In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

Ma 2017. december 13., szerda, Luca és Otília napja van. Holnap Szilárda napja lesz.

kell.vasarnap

joreggelt

                                                                    Arany László: A délibábok hőse
                                                  "Még egy darabka hó itt-ott kivillan,
                                                  De a tavon nem látni már jeget:
                                                  Nyílt tükre lágy széltől fodrozva csillan,
                                                  Másolva lenn a bárány-felleget.
                                                  Az úton át egy ürge játszva illan,
                                                  A gólya andalogva lépeget,
                                                  Bíbic, sirály, szalonka ünnepelte,
                                                  Hogy szép tavasz a zord telet kiverte..."
arvacska

                                                                    Csoóri Sándor: Virágvasárnap
                                                        (részlet)
                                                  Valahol most egy tulipán-szájú,
                                                  kicsi szamárka ordibál,
                                                  hátára odaképzelem magam
                                                  s vagyok Jézus király.
                                                  Förgeteg-fehér szilvafák közt
                                                  máris a borhegyre megyünk,
                                                  hozsannázó bokrok fölött
                                                  apostol-felhő jön velünk – –
                                                  Jártak itt ólom-zord hadak,
                                                  lánctalpukat a sár fedi,
                                                  sisakjukon, mint sastojáson,
                                                  tapos a kis csacsi –
                                                  Gyerünk, csöpp állat, fönn a pincék
                                                  homályában bort nyakalunk
                                                  s kőből-kihasított fejű
                                                  rokonokkal dúdolgatunk
csoori viragv

Pilinszky János: Virágvasárnap
(részlet)
Jézus jeruzsálemi bevonulásáról János evangélistánál olvashatjuk a legjelentősebb beszámolót. Szereplői: a lelkes tanítványok serege, az út porába hulló pálmaágak, s az isteni teher alatt szelíden lépkedő „szamaracska”. S még valami: a kövek. Jézus még őket is bevonja az ujjongásba: ha nem a nép, hát ők, a „kövek kiáltanának!”.

jezus bevonulasa jeruzsalembe ikon

Ki ünnepel itt? Mintha a teremtett világ egy-egy képviselője, a kő, a pálma s a szamaracska az egész nagy egyetemet képviselné a bevonulásban. S itt érdemes megemlítenünk, hogy növények és állatok milyen szokatlan hangsúllyal szerepelnek mindig az Evangéliumban, főképp a példabeszédekben. De nem a hasonlat, és nem is holmi megszemélyesítés emeli különleges megvilágításba őket, hanem nyilván a Teremtő és teremtmény közötti viszony csodálatos komolysága.
Amikor Jézus „dicsőségesen” bevonul Jeruzsálembe, erre a futó ünneplésre futotta a világ erejéből. Azután még az emlékét is elsodorja a pillanat, és belepi az út pora.
Az igazi, a tulajdonképpeni „megdicsőülés” még hátravan. Erről az Evangéliumnak talán legcsodálatosabban paradox mondatai következnek, közvetlenül a jeruzsálemi bevonulás után.
„Eljött az óra, hogy az Emberfia megdicsőíttessék. Bizony, bizony mondom nektek, ha csak a gabonaszem a földbe nem esik és meg nem hal, maga marad…” „Most az én lelkem megrendült. És mit mondjak? Atyám, szabadíts meg engem ezen órától! De hisz azért jöttem ez órára, Atyám, dicsőítsd meg nevedet!”

viragvasarn.barka

                                                   Jékely Zoltán: Virágvasárnap
                                                        (részlet)
                                                  Azt mondják, máma van Virágvasárnap.
                                                  Nézzük meg, az emberek mit csinálnak?
                                                  S mivel ilyenkor ez a rendje,
                                                  menjünk mindjárt a cinterembe.
                                                  Amíg ez tart, úgy sincs igazi ünnep,
                                                  amíg ez tart, nincsen vakáció.
                                                  Vigasztaljon a cinterem bennünket,
                                                  ahol sírdombon áll a dáridó.
                                                  Ó, micsoda víg tarkaság!
                                                  Mint egy rét, melyen százféle virág.
                                                  Ki látott ily nyüzsgést a temetőben?
                                                  Több az élő, mint a holt a földben!
 

viragvasarnap

Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd
(részlet)
Virágvasárnap

Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előttejáró és utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet.
A körmenet tehát jeruzsálemi eredetű, ahol a legutóbbi időkig minden esztendőben megismétlődött a jeruzsálemi püspök személyében az Úr jelképes bevonulása a szent városba. A körmenet népe a falakon kívül gyülekezett. Itt történt a pálmaszentelés. A kapukat bezárták a menet előtt, csak később nyitották meg. A püspök szamárháton vonult be, a kanonokok és hívek pedig ruhájukat terítették eléje.

 

                                                      Virag vasarnapi processiora
                                                                 (részlet)
                                                      Szenvedésednek helyére,
                                                      Pompával mégy mint a' mézre.
                                                      A' mikor Szamárra ültél,
                                                      Testünknek zablát vetettél.
                                                      Köntöst terítnek elödbe,
                                                      Hogy készüllyünk szent Nevedbe.
                                                      Pálma ágakkal becsülnek,
                                                      Példát elönkben emelnek.
                                                      Agakat tartván kezünkben,
                                                      Kereszt-fát tartunk elménkben.

pilinszky

Pilinszky János: Virágvasárnap
(részlet)

Jézus jeruzsálemi bevonulásáról János evangélistánál olvashatjuk a legjelentősebb beszámolót. Szereplői: a lelkes tanítványok serege, az út porába hulló pálmaágak, s az isteni teher alatt szelíden lépkedő „szamaracska”. S még valami: a kövek. Jézus még őket is bevonja az ujjongásba: ha nem a nép, hát ők, a „kövek kiáltanának!”.
Ki ünnepel itt? Mintha a teremtett világ egy-egy képviselője, a kő, a pálma s a szamaracska az egész nagy egyetemet képviselné a bevonulásban. S itt érdemes megemlítenünk, hogy növények és állatok milyen szokatlan hangsúllyal szerepelnek mindig az Evangéliumban, főképp a példabeszédekben. De nem a hasonlat, és nem is holmi megszemélyesítés emeli különleges megvilágításba őket, hanem nyilván a Teremtő és teremtmény közötti viszony csodálatos komolysága.
Amikor Jézus „dicsőségesen” bevonul Jeruzsálembe, erre a futó ünneplésre futotta a világ erejéből. Azután még az emlékét is elsodorja a pillanat, és belepi az út pora.
Az igazi, a tulajdonképpeni „megdicsőülés” még hátravan. Erről az Evangéliumnak talán legcsodálatosabban paradox mondatai következnek, közvetlenül a jeruzsálemi bevonulás után.
„Eljött az óra, hogy az Emberfia megdicsőíttessék. Bizony, bizony mondom nektek, ha csak a gabonaszem a földbe nem esik és meg nem hal, maga marad…” „Most az én lelkem megrendült. És mit mondjak? Atyám, szabadíts meg engem ezen órától! De hisz azért jöttem ez órára, Atyám, dicsőítsd meg nevedet!”

Dömötör Tekla: A népszokások költészete

(részlet)

A magyar rítusénekek motívumkincse

A zöld ág különböző tavaszi szokásokban (villőzés, virágvasárnapi zöldág-hordás, májusfa állítás, pünkösdölés) és a kapcsolódó énekekben fordul elő. A játékdalokban is állandó formula.
„Virágvasárnap, litánia után jártak villőzni a lányok. Egyikük színes pántlikákkal ékesített fűzfaágat visz. Házról-házra mennek. Estefelé készítenek egy szalmabábot, felöltöztetik rossz kabátba, régi kalap is akad rá. Ez a ,kicevice' (kice: zsupszalma). Néhányan felkapják, megkerülik a falut, kert megől is, utcán is. Azután kiviszik a határba. A többi lány velük, közben folyton énekelnek. Kint elégetik a bábot, imádkoznak egy Miatyánkot és Üdvözlégyet.
                                                  Ez ki háza? Jámbor Gál János háza.
                                                  Kireleiszom.
                                                  Vár' meg kereszt, vár' meg mind ruzsás pallagon.
                                                  Kireleiszom.
                                                  Hagy fonjam be sárhajam, hagy vegyem rám gyócsingem.
                                                  Kireleiszom.
                                                  Kicevice villő,
                                                  gyüjjön rád a himlő.
                                                  Behoztuk a zöld ágat,
                                                  Kivisszük a kicevicét.
                                                  Kicevice villő,
                                                  gyüjjön rád a himlő.
                                                  Határainkat a jégeső el ne verje!
                                                  Kicevice villő,
                                                  gyüjjön rád a himlő!”


Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)
Kicevice, villő!

Virágvasárnap a palóc leányok egy szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek, és énekelve végigvitték a falun, aztán levetkőztették, majd vízbe dobták vagy elégették. A szokás századunk első évtizedeiben még élt. A szalmabábut kisze, kiszi, kicevice, villő, banya stb. névvel illették, a szokást kiszehajtásnak mondták. A kisze szláv eredetű szó, a jellegzetes böjti ételnek, a savanyúlevesnek, a korpaciberének a neve. A kiszebábu magát a böjtöt szimbolizálta, „kihajtása” pedig a böjt örömteli kiűzését, ami együtt jár a visszatérő húsos napok köszöntésével:
„Haj kisze, kiszéce,
gyöjj be sódar, gömböce!”
A kiszehajtás a farsangtemetés tükörképe, korai húsvét esetén téltemetés is, hiszen virágvasárnap lehető legkorábbi időpontja, március idusa, még a csillagászati tél idejére esik. A szokás északi szláv és német párhuzama a „halálkihordás”. A halál jelképi szinten, az éves körben mindig a télhez kapcsolódott.
A kiszebábu másik neve, a banya ugyancsak a telet asszociálja. Banya, vagyis öregasszony volt a földistennő téli alakja, aki tavasszal újította meg önmagát, nyerte vissza ifjúságát és szüzességét. Az antik mitológiában az istennők az élet forrásában vett fürdővel újultak meg, meséinkben a hős segítőtársa adja vissza a tündérhősnő télen elvesztett szépségét.

 

Szabó Magda: Ókút
(részlet)

De a legszebb, az örök, az igazán üdvösséges, a kettőnk – apám és én – közös titkaként kedvenc ünnep mégsem a karácsony volt, hanem egy kisebb jelentőségű nap, egy másik ünnep voltaképpeni előkészítője, bevezetője, a virágvasárnap. Apám nemigen hívta ezen a néven, gyerekkoromban minden idegen szót hűségesen utána mondtam, ezt is így jegyeztem meg, ahogy ő tanította: Palmarum. Miért szerette annyira, fűződött-e ifjúságában valami különleges élmény hozzá, vagy egyszerűen csak mindig örömre kész természetét ragadtatta el, hogy olyankor többnyire már jön a tavasz, kivirítanak a kertjében ápolt virágok, illatozni kezd a föld, más lesz a napok színe, jönnek a böjti szelek, hozzák a langyos esőket, nem tudom. Mi köze volt hozzá, mit vállalt végül is a húsvét ideológiájából, sose jöttem rá, szenvedélyes, de mindig szemérmes egymáshoz ragaszkodásunk alaptörvénye volt, hogy egyikünk sem kérdezett a másiktól semmit, amiről a másik nem jelezte, hogy szívesen nyilatkoznék. Hogy protestantizmusa valami egészen specifikus, a maga gondolkodásához szabott, cseppet sem ortodox valami volt, azt lehetetlen lett volna észre nem vennem, hogy hitünk teológiai tételeit csak részben fogadta el, s bizonyos kérdésekben meglepő módosítást végzett Kálvin tanain, abból se csinált titkot. Néha már azt hiszem, a virágvasárnapban egyszerűen a nagy tablót szerette, az óriási, százszor elképzelt látomást, a Megváltót váró sokaság képét, és Krisztus nagy királyt, aki bekocog halála színhelyére, jól tudva, mi vár rá, s mi felé halad egy jámbor kis szamár hátán átvágva ugyanazon a tömegen, amely nem sok idő múlva hasonlóképpen megbámulja, és a Golgotára kíséri. A nagy király jön, hozsanna, hozsanna, zeng a kiáltás előtte-utána, zöld ágakat szeldelnek útjára, békességet hoz népe javára. Áldott, aki jött az Úrnak nevében, általa léptünk az Isten kedvébe… Ha apám énekelte, mindig láttam, amit énekelt, ott álltak azok a jeruzsálemiek az út mentén, erősen süt a nap, kiáltani szeretnék Jézusnak, milyen gyalázat, hogy nem lovat adtak alá, ez is csúfság, nálunk minden gazdának van lova, szólni kellene, nagyot sikoltani, menekülj, kedves Jézus, áldott, aki jött az Úrnak nevében, általa léptünk az Isten kedvébe, és kiáltok is belül és önmagamban, de Jézus, sajnos, nem hallja meg, csak kocog a szamarán, mi meg énekelünk, és mindenki velünk énekel, kinn az ég és a habos fellegek és a kert, amelyben kibomlottak a lombok, és már nyílik a virág. De hogy merre lehet az a Jeruzsálem? Jóval messzebb, mint a Nagyerdő, túl lehet az Pallagpusztán is.
A katolikus egyházban korábban a vasárnapi szentmiséket reggel vagy délelőtt tartották, mivel szombat éjféltől szentségi böjt volt érvényben. A virágvasárnapi szentmise evangéliuma a jeruzsálemi bevonulásról szólt. A barokk korban terjedt el, hogy délután – a nagyhétre való készületként – oratóriumokat, passiókat adtak elő.
A liturgikus reform nyomán ma már a nap bármely szakában lehet szentmisét tartani, így ez a két hagyomány összekapcsolódott a szentmisében. Ennek a következménye, hogy a virágvasárnapi szentmisében két evangéliumi szakasz, a jeruzsálemi bevonulás és a szenvedéstörténet is elhangzik. A változást követve az ünnep hivatalos neve is „Urunk szenvedésének vasárnapja” lett.
A körmenet is megváltozott: eredetileg valahol a templomon kívül találkoztak, majd a barkák megáldása után vonultak a templomba, jelképezve Jézus bevonulását. Hivatalosan ma is a templomon kívül kell kezdeni a körmenetet, de ez nem mindig van így.
Virágvasárnap valójában a Nagyhét ünnepélyes kapuja. Egy olyan nap, amelynek üzenetében és hangulatában az öröm és a fájdalom egyaránt jelen van.
Jeruzsálem kapujában Jézust királyként ünnepelték, örömrivalgásokkal fogatták, pálmaágakat lengettek. Azonban néhány nap múlva ugyanaz a tömeg, ugyan olyan egyöntetüleg azt kiáltja: feszítsd meg őt. Virágvasárnap valahogy az üdvösség-történetünk teljes képét rajzolja elénk. Isten ünnepélyesen felelősséget vállalt az emberért, de az ember nem ismerte fel üdvössége nagy pillanatát.
Ott állunk újra a megváltás drámája előtt és eszünkbe jut, hogy Jézus szenvedés története tele van összeesküvőkkel, cinkosokkal.
Júdás elárulta őt, szent Péter megtagadta, a zsidók a rómaiak kezére adták. Pilátus pedig mossa a kezét, hogy a tömeg „feszítsd meget” kiálthasson.
Krisztus a mi vétkeinkért halt meg, bűneink lándzsája fúrta át az oldalát.
Sajnos a tömegben mi is ott vagyunk. Ott vagyunk virágvasárnap is – örömünkben pálmát lengetve. De ott vagyunk a feldühödött elvakult tömegben is, amikor a nép azt kiáltja nincs királyunk, feszítsd meg őt.
Jézus szenvedése tovább folytatódik az emberiség történetében, az Egyház életében. Őt üldözik és zaklatják minden elitélt és szenvedő emberben. Halálra ítéli mindenki közülünk, amikor bűneink által a keresztre kívánjuk őt.
Vajon, mi kinek az oldalán akarunk állni? Azok oldalán, akik elárulták, akik a golgotára hurcolva keresztre feszítették? A kiabáló tömegben vagyunk, vagy érteni nem tudó lélekkel távolról szemléjük őt, szeretet nélküli részvétlen magatartással?
Ne feledjük a mi hivatásunk az, hogy a megváltás fényénél lássuk önmagunkat, a világot, a történéseket. Már nem alaktalan tömeg vagyunk, hanem megváltott személyek.
Ha valamit tehetünk azt Cirenei Simon helyéről, tehetjük meg: Hordozzuk Krisztussal együtt a megváltás eszközét, vagy éppen Veronika kendőjével törljük le a sírók könnyeit. A századossal együtt boruljunk le és valljuk meg. Ő valóban Isten Fia, az életünk szabadító Megváltója.

udvozlegy maria

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)
„Üdvözlégy, Mária!”

Gábriel (Gábor) arkangyal, Isten küldönce a „jó hírt”, az evangéliumot hozza a gyermektelen asszonyoknak. Nemcsak a keresztényeknél, hanem már a zsidóknál és később a muzulmánoknál is nagy becsben állt. Ő jelentette meg Keresztelő János és Szűz Mária születését. Az utóbbiról az Arany legenda tudósít apokrif újszövetségi iratok nyomán. Azt az angyalt, aki megjelent Sámson anyjának, hogy hírt adjon a hős születéséről, a zsidó hagyomány Gábriellel azonosítja. Gábrielnek tartják a keresztények azt az égi hírnököt, aki Jézus születését meghirdeti a pásztoroknak, és Jézus üres sírjánál az odaérkező asszonyoknak bejelenti Isten fiának föltámadását. Gábriel azonban leginkább arról nevezetes, hogy ő közölte Máriával a hírt, mely szerint a Szentlélek által a Messiás anyja lesz. Ebben az epizódban Gábriel név szerint is szerepel (Lk 1,26–38).

gabriel arkangyal
Az angyal látogatása a keresztény művészet egyik legkedveltebb témája (Angyali üdvözlet). A nyugati művészetben Gábrielt többnyire úgy ábrázolják, amint kezében liliomszállal, vagy Anjou-liliomos pálcával fél térdre ereszkedve köszönti Máriát, és a pálcáról az Ave Maria („Üdvözlégy, Mária!”) köszöntés kezdőszavaival teleírt szalag tekeredik le. A képről rendszerint nem hiányzik a galamb sem, a Szüzet megtermékenyítő Szentlélek képmása. Vagy az égből (Istentől) tűző fénysugáron repül Mária felé, vagy a főangyal jelvényéről látszik felröppenni. (Vö. Szent József galambos, virágos botjával.)

 

angyali udvozlet

                                                                                       Angyali üdvözletröl
                                                                                                (részlet)
                                                                                       Szüz Mariához az Isten küldvén,
                                                                                       Gabriel Angyallal Szent Szüzet köszöntvén,
                                                                                       Idvözli, kedvét jelentvén.
                                                                                       Oh Szüz! meg-ujjúl Világ nevedben;
                                                                                       A' föld kereksége meg-épül nemedben;
                                                                                       Mert Istent fogadsz méhedben.
                                                                                       A' Szent Lélektül Kisded kezdödik;
                                                                                       Dávidnak székire mint Király tévödik;
                                                                                       Országa nem végezödik.
urunk szuletesenek hiruladasa

Biblia – Lk 1,26–36 – Jézus születésének hírüladása
Szent István Társulati Biblia

A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.” Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott.

arany laszloArany László (Nagyszalonta, 1844. március 24. – Budapest, 1898. augusztus 1.) magyar költő és népmesegyűjtő volt. Arany János gyermekeként született Nagyszalontán. Legjelentősebb műve „A délibábok hőse”.
1844-ben született, Nagyszalontán, Arany János és Ercsey Julianna gyermekeként.
Ifjúi gondolkodásmódját a világosi fegyverletétel utáni évek és apja nagykőrösi tanárkodásának időszaka határozta meg. Magyarország történetének egyik legnehezebb korszaka volt ez. Ő azonban éppen ennek a tragikus időszaknak köszönhette azt a kitűnő iskolát, amilyen irodalmunkban valaha is osztályrészül jutott valakinek. A protestáns értelmiség nagy része Kőrösön talált menedéket ezekben az években. Édesapjával, Arany Jánossal együtt tanított itt a költő Szász Károly és Mentovich Ferenc, a kiemelkedő matematikus, a materializmus egyik magyarországi előfutára. Emellett olyan nevekkel találkozhatunk, mint Szilágyi Sándor, akiből később jeles történész vált, Szabó Károly, aki régi nyomtatványok és történeti források kutatója volt és sokan mások. Pestről gyakran érkeztek híres látogatók Aranyékhoz, többek között Gyulai Pál, Csengery Antal, Kemény Zsigmond, Salamon Ferenc, Jókai Mór és Pákh Albert. Ők az irodalmi élet és a passzív rezisztencia szervezői, illetve eszmei irányítói voltak. Ezek a férfiak, bár sokban különböztek, néhány alapelvben teljesen egyetértettek. Hittek az irodalom nemzeti és közösségformáló szerepében, valamint a magyarság szükségszerű vezető szerepében a Kárpát-medencén belül. Hirdették a nemesség polgárosodásának követelményét és felvállalták a liberalizmus eszmevilágát. Ennek tükrében meg voltak győződve arról, hogy az országot nem további forradalmak fogják megmenteni és felvirágoztatni, hanem a fokozatos fejlődés, amelynek kulcsa a szorgos munka és a szigorú önfegyelem. Műveltségükben is találhatunk egyező vonásokat. A népi-nemzeti irodalmat támogatták, a népköltészetet megbecsülték. Ezt és a hagyományokat ötvözni szerették volna a jelen irodalmával. Eszményképük az angol irodalom és kultúra volt.
Székelyföldön gyűjtött népmeséit 1862-ben Eredeti népmesék címen adta ki. Apja, Arany János nyomdokain haladt.
1898-ban, ötvennégy éves korában halt meg. Életműve összesen öt kötet, ebből egy mesegyűjtemény, egy műfordítások, kettő tanulmányok, szépirodalmi alkotásai beleférnek egyetlen nem túl nagy terjedelmű kötetbe. Ebben megtalálható "A délibábok hőse", irodalmunk egyik hibátlan remekműve. Csiky Gergely, Mikszáth Kálmán és a többi magyar író mind csak utána indultak el a realizmus útján, és csak kevesen érték el színvonalát.

Adorján Jenő (Nagykároly, 1874. március 24. – Gödöllő, 1903. szeptember 18.) hegedűművész, zeneszerző.
Joachim József és Hubay Jenő tanítványa volt. Dolgozott Párizsban, Lübeckben, majd a düsseldorfi operában és városi zenekarban, mint koncertmester. Hegedűdarabokat és gyakorlatokat komponált.
Szomory Dezső, A párizsi regény szerzője úgy emlékszik rá, mint aki nagylelkűen megosztja vele a nyomor frankjait, és akivel együtt csapják zálogba az Amati-hegedűt az "Irgalom hegyén". A zenei műveltségű író a Nyugatban 1925-ben megjelentetett Levelek egy barátnőmhöz című írásában leírja párizsi találkozását Adorjánnal, szegény honfitársával, aki megmenti őt a lecsúszástól azzal, hogy ad egy színházjegyet egy Offenbach-előadásra. Szomory annyira felvillanyozódik, hogy ott helyben nekilát új drámájának írásához. Egyesek az Osztrák-magyar monarchia diffúz virtuózának hívták.

Jankay Tibor (eredeti neve: Deutsch Tibor) (Békéscsaba, 1899. március 24. - Los Angeles, 1994. március 20.) magyar festőművész, grafikus, egyetemi tanár.
1918-1919 között a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol Szinyei Merse Pál, Balló Ede és Vaszary János oktatták.

jankay tibor anya gyerejankay tibor banatjankay tibor varosreszlet

Ágh István (eredeti név: Nagy István) (Iszkáz, 1938. március 24. –) Kossuth és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító. Nagy László öccse. A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának tagja (1992).

agh istvan

Schwajda György (Kispest, 1943. március 24. – Kaposvár, 2010. április 19.) magyar drámaíró, dramaturg, színházigazgató.
A diploma megszerzése előtt újságkihordóként, majd segédmunkásként, betanított nyomdászként, díszletmunkásként, világosítóként, tűzoltókészülék-ellenőrként kereste kenyerét. Első darabját, a Bohócot 1966-ban írta, s rögtön megnyerte vele az országos drámapályázatot; a Veszprémi Petőfi Színház mutatta be 1967-ben. Mégis csak évekkel később felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakára. Tanárai között volt Nádasdy Kálmán, Gyárfás Miklós, Major Tamás, Fábri Zoltán, Hegedűs Géza, Szinte Gábor, Petrovics Emil. 1973-ban végzett, diplomamunkáját Mesebeli János címen a Békéscsabai Jókai Színház mutatta be.

V. Miklós (1397. november 15. – 1455. március 24.) uralkodói nevet választva ülhetett fel a katolikus egyház trónjára történetének 208. pápája. Személyében alapjaiban új fejezet kezdődött a pápaság történetében. Miklós pontifikátusa alatt vált világossá, hogy a középkori egyház felépítése és vezetése fordulópontjához ért, és új útra lépett. A középkori, feudális egyházszervezet válsága a nyugati egyházszakadásban bontakozott ki. A látványos összeomlás után Miklós a reneszánsz és ami sokkal fontosabb, a humanizmus oszlopaira építette fel az új pápaságot. A történelmi leírások ugyan már V. Mártonnál megemlítették, hogy a humanizmus előtérbe került bizonyos esetekben, mégis V. Miklós tekinthető az első igazán reneszánsz egyházfőnek. Uralkodásának nyolc éve zajos történelmi eseményekkel haladt előre. Miklós regnálása alatt tartották az ötödik Szentévet és ebben az időben esett el végleg Konstantinápoly. A politikai eseményeket Miklós pontifikátusa során folyamatosan végigkísérte a művészetek pártolása és Róma szépülése.

1 erzsebet

I. (Tudor) Erzsébet angol királynő (angolul: Elizabeth I; Greenwich, 1533. szeptember 7., – 1603. március 24.), 1558. november 17-étől Anglia és Írország királynője, az újkori Anglia egyik legnagyobb uralkodója, a Tudor-ház utolsó tagja a trónon. Uralma alatt országa tengeri és kereskedelmi nagyhatalommá vált.

preysz moric

 

 

 

Preysz Móric (Sopron, 1829. július 23. – Budapest, 1877. március 24.) magyar kémikus, tanár.
1861-ben kimutatta, hogy a bor utóerjedése levegőtől elzárva végzett hevítéssel meggátolható. Eredményeit 1862-ben csírátlanítás módszerének alkalmazására mutatta be a Hegyaljai Bormívelő Egyesület közgyűlésén. Tevékeny része volt a gázvilágítás elterjesztésében. 1861-ben elkezdett vízvizsgálatai és vízellátási kutatásai hozzájárultak, hogy a pesti vízvezeték 1868-ban megépült.

 

 

 

 

 

oldal eleje>>>

Időjárás jelentés

Hirdetés

Hirlevélre feliratkozás







Patikakereső

Weboldal készítés

Hirdetés