In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

Ma 2017. október 18., szerda, Lukács napja van. Holnap Nándor napja lesz.

szombati-nap

aprilici-c-1

                                                  Tóth Árpád: Áprilisi capriccio
                                                  "...Ó, áprilisi útszél,
                                                  Tréfás, arcomba fútt szél,
                                                  Rügyecskék, zöldacél-rugók,
                                                  Ó, fuvolás aranyrigók,
                                                  Ó, csermelyhangú csízek,
                                                  Illatok, édes ízek,
                                                  De jó most elfeledni, hogy
                                                  az élet rút és vad dolog,..."

aprilisi-capricco

Belák Sándor (Enying, 1919. ápr. 20. – Keszthely, 1978. dec. 27.): mezőgazdász, egyetemi tanár, a kedvezőtlen mezőgazdasági adottságú területek hasznosításának kutatója.
Apja Belák Sándor, a neves farmakológus. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát. 1951-ben Keszthelyen a Mezőgazdasági Kísérleti Intézet munkatársa lett. 1960-tól a keszthelyi Mezőgazdasági Akadémia oktatója, igazgatója, 1977-ig rektora volt. Első munkáiban a láp és a rossz vízgazdálkodású talajok meliorációjával foglalkozott, e témakörben szerzett kandidátusi, majd tudományok doktora fokozatot. Munkásságának elismeréseként 1962-ben Helsinkiben a Nemzetközi Láp- és Tőzegkutató Társaság elnökhelyettesévé választották. Tudományos kutatásainak másik területe a növénytermesztés volt. Kiváló eredményeket ért el a vetésforgók termést alakító hatásának vizsgálatában, a másodnövények termesztésében, a kedvezőtlen adottságú földterületek jobb hasznosításában. Mint a keszthelyi egyetem alkalmazott üzemtani tanszékének vezetője, a 60-as évek közepétől behatóan foglalkozott a mezőgazdasági nagyüzemek vezetési módszereinek kidolgozásával. Elért eredményeit számos külföldi kitüntetés is jelezte, a Martin Luther Egyetem díszdoktora, a Max Planck Társaság tiszteletbeli tagja volt.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1994. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

csalapuszta

Hada Róbert: Agrártörténeti kiállítás Csalapusztán
(részlet)


Fejér megye jelentős agrártörténeti múltjára való tekintettel, valamint az 1866-ban, Kabókapusztán rendezett első országos gazdasági gépverseny és gyakorlati bemutató 120. évfordulójára gondolva – ami egybeesett a magyarországi első ekeverseny és gépkiállítás 145. évfordulójával –, került sor 1986-ban egy kulturális és oktatási célokat egyaránt szolgáló, de elsősorban agrártörténeti jelentőségű program meghirdetésére a mezőgazdasági célú és vele kapcsolatos termelőeszköz jellegű tárgyak védelme és megőrzése érdekében.
A hagyományőrzés jegyében szerveződött és 1988. március 25-én megalakult a Mezőgazdasági Emlékeket Védők Fejér Megyei Egyesülete. 1989. szeptember 20-án állandó kiállítás jelleggel megnyílt a „Dr. Belák Sándor Agrártörténeti Szakgyűjtemény” Csalapusztán, amely 1991-től múzeumi működési engedélyt kapott. Az Egyesület 1993-tól tagja a „Tájak-Korok-Múzeumok Országos Egyesületének” és a szakgyűjtemény, mint bélyegzőhely fogadja a látogatókat.
Forrás: Honismeret, 2000. 3. szám

tessedik-samuelTessedik Sámuel, (Alberti, 1742. ápr. 20. – Szarvas, 1820. dec. 27.): evangélikus lelkész, író, pedagógus, az alföldi mezőgazdaság gyakorlati fejlesztője, a lucerna magyarországi meghonosítója.
Pozsonyban, Sárospatakon és Debrecenben, majd német egyetemeken tanult, ahol megismerte a filantropisták pedagógiai irányát. Eszméik hatása alatt elsősorban a parasztság helyzetének javítására törekedett. 1780-ban parasztifjak képzésére alapított gazdasági „szorgalmatossági” iskolájában gyakorlati munkával kapcsolta össze a belterjes termelési módszerek elsajátítását. Új rendszerű iskolájában könyvtárt, tanműhelyt és tangazdaságot szervezett, amelyben tanítók és gazdatisztek oktatását is vállalta. 1791-ben országos tanügyi reformtervet terjesztett az országgyűlés művelődésügyi bizottsága elé. Anyagi nehézségek miatt az országos hírűvé vált intézményt 1806-ban végleg be kellett zárnia. Úttörő tevékenységet fejtett ki a korszerű vetésforgó, a szántóföldi takarmánynövények termesztése és az istállózó állattenyésztés elterjesztésében. Kísérleteket folytatott a szikes területek javításával kapcsolatban, elsőként alkalmazta a meszes-márgás talajterítést (digózást). Meghonosította Magyarországon a lucernát, kezdeményező volt a gyümölcstermesztés, a méhészet, a selyemhernyó-tenyésztés terén, szakemberekkel taníttatta a selyemfonást, a gyapjúfonást és szövést. Tevékenysége kiterjedt az egészségügyi teendőkre, pl. tiszta ivóvíz biztosítása érdekében kutak fúrása; továbbá a parasztok táplálkozására, lakásviszonyaira, községrendezésre stb., de az árva- és szegényügy rendezésére is. A keszthelyi Georgikon, amelynek megszervezésében részt vett, és 1817-től elnöke is volt, meghívását is visszautasította és egész életét Szarvas, ill. az Alföld fejlesztésének szentelte.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1992. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

lucernalucerna1lucerna3

Mészáros István: Régi mesterek modern gondolatai
(részlet)

Tessedik Sámuel

„Mindaddig, amíg a sok nagyszerű hazai mezőgazdasági termék felhasználatlanul hever, vagy pedig potom áron kerül idegen kézre, s a belőlük gyártott áruk drága pénzen jutnak ismét vissza hozzánk; amíg örömmel utánozzuk a haszontalan külföldi divatot, viszont a közhasznú külföldi ismereteket, tudományokat, intézményeket hűvös közömbösséggel utasítjuk el; amíg még mindig oly sokan ragaszkodnak a régi elavult iskolai rendszerhez; amíg olyan sokáig latolgatják az iskolaügy újjászervezésének szükségességét, mindaddig teljesen lehetetlen, hogy elmaradottságunkat, különösen pedig a falu elmaradottságát tagadjuk. Milyen kár a sok nagyszerű magyar tehetségért!” – írta az 1800-as években.
Forrás: Élet és Tudomány 1996. 40. szám

Gyengő László (Győr-Alsóváros, 1841. ápr. 20. – Budapest, 1884. nov. 29.): mérnök, vasútépítési szakember, a párizsi Eiffel-cég magyarországi képviselője.
A Pest–Losonc, Pest–Hatvan szakaszok, továbbá az Ungvár felé vezető, és a Dél-Magyarországot átszelő vasútvonalak építésében vett részt. Az Eiffel cég képviseletében a Nyugati-pályaudvar és a szegedi Tisza-híd építését felügyelte. Részt vett a Tisza-szabályozás munkálataiban is. Életének utolsó évében a szabadelvű párt országgyűlési képviselőjévé választották.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1991. MTESZ)

nyi-pu

Tóth Ede: A Nyugati pályaudvar

(részlet)

Az 1871: 42. tc. alapján kezdődő nagy körúti építkezés során 1874-ben az új út tervezett nyomvonalát keresztező épületét lebontásra ítélte. 1874-ben a pályaudvar csarnoképületét lebontották, és August W. De Serres az Osztrák–Magyar Államvasutak bécsi központi építészeti tervezőjének tervei alapján új pályaudvart építettek. Az új pályaudvar építését a vasúti forgalom zavartalan üzemét fenntartva valósították meg; a régi épületet csak akkor bontották le, mikor körülötte és felette már ott állott az új csarnoképület. A kivitelezés irányító mérnöke Gyengő László Viktor volt. Az új fejpályaudvar építése 1877-ben fejeződött be. Árkádos oromfalai és galériasoros motívumai az első épületre emlékeztetnek. Az építkezés kivitelezői részvénytársaságok voltak: a francia Schneider, Fives-Lille, Eiffel cégek, és a Vitkovic-féle magyar vasmű. Eiffel irodája, mint fővállalkozó a tetőszerkezet nagy fesztávú elemeinek E. Polonceau által kikísérletezett rendszerét alkalmazta. A csarnokáthidaló elemeket Theodor Seyrig francia mérnök tervezte. A szerkezeti elemeik gyártásában a Ganz gyár is közreműködött.
Forrás: História, 1980. január – Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár

 

jelky bajaJelky András (Baja, 1738. április 20. – Buda, 1783. december 6.) kalandor, felfedező.
Édesapja kiszolgált császári katona volt, aki Baján szabóként dolgozott. Fiát – hasonlóképp annak bátyjához, aki a bécsi császári ruhatárnál szabóskodott – szintén szabónak szánta.
Jelky András 1754. március 13-án vándorútra kelt, és Prágán, Lipcsén, Nürnbergen át Erlangenbe érkezett, ahol mintegy két hónapig tartózkodott. Innét továbbutazott Franciaországba, azonban az egyik útjába eső városban, Aschaffenburgban éppen katonaállítás volt: a hadrafogható fiatalembereket, tekintet nélkül azok származására, erőszakkal besorozták katonának. Hogy ezt a katonafogdosást elkerülje, egy menyecske a puttonyában az eladó gyümölcs alá rejtve kicsempészte a városból. Innen továbbutazott Hanauba, azonban megérkezésekor a város kapujában eltépték útlevelét, és a kaszárnyába hurcolták. Néhány napos fogság után sorstársaival együtt átszállították Hannoverbe, hogy hajóval a tengerentúlra küldjék. A hajó azonban megtelt emberekkel, s amíg a másik hajóra vártak, Jelky megszökött, és Nijmegenbe ment. Itt azonban kelepcébe került, több némettel és hollanddal együtt. Ezúttal nem kerülhette el sorsát: 1755. október 30-án elindult vele a hajó Holland-Kelet-India felé.
A hajóba azonban az odaúton villám csapott, és elsüllyedt. Jelky egy fadarabba kapaszkodva tartotta fenn magát, míg halászok kimentették. Ezután egy holland hajóskapitány vette magához a hajójára, hogy a legénység ruháit javítgassa. Suriname-be utazott, onnét 1756-ban ért vissza, Lisszabonba. Innét egy máltai hajóval utazott tovább, azonban kalózok támadták meg őket, ezek foglyul ejtették őt, s rabszolgának eladták egy töröknek.
Jelky új gazdájának egyik emberével, a rabszolgák felvigyázójával kievezett egy szigetre, de odaúton kilökte azt a csónakból, s megszökött. Hét napig barangolt a tengeren, amíg egy portugál kereskedő felvette őt a hajójára. 1757 májusában Makaóba érkezett, innen továbbvitorlázott Kantonba.
Kantonban Hollandia katonai szolgálatába állt, és Batáviába (ma Jakarta) utazott, ahová 1758 januárjában érkezett meg, s még hét hónapig katonáskodott. Leszerelése után Albert Parra, a kelet-indiai kereskedelmi társaság elnöke mint szabót a házához fogadta, s beírták a városi polgárok közé. Még ez évben feleségül vette Seguin, angol haszonbérlőnek a leányát.
Egy véletlen szerencsétlenség és félreértés folytán magára vonta munkaadójának haragját, aki elűzte a házától és a katonasághoz küldte. 1760-ban elhagyta Batáviát, feleségét atyjának gondjaira bízta.
Ceylon szigetére utazott, ahol három hónapig táborozott. Amikor az egyik szomszédos szigetre ment társaival fát vágni, emberevők támadták meg őket: több társát levágták, a többit elfogták. Jelky egy előkelő főnök tulajdonába került, aki ketrecben tartotta, hogy később valamelyik bálványuknak áldozatul megsüsse. Fogságából gazdájának leánya mentette meg, akivel két bennszülött társaságában elmenekült.

A megszabadítója 13 hónap múlva meghalt; Jelkyt egy öt nap múlva arra vitorlázó hajó vette fel, és Batáviába szállította. Parra, aki közben helytartó lett, megbocsátott neki és kegyeivel halmozta el, felesége is tárt karokkal fogadta. Tiszti ranggal egy árvaház igazgatója lett, emellett komoly vagyont szerzett, és 1767-ben egy 1400 házból álló ültetvényt vett. 1770-ben a polgári őrség kapitányává nevezték ki, a holland követség titkos tanácsosa lett, többször járt követségben Japánban és Jáván.
1772-ben meghalt a felesége, 1775. december 28-án pedig jótevője, Parra. Jelky búskomorságba esett, s hazájába kívánkozott. Lemondott az állásáról, és 1776. október 25-én Európába utazott. 1777. augusztus 30-án érkezett meg Amszterdamba, október 2-án Bécsbe, ahol bátyját még életben találta. Bécsben nagy feltűnést keltett érkezésével, november 28-án bemutatták Mária Teréziának is.
1778-ban hazajött Bécsből, és Budán telepedett le. Ismét megnősült, s egy fia született. 45 évesen tüdővészben halt meg.

Adler György (Mosonszentjános, 1789. április 20. – Buda, 1862. március 29.) a reformkor sokdalú muzsikusa,zeneszerző, Erkel Ferenc apósa, Adler Vince zongoraművész apja.
Egyes források szerint Haydn tanítványa volt, de ezt valószínűleg csak ő terjesztette magáról. Játszott zongorán, hegedűn, orgonán.
1800-tól a győri székesegyház hangszerese és basszistája volt. 1811-ben feleségül vette Krancsevics Franciskát. Tőle született Anna, majd 1820. április 6-án Adelheid[e] (Anna) nevű leánya (†Gyula, 1899. március 4.) 1821-ben Vince fia, a a nagyhírű zongoravirtuóz..
Adlerék 1827-ben költöztek Budára, ahol az Úri utcai Czigler-házban laktak. Valószínűleg már ekkor elkezdett játszani a Mátyás-templom zenekarában, melynek 1838-ban, az előző zeneigazgató halálakor egyházkarnagya lett, s maradt is saját haláláig. Közben alapító tag lett Táborszky Mihály vonósnégyesében, mely később a Nemzeti Casino vonósnégyeseként működött tovább.

korosy-jozsefSzántói Kőrösy József, 1869-ig Hajduska József (Pest, 1844. április 20. – Budapest, 1906. június 23.) statisztikus, higiénikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A 19. század második felének egyik legnagyobb hatású magyar statisztikusa volt, elméleti és módszertani újításai, az általa bevezetett indexszámítási eljárások nemzetközi hírnevet biztosítottak számára. Gyakorlati statisztikusként Budapest demográfiájával, gazdasági és szociális viszonyaival foglalkozott, emellett sokat tett a főváros közegészségügyi helyzetének fejlesztéséért. 1870-től haláláig a később a Központi Statisztikai Hivatal tagintézményévé vált Fővárosi Statisztikai Hivatal első igazgatója volt.
Születési nevét 1869-ben Kőrösi Józsefre, majd 1875-ben Kőrösy Józsefre változtatta, de élete során e két névváltozatot vegyesen használta. A szántói nemesi előnevet – a nemesi cím 1896-os elnyerését követően – 1897-ben vette fel. Kőrösy Kornél (1879–1948) orvos, fiziológus, genetikus apja, Kőrösy Ferenc (1906–1997) vegyészmérnök nagyapja.
Fényes Elek és Keleti Károly mellett a 19. század legjelentősebb magyar statisztikusai közé tartozott, munkásságának számottevő gyakorlati és elméleti eredményeit Magyarországon és külföldön egyaránt elismerték és elismerik. Máig ható nemzetközi hírnevének bizonyítéka, hogy a 2003-ban New Yorkban megjelent Encyclopedia of population című demográfiai enciklopédia egyetlen magyar életrajzi szócikkét tartalmazza: Kőrösy Józsefét. Ennek oka egyfelől az, hogy a hazai statisztikai táblázatokkal foglalkozó kortársaival szemben elemzéseit nemzetközi kontextusba helyezte, másfelől pedig dolgozatait a magyaron kívül rendszerint megjelentette angolul, németül vagy franciául is.
Tudományos pályája során elsősorban a nagyvárosi lakosság demográfiai, szociális és gazdasági helyzetének matematikai statisztikai elemzése foglalkoztatta. Behatóan tanulmányozta Budapest halandósági, születési és csecsemőhalandósági adatsorait, a lakosság jövedelmi viszonyait, életszínvonalát, lakáskörülményeit, egészségügyi ellátását, oktatási és művelődési helyzetét. Elemzéseit és következtetéseit áthatotta az a nézet, mely szerint a népmozgalmi és népesedési folyamatok alapos ismerete elengedhetetlen a népjólét tudatos alakítása, az állami szociálpolitika számára, s nemcsak lehetővé teszi, hanem irányíthatja a kor kihívásai ellen vívott harcot. A főváros életét és mindennapjait leíró népesedési, áruforgalmi, közegészségügyi, bűnügyi stb. adatsorokat évtizedeken keresztül heti bontásban adta közre, ami – tekintve, hogy azóta és ma is a hónap a legrövidebb időegység a statisztikai adatközlésekben – intenzív munkavégzéséről és munkabírásáról tanúskodik.
Korát messze meghaladóan újszerű szemlélettel választotta meg elemzése tárgyait. Elsőként vizsgálta a tanköteles korosztály iskolalátogatási és osztályismétlési arányát, iskolatípusonkénti és társadalmi háttér szerinti bontásban. Az 1874 és 1895 közötti huszonegy esztendő fővárosi lakásépítési statisztikái alapján következtetéseket vont le a háztípusok és a lakók egészségügyi állapotának viszonyára vonatkozóan, s rámutatott például az emeletek és az egyes betegségek kialakulásának összefüggéseire. Vizsgálatai során közvetlen kapcsolatot mutatott ki a halandóság, a várható átlagos élettartam és az egészségi állapot, valamint az életkörülmények (lakásviszonyok, víztisztaság, egészségügyi ellátás stb.) között. Elemzései fényében rendszerint ajánlásokat fogalmazott meg a fővárosi lakosság szociális körülményeinek javítása érdekében.
A statisztikai módszertan terén több újitás bevezetése fűződik a nevéhez. A világon elsőként készített összehasonlító nagyvárosi statisztikai elemzéseket, amelyekben Budapest mutatószámait a világ más nagyvárosainak adataival vetette össze. A munka során gyakran áthidalhatatlan nehezségeket okozott a nemzetközi statisztikai szabványok hiánya. Ennek megoldására – úgy is mint több európai és amerikai statisztikai társaság tagja – aktívan közreműködött a népszámlálások és adatfelvételek nemzetközi sztenderdjének kidolgozásában. Korát megelőzve javaslatot tett egy világnépszámlálás lebonyolítására is, de a terv még közel egy évszázadig nem vált valóra. A demográfiai elemzések terén több számítási módszert vezetett be, így többek között ő szerkesztette meg az első natalitási (születési) táblákat. A halálozási táblák értelmezését segítendő bevezetett több indexszámítási eljárást, amelyek lehetővé tették a jellemző halálokok felismerését, korosztályonkénti elkülönítését, a halandósági arányban mutatkozó idő- és térbeli folyamatok kimutatását.
Intézményszervezői és közéleti-közegészségügyi munkássága szintén említést érdemel. Már pályája elején vezető szerepet vállalt az 1871. évi népszámlálás lebonyolításában. A főváros statisztikai hivatala vezetése alatt haladó szemléletű, elismert tudományos intézménnyé vált, s maga Kőrösy is aktív szervezője és résztvevője volt a nemzetközi statisztikai, demográfiai és közegészségügyi kongresszusoknak. Széles körű, átfogó nemzetközi kapcsolatainak tanúságaként szolgált 1880-ban, A nemzetközi statisztika és a kongresszusok címmel elhangzott akadémiai székfoglalója. Támogatta a főváros kulturális és szociális intézményhálójának bővítését. Fontos szerepet játszott az első fővárosi járványkórház megalapításában (1886), indítványára vezették be a fertőző betegségek járványszerű fellépése esetén a továbbterjedést megakadályozó ún. posztexpozíciós profilaxisba a bejelentés és elkülönítés kényszerét, valamint a fertőtlenítést. Hasonlóan fontos szerepet játszott a himlőoltások magyarországi bevezetésében. Mozgalmat indított a korszerű higiéniai elvárásoknak megfelelő munkáslakások építése és a közraktárak létesítése érdekében. 1903-ban kezdeményezésére létesült – részben a Fővárosi Statisztikai Hivatal közigazgatási szakkönyvtárából – a Fővárosi Könyvtár. Halála megakadályozta rendes taggá választását követő akadémiai székfoglalója befejezésében, amelynek témája nem volt kevésbé rendhagyó és újszerű, mint fentebb említett szociálpolitikai elemzéseié: a Magyar Tudományos Akadémia fennállásának, az Akadémia és a hazai tudományok 19. századi fejlődése közti viszonynak a statisztikai elemzésén dolgozott.
Rendkívül termékeny szakíró volt, csak a Fővárosi Statisztikai Hivatal kiadásában százhetven műve jelent meg, de számos kötetét kiadták más magyar és külföldi kiadók egyaránt. A Pesti Napló és a Reform mellett rendszeresen publikált a Pestvárosi Statisztikai Évkönyvben, a Fővárosi Statisztikai Havi Füzetekben. A Statisztikai Közlemények alapító főszerkesztője volt, emellett a Nemzetgazdasági írók tára és a Megyei mongráfiák című kiadványsorozatokat szerkesztette.

 

 

oldal eleje>>>

Időjárás jelentés

Hirdetés

Hirlevélre feliratkozás







Patikakereső

Weboldal készítés

Hirdetés