In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

Ma 2017. október 17., kedd, Hedvig napja van. Holnap Lukács napja lesz.

Zenei ajánló:
>Az erdő éneke
>Tengerparti hullámok

reggel-deru

                                                 Reviczky Gyula: Magamról
                                                 "...Hát ne fordulj vak hevedben
                                                 A világ és rendje ellen...
                                                 Úgy tekints az emberekre
                                                 Hogy a föld se jó, se ferde;
                                                 Se gyönyör, se bú tanyája,
                                                 Csak magadnak képe, mása.
                                                 Ki sóhajtoz, ki mulat.
                                                 A világ csak - hangulat."

 charles baudelaireCharles Baudelaire (Párizs, 1821. április 9. – Párizs, 1867. augusztus 31.) francia költő és művészeti esszéíró-kritikus, a modern francia líra legelső nagy költője, a világirodalom egyik jelentős alakja volt.
Alig van a világirodalomnak más költője, aki nála nagyobb hatást tett volna a modern magyar irodalom fejlődésére. Már a 19. század végén fordították, de igazán a Nyugat klasszikus „első nemzedéke” honosította meg a nagyközönség számára. Ady többször írt róla, egyik korai fordítója Kosztolányi volt. Főművének címét eleinte „A Rossz virágaiként” fordították, így György Oszkár és Térey Sándor 1922-es fordításkötetükben. 1923-ban jelent meg a Romlás virágainak teljes kiadása, Babits, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc műfordításaival. Ennek harmadik, bővített kiadásához (Révai Könyvkiadó, 1943.) Szabó Lőrinc átdolgozta saját régebbi fordításait. Ehhez a kiadáshoz írta nagy Baudelaire-tanulmányát is. A későbbi nemzedék tagjai közül leginkább Kálnoky László fiatalkori költészetén érezhető Baudelaire hatása. A Romlás virágai új, teljes fordítását a közelmúltban Tornai József készítette el.
Baudelaire a romlottságból a művészet virágait fakasztotta, s ez magyarázza meg kötete végleges címének kontrasztját. A Romlás virágai első kiadása 1857-ben látott napvilágot. Ezt az egyetlen verskötetet építette, bővítette újabb és újabb versekkel egészen haláláig. Rendkívül lassan, hihetetlen műgonddal dolgozott. Készen, tökéletes formában akart jelentkezni. Megjelent írásait is folyton javította, csiszolta.
Legmélyebb élménye lehetett az emberi természet kettősségének átélése, hogy az emberben benne él az állat és az angyal is, a romlottság és a tisztaság is. Sok-sok versében szólaltatja meg az ember gyarlóságát, a züllés undorát s a vágyakozó sóvárgást az „ideál” felé.
E tragikus sors igazi átélői és áldozatai a művészek, a költők, akik éppen túlfinomult érzékenységük miatt a legotthontalanabbak az emberi társadalomban. A világ nyers közönségessége és a tiszta ideál közötti vergődés Az albatrosz című költemény témája is.
Az első három strófa epikus jellegű allegorikus képsort mutat be: a rabul ejtett, a magasságból a mélybe kényszerített madár szánalmas, esetlen sutaságát.
A költemény két végletet állít szembe: a „fenn” és a „lenn” világát, a magasságot és a mélységet. Az ellentétet fokozza, hogy különböző előjelű értékek kapcsolódnak mindkét térbeli tartományhoz. A „fenn” egyértelműen a kéklő tisztaságot, a végtelenséget, a korlátok nélküli szabadságot, a szép kalandokat, a földtől való elszakadást: a pozitív tartalmú értékeket hordozza. Ez az albatrosznak, a vizek nagy madarának az igazi, éltető eleme, sajátos közege. Itt felszabadultan csatangoló, kalandokra szálló utas, „a kéklő lég ura”, „szép csoda”, „légi herceg”. A metaforák sokasága a hagulatkeltés eszközeként az együttérzés kifejezője. „Lenn” csak fásult és unatkozó, durva élcekkel szórakozó matrózok vannak: ez a rabság, a megalázás, a rút röhögés és romlottság világa. A „fenn” értékei „lenn” értéktelenné válnak, visszájukra fordulnak. A kéklő légben gyönyörűen szálló nagy madár ebben az idegen közegben „esetlen, bús, beteg”, s éppen magasba emelő szárnyai teszik nevetségessé, félszeggé, kiszolgáltatottá. Kiválik méltatlan környezetéből, más, mint a többiek, s ezért magányos, védtelen és sebezhető: csüggedten tűri a megalázást és a gúnyolódást.
Baudelaire a nagy amerikai költőtől, Edgar Allan Poe-tól (1809-1849) tanulta a szépségimádat esztétikáját. Poe szerint a költészet célja nem az igazság és nem az erkölcsi tanulság, hanem „a szépség ritmikus megteremtése”. Benne tudatosodott először a tanítástól, politikai, valláserkölcsi és egyéb eszméktől mentes „tiszta költészet” fogalma. A költő feladata e szerint a „rajongó erőfeszítés a felsőbbrendű Szépség elérésére”. Ezt a Szépséget nem a való világban kell keresni, hiszen a látható, érzékelhető jelenségek egy rejtett, titokzatos valóság jelképei csupán; az egész érzékei valóság (az érzékszerveinkben tükröződő valóság) „jelképek erdeje”.

az-albatrosz

                                       Charles Baudelaire: Az albatrosz
                                       Olykor matrózi nép, kit ily csiny kedvre hangol,
                                       Albatroszt ejt rabúl, vizek nagy madarát,
                                       Mely, egykedvű utas, hajók nyomán csatangol,
                                       Míg sós örvényeken lomhán suhannak át.
                                       Alig teszik le a fedélzet padlatára,
                                       A kéklő lég ura esetlen, bús, beteg,
                                       Leejti kétfelé fehér szárnyát az árva
                                       S mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.
                                       Szárnyán kalandra szállt, - most sántit suta félsszel,
                                       Még tegnap szép csoda, ma rút s röhejre készt,
                                       Csőrébe egy legény pipát dugdosva élcel,
                                       Egy másik sántikál: hé, így röpűlsz te, nézd!
                                       A költő is ilyen, e légi princnek párja,
                                       Kinek tréfa a nyíl s a vihar dühe szép,
                                       De itt lenn bús rab ő, csak vad hahota várja
                                       S megbotlik óriás két szárnyán, hogyha lép.
                                                     Ford.: Tóth Árpád

vers

erkel laszlo-es-felesegeErkel László (Buda, 1845. április 9. – Pozsony, 1896. december 3.) zongoraművész, karnagy; Erkel Ferenc fia, Adler György egyházkarnagy unokája. A magyar zenetörténetbe nevét elsősorban, mint Bartók Béla zongora- és összhangzattan-tanára írta be.
Erkel Ferenc és Adler Adél harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot, ám bátyjainál kevesebb zeneszerzői tehetséget örökölt. Iskoláit Pesten végezte, majd mikor szülei 1860-ban elváltak, apja csak őt és korán elhalt Ferenc (†1863) nevű testvérét küldte anyjával Gyulára, Erkel Ferenc Rezső nevű, orvos testvéréhez. Itt a virtuóz zongorista Adler Adéltól és apai nagybátyjától, Erkel Nepomuk Jánostól tanult, 1867-től ugyanitt a Magándalkör vezető karnagya lett. 1867-ben Aradon, 1868-ban Debrecenben kapott dicséretet az ottani dalosversenyeken. 1871-ben költözött Pozsonyba. Itt a Pozsonyi Magyar Dalkört vezette 1881-ig. 1892–1893 között Bartók Béla zongoratanára volt.

 

posa lajosPósa Lajos (Radnót (Gömör és Kis-Hont vármegye), 1850. április 9. – Budapest, 1914. július 9.), a magyar gyermekirodalom klasszikusa, dalszerző.
Egyszerű református földmívelő szülők gyermeke, akik a szépeszű fiút szegényes anyagi viszonyaik ellenére is taníttatták. A gimnázium hat osztályát Rimaszombatban végezte, a két felsőt Sárospatakon, majd a budapesti egyetem bölcseleti karán a tanári pályára készült és a rendes tanfolyamot el is végezte. Ezalatt folyton súlyos anyagi bajokkal küzdött. Mint egyetemi hallgató óraadással és a lapokba írogatással tartotta fenn magát.
Majdnem kivétel nélkül minden napi és hetilapba s folyóiratba írt, a fővárosiakon kívül számos vidékibe is. Mint munkatárs és segédszerkesztő Szegeden 1889 végéig posa-lajos-gyermekekhezműködött, amikor mint már országszerte ismert gyermekköltőt a Singer és Wolfner cég egy megindítandó gyermeklap szerkesztőjéül meghívta Budapestre. Szegeden arany tollal tisztelték meg, eljöttekor pár száz gyermek arcképéből albumot nyújtottak át neki s a város intelligenciája búcsúünnepet rendezett tiszteletére. Ezután Budapesten működött, Benedek Elekkel együtt megindította az első irodalmi értékű gyermeklapot Az Én Újságom címmel, s annak szerkesztője volt. A gyermekköltészet mellett kiválóan a hazafias lírát művelte, nevezetes politikai események alkalmával gyakran adva kifejezést a hazafi érzésnek. Ilynemű költeményeinek lelkesítő hatása alatt határozták el és kötelezték magukat a gyorokménesi szőlőbirtokosok, hogy a költőt minden évben Lajos napján egy hordó ménesi borral tisztelik meg. Az első évi tiszteletadót 1896-ban külön küldöttség művészileg faragott hordóban adta át egy írói estélyen az ún. Pósa-asztalnál. 1901-ben megházasodott és anyja halála után feleségével együtt Radnótra költözött, azonban alig egy év múlva ismét visszatért a fővárosba. 1892-ben a Petőfi-társaság tagjának választotta.
Számos verskötete és több mint 50 kötetnyi gyermekverse jelent meg. Mintegy 800 dalt írt, ebből vagy 400 meg van zenésítve; a legtöbb magyar dallamszerző felhasználta szövegeit, leginkább azonban Dankó Pista és Lányi Géza. Műveit számos idegen nyelvre lefordították.
Kis bokréta. Költemények jó gyermekek számára. 6 szines képpel. Budapest, (1885.)
-
Rózsabokor. Képeskönyv jó gyermekek számára. Elischer Lajos eredeti rajzaival. U. ott, 1891.
-
A nagymama meséi. Jutalomkönyv jó gyermekek számára. Elbeszélések, mesék, regék és versek. 10 szines és sok fekete képpel. U. ott, 1892. Két rész.
-
Nagyapó mesekönyve. Jutalomk. jó gyermekek számára. U. ott, 1895.

marcel grossmannGrossmann Marcell (Marcel Grossmann, Budapest, 1878. április 9. – Zürich, 1936. szeptember 7.) matematikus az Eidgenössische Technische Hochschule (Zürich) tanára, a leíró geometria volt a szakterülete. Albert Einstein barátja és osztálytársa volt. Grossmann hangsúlyozta Einstein számára a Riemann-geometria fontosságát, mely szükséges lépés volt az általános relativitáselmélet kidolgozásához.

Zsidó származású volt, édesapja Grossmann Gyula családja eredetileg Elzászból származott, de ő már Svájcból került Budapestre, ahol 1870-ben gyárat alapított, mint résztulajdonos. Édesanyja Katharina Henriette Lichtenhahn és volt egy bátyja is. A mezőgazdasági gépeket gyártó gyáruk a mostani Lehel tér közelében működött.
Marcell Budapesten született és a Berzsenyi Gimnáziumba járt középiskolába. A Grossmann család 1893-ban visszaköltözött Svájcba. Itt 1896-ban Grossmann, Einstein és Einstein későbbi felesége Marity egyszerre kezdték meg tanulmányaikat az Eidgenössische Technical Hochschule-n, Zürichben. 1901-ben Grossmann a szakdolgozatán dolgozott Wilhelm Fiedlernél.
1912-ben mikor Einstein a Zürichi Egyetemre került, felvetette Grossmannak, hogy valamilyen koordináta-rendszertől független „abszolut kalkulusra” van szüksége. Grossmann tájékoztatta, hogy az készen van, ez a Riemann-geometria. 1913-ban közös cikket írtak Einsteinnel az általános relativitáselméletről. Ezután Einsteinnek még David Hilbert 1915-ös görbülettel kapcsolatos munkájára volt szüksége elméletének 1916-os kiteljesítéséhez.

 

Glykais Gyula (Pomáz, 1893. április 9. – Szekszárd, 1948. június 12.) kétszeres olimpiai bajnok kardvívó.
1912-től a BEAC (Budapesti Egyetemi Atlétikai Club) és a MAFC (Műegyetemi Atlétikai és Football Club), 1925-től a Tisza István Vívó Club, majd 1927-től a Szolnoki Vívó Club kardvívója volt. 1923-tól kardozott a magyar válogatottban. Két olimpiai bajnoki címét a magyar kardcsapat tagjaként érte el.
1927-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerzett. Az 1928. évi nyári olimpiai játékokon, Amszterdamban a Garay János, Glykais Gyula, Gombos Sándor, Petschauer Attila, Rády József, Tersztyánszky Ödön összeállítású magyar csapatban lett aranyérmes. Ez volt az olimpiai játékok történetében a tizenhatodik magyar aranyérem, illetve a magyar vívósport hatodik olimpiai bajnoki címe. Az 1929-es Eb-n az egyéni versenyben első volt. 1930-ban a katonai Európa-bajnokságon, majd az Eb-n is csapatban ért el első helyet. Utóbbi sikerét egy év múlva megismételte.
1932. évi nyári olimpiai játékokon, Los Angelesben a Gerevich Aladár, Glykais Gyula, Kabos Endre, Nagy Ernő, Petschauer Attila, Piller György összeállítású magyar csapatban lett aranyérmes. A játékok történetében ez volt a huszonkettedik magyar aranyérem, illetve a magyar vívósport nyolcadik olimpiai bajnoki címe.

             Szerzett érmek
magyar-zaszloMagyarország színeiben
                  vívás
Olimpiai játékok
arany 1928, Amszterdam kard csapat
arany 1932, Los Angeles kard csapat
Európa-bajnokság
bronz 1927, Vichy kard egyéni
arany 1929, Nápoly kard egyéni
arany 1930, Liège kard csapat
arany 1931, Bécs kard csapat
Magyar bajnokság
arany 1927 kard csapat
glykais-gyula-vivas

matura-mihalyMatura Mihály (Budapest, 1900. április 9. – Budapest, 1975. augusztus 7.) birkózó, edző, sportvezető.

1917-től a Munkás Testedző Egylet kötöttfogású, könnyűsúlyú (67,5 kg) versenyzője volt. 1924-ben nyerte meg első felnőtt bajnoki címét és ugyanebben az évben hatodik lett az Olimpiai Játékokon Párizsban. Ezt követően 1927-ben és 1928-ban újabb magyar bajnokságot nyert, valamint 1925-ben a római és 1926-ban rigai Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett.
1928-tól kezdve edzőként is tevékenykedett. A versenyzéstől 1935-ben vonult vissza. A második világháború után a Csepel SC edzője lett. Később a Magyar Birkózó Szövetség elnöki posztját töltötte be. A Nemzetközi Birkózó Szövetségben 1952-től elnökségi tag volt, majd 1972-ben alelnöknek választották. Tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének is. Edzőként és sportvezetőként haláláig szinte minden birkózó világeseményen részt vett.
Emlékére a Matura Mihály kötöttfogású versenyt minden évben megrendezik.

 

dorati-antal-a-vilaghiru-magyar-karmesterDoráti Antal (Budapest, 1906. április 9. – Zürich, 1988. november 13.) karmester, zeneszerző, Bartók-Pásztory-díjas (1986)
1911-től zongorázott, első tanára Braun Paula volt. 1928-ban Stravinsky Petruskájának zongoraszólóját játszotta. Weiner Leónál összhangzattant tanult magánúton, majd a budapesti Zeneművészeti Főiskola diákja volt, ahol kamarazenét tanult. Kodály Zoltánnál 1920-ban felvételizett, s 1921-ben elsajátította a zeneszerzés-tudományt. Bartók Béla zongoraművészi és emberi magatartása egész életére meghatározó hatású volt. A csodálatos mandarin négykezes előjátszására maga Bartók jelölte ki társául a fiatal korrepetitort 1926-ban. 1925-1927 között a Budapesti Operaház korrepetitora. 1928-1929 között Fritz Busch asszisztense volt a drezdai operánál. 1929-1933 között a Münsteri Városi Színház karmester-zeneigazgatója volt. Párizsban zenekart szervezett, betanította, előadatta Mozart és Gluck kisoperáit.
1934-től haláláig több mint 500 lemezt készített. Egész életében Bartók Béla propagátora volt; de Kodály Zoltán, Stravinsky, Csajkovszkij, Liszt Ferenc, valamint klasszikus szerzők műveit is dirigálta lemezre.

Zenei ajánló:
>
1812 Overture/Mercury MG50054 LP (Original Scoring), Pt-2

Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) (Pécs, 1906. április 9. – Párizs, 1997. március 15.) magyar festő, az op-art jelentős képviselője.
Őt tekinthetjük az optikai festészet, vagy „op-art" legjelentősebb képviselőjének, mind életműve, mind számos elméleti munkája révén, amelyekben egyebek között a mozgást úgy jellemzi, mint „azt az erőszakot, amellyel a szerkezetek szemünk recehártyáján közvetlen ingert okoznak".
Vasarely, aki a harmincas években festő és reklámgrafikus volt, 1950 táján indult el optikai és kinetikai vizsgálatainak útján: kezdetben különböző átlátszó anyagokra készült rajzokat helyezett egymásra, majd utóbb kettős mozgó szerkezeteket készített fehérben és feketében.

victor vasarely caracas-egyetemi-varosa 1954vasarely muzeum aix-en-provencebankulter vasarely-alkotas-pecsett

 

Zay Sámuel (Komárom, 1753. május 10. – Tata, 1812. április 9.) orvosdoktor és természettudós. A felvilágosodás tudományos közéletének kiemelkedő alakja, az ásványtan nemzeti nyelven való kidolgozásának egyik úttörője.
Zay a természetrajz szeretetét és alaposabb ismeretét főként az orvostudományi kar nagy hírű professzorának, Piller Mátyásnak köszönhette. Orvossá avatását követően tervbe vette egy háromkötetes természetrajzi sorozat megírását, amely az ásvány-, a növény- és az állatvilág rendszerezésére tett volna kísérletet magyar nyelven. 1790-ben elkészült vállalkozása első részével, s 1791-ben ki is adta a harmadik magyar nyelvű ásványtant Magyar mineralógia… címmel. A kövületeket is tárgyaló, rendszerező szemléletű mű Benkő Ferenc munkája mellett a magyar tudományos ásványtan méltó nyitánya, s egyik nagy érdeme, hogy egyéb kifejezések mellett ásvány szavunkat is bevezette a tudományos szóhasználatba. Már szinte készen állt a növénytani kötet kidolgozásával is, amikor a polihisztor Földi János levélben megkérte, hogy a továbbiakban engedje át neki a természetrajzi sorozat megírását. Pályatársa kívánságának megfelelően félbeszakította munkáját, így nagyívű terve meghiúsult. Önzetlenségével azonban nem talált megértésre: a későbbi években Földi plágiumváddal illette Zayt, mely szerint mineralógiai műve Piller latin nyelvű egyetemi tankönyvének szó szerinti fordítása. Az ásványtani kézikönyv azonban végül meghozta számára az elismerést, s 1798-ban a jénai Ásványtani Társaság levelező tagjává választotta.
Zay negyedszázados orvosi tevékenysége az életkörülmények javításának, a babonás nép felvilágosításának és az orvosi tudomány népszerűsítésének jegyében telt; e hármas törekvés szép példája Kecskeméten írt és a magisztrátus elé beterjesztett közegészségügyi tervezete. Tatai évei alatt nagy vállalkozásba fogott: kortárs német orvosszerzők – J. Krause és Christian August Struve – műveiből fordított. A saját tapasztalataival kibővített, átdolgozott szemelvények kiadásával az orvosi ismeretek és a nép babonás felfogása közötti szakadékot kívánta áthidalni. Kétszeri sikertelen próbálkozását (1800 és 1801) követően végül 1810-ben adta ki gyógykezelési útmutatóját Falusi orvos pap… címen. Kiemelkedő jelentőségű az a tény, hogy művében a magyar orvosok közül elsőként vetette fel a vérátömlesztést mint az életmentés egyik lehetséges formáját. Emellett – már 1800-ban – Hippokratész munkáinak magyarra való átültetésén dolgozott, de mára kideríthetetlen okokból fordítását nem tette közzé.
Zay Sámuel tevékeny és önfeláldozó élet után – a korabeli szóhasználat szerint – „vérgyulladásban” hunyt el 58 esztendős korában.

 

oldal eleje>>>

Időjárás jelentés

Hirdetés

Hirlevélre feliratkozás







Patikakereső

Weboldal készítés

Hirdetés