlia szép leány egykoron kimöne
                                                    Búzavirág-szödni a búzamezőbe,
                                                    Búzavirág-szödni, koszorúba kötni,
                                                    Koszorúba kötni, magát ott mulatni.
 

                                                    Föl is föltekinte a magos egekbe,
                                                    Egy szép gyalog-ösvény hát ott jődögel le,
                                                    Azon ereszködék fodor fejér bárány,
                                                    A napot s a hódat szarva között hozván;
 

                                                    A fényös csillagot a homlokán hozta,
                                                    Két szép arany perec, aj, a két szarvába.
                                                    Aj, a két ódalán két szép égő gyertya,
                                                    Mennyi szőre-szála, annyi csillag rajta.
 

                                                    Szóval mondja neki fodor fejér bárány:
                                                    – Meg ne ijedj tőlem, Júlia szép leány!
                                                    Mert most esött héjja szüzek seröginek,
                                                    Ha eljőnél velem, én oda vinnélek,
                                                    A mennyei karba, a szönt szüzek közi,
                                                    Hogy bételnék veled azon kegyös rendi.
                                                    A mennyei kócsot adnám a kezedbe
                                                    Első kakasszókor jőnék nözésödre,
                                                    Másod kakasszókor tégöd megkérnélek,
                                                    Harmad kakasszókor tégöd elvinnélek.
 

                                                    Az anyjához fordul Júlia szép leány,
                                                    Szóval mondja neki: – Anyám, édösanyám!
                                                    Én is csak kimönék búzavirág-szödni,
                                                    Búzavirág-szödni, koszorúba kötni,
                                                    Koszorúba kötni, magamot mulatni.
                                                    Föl is föltekinték a magos egekbe,
                                                    Egy szép gyalog-ösvény hát ott jődögél le,
                                                    Azon ereszködék fodor fejér bárány,
                                                    A napot és hódat szarva között hozván;
                                                    A fényös csillagot a homlokán hozta,
                                                    Két szép arany perec, aj, a két szarvába.
                                                    Aj, a két odalán két szép égő gyertya;
                                                    Mennyi szőre-szála, annyi csillag rajta.
                                                    Szóval mondja neköm fodor fejér bárány:
                                                    Meg ne ijedj tőlem, Júlia szép leány!
                                                    Mert most esött héjja szüzek seröginek;
                                                    Ha elmönnék vélle, hogy oda vinnének
                                                    A mennyei karba, a szönt szüzek közi,
                                                    Hogy bételnék velem azok kegyös rendi;
                                                    A mennyei kócsot a kezembe adja,
                                                    Első kakasszókor jőnek látásomra,
                                                    Másod kakasszókor ingömöt megkérnek,
                                                    Harmad kakasszókor ingömöt elvisznek.
                                                    Sirass, anyám, sirass, éltömbe hadd halljam,
                                                    Hadd halljom éltömbe, hogy siratsz hótomban!
 

                                                    – Leányom, leányom! Virágos kertömbe
                                                    Első raj méhömnek gyönge lépecskéje,
                                                    Gyönge lépecskének sárguló viasza,
                                                    Sárog viaszának fődön futó füstje,
                                                    Fődön futó füstje s mennybe ható lángja!
 

                                                    A mennyei harang húzatlan szólalék,
                                                    A mennyei ajtó nyitatlan megnyílék,
                                                    Jaj! az én leányom oda bévezeték.
                                                    Udvarhelyszék; Magyar Népköltési Gyűjtemény, XI. 175-177.

 

 

                                                         Csokonai Vitéz Mihály: Újévi ajándék

                                                        Most szegény háztól, hol az úr magános,
                                                        Így telik. Majd tán vidorabb napunk lesz,
                                                        Lilla ifiasszony ha jövő karácsonyt érheti velem.

                                                        E szívből eredett újesztendői ajándék
                                                        Záloga szívemnek légyen örökre, Juli:
                                                        Éljetek, óh szeretett lelkek! kiket édes örömmel
                                                        Gyakran emlegetek hegyközi lakhelyemen.
                                                        Most levelem tisztel, hanem a farsangi napokban,
                                                        Amint már írám, városotokba megyek.
                                                        Mert akkor Julianna nevét, amellyet imádok,
                                                        A maga képében fogja köszöntni
                                                        Vitéz.

 

                                                                   Zelk Zoltán - Hóvirág

                                                                   Tél eleje, tél közepe:
                                                                   havas a hegyek teteje,
                                                                   sehol egy árva virág,
                                                                   zúzmarás a fán az ág.

                                                                   Ám télutón egy reggelen,
                                                                   csoda történik a hegyen:
                                                                   kibújik a hóvirág,
                                                                   s megrezzen a fán az ág.

  

Zelk Zoltán: A Hóvirág

Az erdőket, mezőket hó borította, de a hó alatt a kis fűszálak ébredezni kezdtek már mély álmukból.
- Alszol még? - suttogta szomszédjának az egyik fűszál.
Bizony, aludt az még, de a suttogásra fölébredt: azt hitte, a szellő szólt hozzá, ezért még boldogan mosolygott is, mert éppen azt álmodta, hogy harmatcseppben fürdik, és napsugárban szárítkozik. De szomszédja hamar visszaterelte a valóságba:
- Miért mosolyogsz?
- Nem a szellő hív játszani?
Erre elnevette magát a füvecske.
- Jól mondod! Mert a szellő olyan erős, ugye, hogy leszedi rólunk ezt a vastag fehér dunyhát!
A másik fűszál csak most tért magához.
- Ah! Hát még mindig hótakaró alatt vagyunk! Még mindig nem láthatjuk az eget, a napsugarat!
Olyan szomorú lett, hogy bánatában a másik oldalára akart fordulni.
- Aludjunk inkább! Legalább szépet álmodunk!
- Ne aludj! - suttogta a másik. - Nézzük meg, mi van a világban.
- Hogyan nézhetnénk meg mi azt, gyenge kis fűszálak, a nagy hótakaró alatt! Ha akárhogy erőlködünk is, akkor sem tudjuk kidugni fejünket a nehéz hótakaró alól.
De a másik fűszál nem nyugodott meg ebben.
- Meg kell keresnünk a módját!
- De hogyan?
Az első fűszál nem soká törte a fejét, hamarosan megszólalt:
- Én már kitaláltam!
Még jobban odalapult a földhöz, hallgatózott. Aztán megkopogtatta a földet.
- Fölébresztem a föld alatt alvókat - mondta titokzatosan.
- Hallják is azok! Még nálunk is messzebb vannak a napvilágtól.
De a kis fűszál szorgalmasan kopogtatta a földet, és reménykedve hallgatózott.
Nemsokára aztán mozgolódást vett észre a föld alatt.
Megörült a kis fűszál.
- Jó reggelt! - kiabált jó erősen. - Kialudtátok magatokat?
A hóvirág még zsenge zöld csíraágyában aludt, de a kiabálásra fölébredt, és figyelni kezdett, meg is szólalt álmos hangon:
- Ki az, mi az?!
- Fűszálacska! - volt a válasz.
Megörült a hóvirágcsírácska, egyszerre víg lett.
- Hát ti már fölébredtetek? Akkor én sem leszek rest! - Kiugrott csíraágyacskájából, bimbófejét nekifeszítette a földnek, s egyszeriben ott állt a fűszál előtt. Boldogan ölelték meg egymást.
- Csakhogy itt vagy! - mondogatták a fűszálak.
Igen ám, könnyű volt a jó puha földből kibújni - gondolta az első fűszál. - De hogyan lehet a nehéz hótakaró fölé kerülni?
- Te voltál az egyetlen reményünk - mondta a másik fűszálacska. - Én tudtam, hogy te bátor és erős vagy, és hírt adsz nekünk a nagyvilágról. Mert meguntuk már a sok alvást. Szeretnénk napvilágot látni, és megtudni: van-e már meleg napsugár.
A hóvirágbimbócska nem kérette magát, hiszen neki is ilyen vágyai voltak. A két fűszál észre se vette, a hóvirág már a szabad ég alól kiáltott hozzájuk:
- Jaj de fényes a napvilág! Jaj de szép az ég!
Amint a napsugár tekintete a hóvirágra esett, úgy körülölelte langyos sugarával, hogy a hó is olvadozni kezdett.
A két fűszál fölött egyszerre csak világosodni kezdett. Nemsokára ott álltak ők is a szabad ég alatt.
- Most már nemsokára jön a szellő is - mondta az első fűszálacska a szomszédjának.
- És akkor úgy lesz, mint ahogyan álmodtam - válaszolta a másik füvecske -, harmatcseppben fürdöm, s napsugárban szárítkozom.
A hóvirág szelíden mosolygott rájuk, s fehér bóbitáját a nap felé fordította.

 

Lajtha László (Budapest, 1892. június 30.Budapest, 1963. február 16.) magyar zeneszerző, népzenekutató.

 

Zenei ajánló:

László Lajtha: String Quartet No.6 - III. Gracieux et gai

http://www.youtube.com/watch?v=xpziLXIBk04&playnext=1&list=PL84F2D28D326755D8&feature=results_main

 

oldal eleje>>>

Időjárás jelentés

Hirdetés

Hirlevélre feliratkozás







Patikakereső

Weboldal készítés

Hirdetés