In order to view this object you need Flash Player 9+ support!

Get Adobe Flash player

Powered by RS Web Solutions

Ma 2017. december 13., szerda, Luca és Otília napja van. Holnap Szilárda napja lesz.

anyak-napja

                                                               népköltés
                                                   Fehér galamb szállt a házra,
                                                   Édesanyám, isten áldja!
                                                   Tudom is, hogy fáj a szíve,
                                                   De azér(t) csak isten véle!
                                                   Galamb száll a háztetőre,
                                                   Édesanyám, isten véle:
                                                   Köszönöm a nevelését,
                                                   Eddig való szívességét!

anyak napja3

                                           Szabó Lőrinc: Tücsökzene / 123. Az Anyák
                                                Csak egy voltak kivétel, az Anyák.
                                                Szentek és ápolónők: a csodát,
                                                a jelenést láttam bennük. A nagy
                                                o
daadást, az aggodalmakat,
                                                a virrasztást, a könnyet, s mind, amit
                                                a nő szenved, ha otthon dolgozik,
                                                a gondviselést. Hogy testileg mi a
                                                férj, feleség s a család viszonya,
                                                nem sejtettem-kutattam. Valami,
                                                éreztem, előre elrendeli,
                                                ki hol álljon, mi legyen, öröme,
                                                bánata mennyi, milyen gyermeke,
                                                és ezen változtatni nem lehet.
                                                A férfi maga küzdi ki szerepét,
                                                a nők az eleve-elrendelés:
                                                ők a béke, a jóság, puhaság
                                                a földön, a föltétlen szeretet…
                                                Anyám, nyujtsd felém öreg kezedet!

 

Tőkés István: Hétköznapok – ünnepnapok
(részlet)

Szentlélek tanításának engedelmeskedünk, amidőn fölemlítjük, hogy május első vasárnapja református egyházunkban az anyák napja. A bibliai szülőtiszteletnek és gyermekszeretetnek egyik áldott alkalmához nyílik út valamennyiünk számára a megbizonyítás külső lehetősége által. Az anyák napja az életcsodáját, a teremtő Úr művében való részvétel páratlan méltóságát állítja szemünk elé (1Mózes 1, 28). Bizonyos, hogy nemcsak a gyermekeknek, a fiaknak és a leányoknak kell édesanyjukra és édesatyjukra tekinteniök (2Mózes 20,12), hanem fordítva is: a szülőknek gyermekeikre mint az „anyaméh” zsoltáros gyümölcseire (zsoltárok 127, 3; Efézus 6, 1–4). Istenem, milyen sok kérdés merül fel (kiváltképpen a magyar nyelvterületen) akár a születések mértéke-, akár a természetellenes halálozások (öngyilkosságok) összefüggésében! Anyáknapján válik minden-minden idevágó kérdés világossá: a hívők elfogadják a teremtó Úr ajándékát, és engedetlenül nem pusztítják el azt; mint ilyent hagyják életben és éltetik, illetve gondozzák mindaddig, mígcsak „az anyaméh jutalmát” az ajándékozó Úr szent tetszése tőlük megköveteli.

 

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium

(részlet)

gotthard puspokGotthárd niederaltaichi bencés apát, majd hildesheimi püspök (†1038) Gizella magyar királynénak, Szent István feleségének közvetlen bajor környezetéhez tartozott.

Gotthárd neve és ünnepe valamennyi hazai középkori misekönyvben előfordul, így már a Pray-kódexben is. Ez mindenesetre a szent püspök korai magyarországi népszerűségét tanúsítja. Hazai kultuszának legrégibb nyoma a nyitrai Szent Emmeram-székesegyház, továbbá a pozsonyi új Mária-templom Gotthárd-ereklyéje.

[…]

Lehetséges, hogy a koraközépkori magyarságnak a passaui egyházmegyével való bensőséges kapcsolata is érvényesült Gotthárd tiszteletének Magyarországon való terjedésében. Gotthárd ugyanis ebben az egyházmegyében született és niederaltaichi apátként sokáig itt működött. Egyébként a Rába–Lapincs vidéke, ahol a róla elnevezett cisztercita monostor létesült, Szent István idejében még a passaui egyházmegyéhez tartozott.

Gotthárd püspök (Illusztráció a Pannonhalmán őrzött Legenda Aurea Sanctorum című ősnyomtatvány 1482-es augsburgi kiadásából)

Az 1949-ben május 5-én Londonban megalakult Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 1964-ben elhatározta, hogy május 5-ét minden évben EURÓPA NAPjaként ünneplik.

Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség

 

A Független Életért elnevezésű nemzetközi szervezet felhívása nyomán 1992-ben rendeztek először akciónapot Magyarországon A MOZGÁSSÉRÜLTEK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉÉRT. Május 5. a mozgássérült emberekre és életkörülményeikre hívja fel a figyelmet.

Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség

 

Móra Ferenc: A kis bice-bóca
(részlet)

Úgy emlékszem arra a napra, mikor a kis bice-bóca először kocogott be az iskolánkba, mintha tegnap lett volna. Még csak ősz vége volt, de már porka havak szállingóztak a levegőben, és Habók Fügedi már téli órákat dudált a toronyból. Ez a Habók Fügedi toronyőr volt, s az iskolánk ablakából éppen oda lehetett látni az ajtajára. Nyáron láttuk is minden negyedórában, ahogy egy rettenetes nagy tülökkel kiállt a toronyerkély négy sarkára, és tudtára dudálta a világnak, hogy megint eltelt egy fertályóra. Télen azonban más törvénye volt a furfangos Habók Fügedinek. Ilyenkor csak reggel nyolckor végezte a hivatalát, de akkor egyfolytában eldudálta az egész napra valót. Igen becsületes tisztviselő volt az öreg, egy kürtszóval meg nem károsította volna a várost. Kilencvenhatszor fújt bele a tülökbe egymás után, s ehhez kellett körülbelül egy óra. Mivel pedig a szép tülökszótól egy álló óráig nem lehetett szót érteni az iskolában, Habók Fügedit igen sokra becsülte minden deákgyerek.

 

RADNÓTI MIKLÓS (Bp., 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.): költő, műfordító.
Születése anyjának életébe került; 11 éves volt, amikor apja meghalt. Nagybátyja kívánságára szerzett kereskedelmi érettségit 1927-ben, a csehországi Reichenberg textilipari szakiskolájában. Szerepelt a Jóság (1929) című antológiában, és néhány rövid életű folyóirat szerkesztésében is részt vett. Két és fél évet nagybátyja vállalatánál dolgozott. 1930-ban megjelent első verseskötete (Pogány köszöntő). A szegedi egyetemen magyar–francia szakra iratkozott be. Sík Sándor fölfigyelt rá, meghívta tudósképző szemináriumába. Egyik alapítója a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának. 1931-ben elkobozták Újmódi pásztorok éneke című kötetét, és izgatás, vallásgyalázás címén nyolcnapi fogházra ítélték; ezt Sík Sándor közbelépésére felfüggesztették. A nyarat Párizsban töltötte. Lírája két kötettel gazdagodott Szegeden (Lábadozó szél, 1933; Újhold, 1935). 1934-ben bölcsészdoktorrá avatták, disszertációját Kaffka Margit művészi fejlődése címmel védte meg. 1934-ben házasságot kötött a szerelmes verseit már kora ifjúságától ihlető Gyarmati Fannival. 1935-ben tanári oklevelet szerzett, katedrához mégsem jutott: magánórák adásából, szerény tiszteletdíjakból élt. 1935-ben szerkesztette a 12 fiatal költőt bemutató Korunk című antológiát. 1936-ban tette közzé a pályájának fordulópontjaként emlegetett Járkálj csak, halálraítélt! című verseskötetét. 1937-ben Baumgarten-jutalmat kapott. 1938-ban megjelent Meredek út című könyve. 1940-ben adta ki Ikrek hava című prózai írását gyermekkoráról. Ezzel egyidőben a Válogatott verseket, 1942-ben Naptár című rövid ciklusát jelentette meg. 1940. szeptember 5. és 1940. december 18. között munkaszolgálatos volt, 1942. július 1-jétől pedig először vidéken, végül a fővárosban szolgált. A háborús cenzúra nem egy versének közlését törölte, így leginkább csak műfordításaival fordulhatott olvasóihoz, különösen La Fontaine meséin (1943) át. A fordítások javát Orpheus nyomában (1943) című kötetben gyűjtötte össze. Fordításai az antikvitástól a kortársakig terjednek. A valamiképp rokonának érzett szerzők formavilágának legapróbb árnyalatait is nagy gonddal adta vissza. Ide kívánkoznak, bár még inkább eredeti versei közé sorolhatók a saját nevének anagrammájából kitalált angol költő, Eaton Darr nevével aláírt fiktív műfordításai. Néhány versből álló ciklusukban a nonszenszlíra hagyományát szürrealista ötletekkel elegyítve saját korának képtelenségeit gúnyolja.1944. május 20-án ismét munkaszolgálatos lett, német felügyelet alatt a szerbiai Bor melletti Lager Heidenauban írta remekműveit, a két utolsó eclogát, a Gyökér, a Levél a hitveshez és az À la recherche című verseket. 1944. szeptember 17-én innen indították el utolsó útjára. Noteszébe (Bori notesz) gondosan beírt verseit exhumálásakor viharkabátjának zsebében találták meg. Költészetének erejébe és fennmaradásába vetett hite oly erős volt, hogy még az „erőltetett menet” közben is képes olyan remekművek megírására, mint a négy Razglednica. A még maga összeállította, de utolsó verseivel bővített kötete (Tajtékos ég, 1946) a háború után éledező irodalmi életünk első jelentős eseménye.
A Pogány köszöntő hol zsoltárszerűen megfogalmazott áhítattal, hol átesztétizált, természetbe kivetített pogánykodással köszönti kedvesét, de már a költészetére mindvégig jellemző „variációk szomorúságra” is megjelennek benne. Második és harmadik kötetében József Attilával párhuzamosan a proletárköltészet lehetőségeit keresi. Saját eszközöket talál hozzá, a másoktól sohasem használt, eredeti képek mellett a szabad versek kiáltásait. Forradalmas reményeinek megtépázása után az Újhold (1935) és különösen a már címével sokat sejtető Járkálj csak, halálraítélt! (1936) versei, szerelmének még mindig fölragyogó idilljei ellenére is a megnehezedett politikai helyzet (Hitler hatalomra jutása) szomorította kedélyét, sőt haláltudattal töltötte el (Háborús napló). Korán rájött, hogy a „világ új háborúba fordul”, s mihelyt jóslata beteljesedett, a kollektív élményt a retorikát és érzelgősséget mellőző együttérzés lírájával kristályosította hitelessé (Lángok lobognak, Emlékeimben).
Költészete új szakaszának alapélményét és a leginkább termékenynek látszó magyarázóelvét mégsem annyira a halálfélelmekben, mint inkább az óhajtott szabadság és a jelenvaló rabság kettősségének átélésében kereshetjük. „Szabad szerettem volna lenni mindig, s őrök kísértek végig az úton” (Negyedik ecloga). Az ilyen versei messze túlmutatnak saját világán, egyetemesebb érvényűek, és számos európai költőtársával vagy akár a szabadság fogalmának új értelmezést adó francia egzisztencializmussal párhuzamosan az általános korérzést fejezik ki. A korábbiaknál egyre nagyobb helyet kapnak verseiben a gondolati elemek; elmélyül az önelemzés (Huszonnyolc év), s mindehhez bonyolultabb szerkezeteket, műfajokat keres. Így amikor a római polgárháborútól veszélyeztetett idilli pásztorélet költőjének, Vergiliusnak eclogáit fölfedezi, világukat annyira hasonlónak találja mindahhoz, ami napjaiban körülveszi, hogy modern folytatásukra szánja el magát. Az antik örökséget szabadon használó eclogáival és előhangjukkal (Száll a tavasz) új és egyéni műfajt teremt. Különösképp akkor, amikor az antikvitástól már eltávolodott XX. századi ember individualitását, bonyolult érzékenységét, sőt tragédiáit jeleníti meg, és amikor a pesti kávéház (a „városi berek”), a repülők vagy épp a láger „modern” szavaival szól róluk. A rövid föllobbanásokat kivéve egyetlen szerelme volt, amelyből az évek során a költészet történetében ritka hitvesi líra született meg. Széles skálája a pársoros dicséretektől, a pillanatfelvétel-szerű asszonyportréktól (Együgyű dal a feleségről) a hosszabb struktúrákig terjed (Tétova óda), hogy ezután a bori versek (a hazatérés makacs akarását és a szerelem életben tartó erejét kifejező Levél a hitveshez; a címe ellenére melléje sorolható Erőltetett menet; a láger valóságát helyenként naturalista pontossággal leíró, de a gyöngédebb líra hangját sem elfojtó Hetedik ecloga) adjanak még mindig újat a korábbiakhoz, és polifóniájukkal is fölemeljék költészetének csúcsaira. Oda helyezhetjük el az utolsó bevonulása előtt még itthon írt Töredék döbbenetes erejű sorait arról a korról, amelyben nemcsak neki, hanem az utána következő nemzedéknek is élnie kellett, továbbá a sorsa elvégeztetett voltát bátran fölismerő Gyökér sorait, végül a korábban még derűs hangú verses levelezőlapjainak (Cartes postales) könnyedségét alig néhány soros tragédiákká súlyosbító s immár valóban a közeledő halál fuvallatát érzékeltető és az előbb említettekkel együtt mégis az alkotóerő ritka csodáját megvalósító négy Razglednicát. Ma már számos idegen nyelven olvashatók e költemények.
Kortársairól (Babits, Füst Milán, Szabó Lőrinc stb.) szóló tanulmányai mellett különösen az új hangot megütő Ikrek hava emelkedik ki, mely alcíme szerint ugyan „napló a gyerekkorról”, de a korai emlékek, az apa és az ikertestvér halálának elbeszélését, az árvaságra történt rádöbbenését az idősíkok változtatásával és szabad asszociációival későbbi napjai felé nyitja ki. A néhány töredékes följegyzés (1934) után 1937 októberétől 1943 március közepéig vezetett Naplója lapjain jelen idejű közvetlenséggel ír életének eseményeiről, mindenkori környezetéről és természetesen az irodalomról. Nemcsak beszédes történelmi dokumentum ez; stílusának remeklései miatt is teljes értékű irodalmi alkotás.
Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség (Baróti Dezső szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

anyak napja6

                                                 Radnóti Miklós: 1932. május 5.
                                                               (részlet)
                                                 (Huszonharmadik évem )
                                                 Huszonharmadik évem huppant le
                                                 súlyosan most a bokrom alá;
                                                 kenyerem fele már kemény
                                                 fogaim közt, más fele pattogón
                                                 sül a férfikor napja alatt
                                                 és egyre ritkábban gondolok vissza
                                                 bokros harcaimból a szoknya alá,
                                                 honnan gyerekkorom ólábu évei
                                                 totyognak elő s kezükkel integetnek.

szulofoldem kavas 01

                                                  Radnóti Miklós: Nem tudhatom…
                                                                (részlet)
                                       Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
                                       nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
                                       kis ország, messzeringó gyermekkorom világa.
                                       Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
                                       s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

bunbanat 2

                                                  Radnóti Miklós: Hetedik ecloga
                                                                (részlet)
                                   Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad
                                   tölgykerítés, barak oly lebegő, felszívja az este.
                                   Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet
                                   és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.
                                   Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,
                                   megtöretett testünket az álom, a szép szabadító
                                   oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.

bunbanat

   Radnóti Miklós: Razglednicák
      (részlet)
   Bulgáriából vastag, vad ágyuszó gurul,
             a hegygerincre dobban, majd tétováz s lehull;
       torlódik ember, állat, szekér és gondolat,
        az út nyerítve hőköl, sörényes ég szalad.
nagybojt 2

                                                  Radnóti Miklós: Negyedik ecloga
                                                                (részlet)
                                          Születtem. Tiltakoztam. S mégis itt vagyok.
                                          Felnőttem. S kérdezed: miért? hát nem tudom.
                                          Szabad szerettem volna lenni mindig
                                          s őrök kisértek végig az uton.

gyasz

                                            Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraítélt
                                                                 (részlet)
                                                    Ó, költő tisztán élj te most,
                                                    mint a széljárta havasok
                                                    lakói és oly bűntelen,
                                                    mint jámbor, régi képeken
                                                    pöttömnyi gyermek Jézusok.
                                                    S oly keményen is, mint a sok
                                                    sebtől vérző, nagy farkasok.

nagybojt

                                            Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat
                                                                  (részlet)
                                          De aki egyszer egy vad hajnalban arra ébred,
                                          hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
                                          kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
                                          annak szép, könnyüléptű szivében megterem
                                          az érett és tünődő kevésszavú alázat,
                                          az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
                                          az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

szeret1

                                                 Radnóti Miklós: Levél a hitveshez
                                                                 (részlet)
                                                A mélyben néma, hallgató világok,
                                                üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
                                                de nem felelhet senki rá a távol,
                                                a háborúba ájult Szerbiából
                                                s te messze vagy. Hangod befonja álmom,
                                                s szivemben nappal ujra megtalálom,
                                                hát hallgatok, míg zsong körém felállván
                                                sok hűvös érintésü büszke páfrány.

megeles

                                           Ágh István: Radnóti: Szentkirályszabadja
                                           Már keresztet vetettek, mikor ő a vízen járt,
                                           megváltó szentségtartó ragyogott erre-arra,
                                           a négy evangéliumot, akár a csuhát
                                           magára terítette, azt a büdös mohát,
                                           szűk latin epigramma lett fejealja,
                                           lírája magacsinálta halotti kispárnája,
                                           Goethe nyelvére lőtte halála,
                                           őszi légy szitál a
                                           szentkirályszabadjai kocsma-plakát
                                           „Ne káromkodj!” halálsárga Krisztusára,
                                           a Légy átmenetel Krisztusom keresztjén,
                                           erőltetett menetben,
                                           elsomfordál kisfröccsétől a gazda,
                                           a pontos alkonyatban tehene is kiválik
                                           csordájából, fejőasszonya mintha
                                           Szent Erzsébet öléből rózsát szakogatna.

 

Csoóri Sándor: Radnóti szülőháza
(részlet)

Ez a ház is sokáig rejtegette titkát!
Volt idő, mikor évekig itt jártam el előtte a Kádár utcában, de sose árult el magáról semmit. Állt csak öntudatlanul a többi ház között, akár egy megkövesedett díszlet. Ha megkértek volna, hogy jellemezzem, mondjak róla valamit, nem tudtam volna még azt sem: hány emeletes, sem azt, hogy falai rücskösek-e vagy simák? Csupán arra emlékszem, hogy a Nyugati felől csapódó füst néha meghomályosította ablakait, és hogy a szemközti térről palaszürke galambok röppentek föl a tetejére. Nem csoda hát, ha most zavartan és az első meglepődés izgalmával veszem tudomásul: ebben a házban született Radnóti Miklós.

 

                                          Gyurkovics Tibor: Radnóti Miklós emlékének
                                                  Fehér az ingem, mint a rabnak,
                                                  akire tiszta inget adnak,
                                                  hamár a lelke fekete
                                                  s nem engedik, hogy levegye.
                                                  Fölfele tartom fejemet, de
                                                  nem a búcsúzkodó egekbe
                                                  figyelek, hanem lefele,
                                                  hol él a fémek gyökere.
                                                  Itt állok s ingemet kitárom,
                                                  hogy a golyó majd eltaláljon
                                                  a mellközépen, biztosan
                                                  s magamhoz szorítom magam.

 

                                                  Somlyó György: Radnóti Miklós
                                                  Hős, látnok, mártír – mily fakó nevek,
                                                  ha csak a múltból ködlik fel alakjuk.
                                                  De te itt jártál köztünk, egyre halljuk
                                                  még el se csendült nevetésedet.
                                                  Egy este a Korzón mentünk, alattunk
                                                  jég zajlott, nem, nem, semmi ékeset
                                                  nem szóltál, glória sem övezett,
                                                  fejed fölött nem gyúlt ki a Fiastyúk.
                                                  Csak ember voltál, aki sosem ölt,
                                                  s ezért – jól tudtad – végül is megöltek.
                                                  Előre lökdöstek. S hátad mögött
                                                  már a szabadság ágyúi dörögtek.
                                                  Ezt is felírtad még. Jól zsebregyűrted.
                                                  Hogy emlékezzék rá, mely rejt, a föld.

 

Lengyel Balázs: Radnóti két dedikációja
(részlet)

Már nem tudom, hol és hogyan barátkoztunk össze, vagy hogy pontosabb legyek: miért vett a pártfogásába. Csak azt tudom, hogy 1938 telén felhívott magához, s megajándékozott egy kötetével, a Meredek út-tal. Húszéves voltam, az első cikkeimnél tartottam. Ő harminc, és ismert költő: időben, térben kifejezhetetlen távolság. A verseit már gimnazista koromban ismertem. Egyik kötetét, a Medvetánc-cal együtt, már 1934-ben kezembe nyomta egy szegedi barátom. „Ne Babitsot és Kosztolányit olvasd, hanem Radnótit és József Attilát – mondta –, ők az igazi költők.” Ügyetlenebbül nem is ajánlhatta volna őket egy Nyugat-rajongó diáknak. Persze hogy Radnótit csak később szerettem meg. De akkor, 38-ban már régen túl voltam az első idegenkedésen, sőt, egyre fokozódó vonzódásomba csöpp túlzás is vegyült. Az a túlzás, amelyet az olvasók világából hoz az ember, akik a tehetségben a rendkívülit, már-már a héroszt szimatolják.

 

Pilinszky János: Radnóti Miklós
(részlet)

Vannak bizonyos alkotók, akik számomra egyszerű szóvá, szótári szavakká váltak. Nem irodalom- vagy kultúratörténeti nevekké. Számomra fű, fa, tenger vagy pitypang ugyanúgy szó, behelyettesíthetetlen megnevezés, mint Mozart, Hölderlin, Bach, Dosztojevszkij vagy Leonardo. Az, hogy ki tudom mondani és le tudom írni, hogy fa, ugyanolyan rejtélyes és egyetemes „valami”, mint amikor módomban áll kimondani: Mozart, Platón, Novalis.
Szótári szóvá válni csak valami egyszeri, kihagyhatatlan és behelyettesíthetetlen képes. Valami vagy valaki. Mindegy. S itt mindjárt be szeretném vallani, hogy Radnóti Miklós számomra éppúgy szó, egyszeri, pótolhatatlan, kihagyhatatlan és persze megismételhetetlen, mint az, hogy szög, idill, kert, vagy mondjuk kenyér, vagy az a szó, hogy tömörség.
Hogy mi ennek az átváltozásnak a folyamata? Az, hogy egy emberi vagy már irodalmi név „közönséges” szótári szóvá alakulhat? Erről sajnos keveset mond az, amit én tudok ennek az átváltozásnak a folyamatáról. Mégis megkísérlem leírni, és úgy-ahogy megindokolni.

 

Juhász Ferenc: A boldog halálraítélt
(részlet)

Mert mindnyájan halálraítéltek vagyunk és halálra születtünk mindannyian. És elítéltettünk mindannyian. És nem tudta senki úgy ezt, olyan pontosan, konokan, keményen, tisztán, olyan megmásíthatatlan áhítattal és boldog iszonyattal, olyan makacs meg-nem-adással és pontos könyörtelenséggel, olyan kegyetlen egyszerűséggel, rejtelemtelenűl, olyan dacos tisztasággal és merengő komolysággal, mint ő, Radnóti Miklós, mint Radnóti Miklós, aki kortársam lehetett volna, s lehettem volna barátja is a költészetben és az időben, mint az a férfi, aki meghalt harmincöt-évesen, mint a költő, akinek fénykép-arcát ha nézem testvér-szorongással, a teremtő magány tűzlapjai és a temető-magány korom-lapjai, zöldbársony csönd-lapjai közé temetett szívvel, mint tűz-ketrecben, korom-ketrecben magányos párduc, fehér sólyom, mint moha-ketrecben arany-bagoly, elmerengve kegyetlen, kúsza, árva, kemény és vak sorsán és sorsomon, sorsunkon, a folytatókén és újat-kezdőkén, elmerengve csoda-tiszta versei, legenda-fehér és égő máglya-piros versei, e kristály-krizantémok, gyöngyház-őszirózsák, vérpetty-liliomok, csillag-illatú arany-nárciszok, vérbársony-jácintok és csontvázakból-összeragasztott halál-dóm-virágok szerkezetén és természetén, mint az a költő, akinek fénykép-fejét

 

LÁZÁR ERVIN (Budapest, 1936. május 5. – 2006. december 22.): író.
Édesapja Lázár István uradalmi intéző, édesanyja Pentz Etelka. A Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán – ahol a Lázár család 1951-ig élt – töltötte gyermekéveit. Iskolába a környező falvakba járt. 1950 októberétől a szekszárdi Garay János Gimnáziumban tanult tovább s 1954-ben ott érettségizett. Felsőfokú tanulmányait az érettségi évében kezdte meg a az ELTE Bölcsészkarán, újságíró szakon. Az Eötvös-kollégiumban lakott. 1956-ban a harmadévesek kötelező szakmai gyakorlatát Nyíregyházán töltötte, majd 1957-ben Pécsre került. Mivel 1959. február 1-jétől az Esti Pécsi Napló újságíróként alkalmazta, az egyetemen ugyanez év decemberében különbözeti vizsgát tett, és tanulmányait magyar szakon, levelező tagozaton folytatta. 1961-ben szerzett magyartanári diplomát.
1959-től 1963-ig dolgozott az Esti Pécsi Naplónál. 1964. január 1-je és 1965. március 15-e között a Dunántúli Napló s egyidejűleg a Jelenkor munkatársa volt. Újságíróként igazi műfaja a riport. 1965 márciusában Budapestre költözött: az Élet és Irodalomhoz került tördelőszerkesztőnek, ahol 1971. április 30-ig állt alkalmazásban. Ettől kezdve 1989-ig szabadfoglalkozású író. Közben családjával kilenc évig Pécelen laktak, míg 1980-ban végleg visszaköltöztek a fővárosba.
1989-ben – a lap első számának megjelenéséig – az Új Idők szerkesztőbizottságának tagja volt. A Magyar Fórum alapító tagja; a lapnál 1989. október 1-jétől 1990. augusztus 10-ig főmunkatársként dolgozott. Majd olvasószerkesztőként 1990. augusztus 11-től 1991. május 9-ig a Magyar Napló, 1991. május 10-től 1992. január 15-ig a Pesti Hírlap, 1992. január 16-ától augusztus 31-ig a Magyar Nemzet munkatársa volt. 1992 szeptemberétől a Hitel olvasószerkesztője.
Tagja volt 1959-től 1994-ig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, ahol 1991 és 1994 között az etikai bizottság munkájában is részt vett. A Magyar Írószövetségbe 1969-ben lépett be, jelenleg választmányi tag. 1994-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Számára meghatározó volt a gyermekkor alapélménye: inspirációi java részét – bevallottan – onnan meríti. Stílusa filmszerű, „láttató” (szövegei a rádiós, színpadi és filmes feldolgozások alapjául szinte kínálják magukat); dialógusai balladisztikusan tömörek. Nyelve egyéni, játékos, melyet sajátos humora, iróniája több jelentésréteggel gazdagít. Írásainak középpontjában mindenkoron a morális értékek problematikája állt. Első megjelent novelláját 1958-ban a Jelenkor közölte.
Gyermekeknek szóló írásaiban valóság és fantasztikum természetes egységet alkot. Az olykor bizarr nyelvi humor, az abszurdba hajló ötletek és a szárnyaló fantázia révén helyük van felnőttirodalomban is.
1964-ben jelent meg Akisfiú meg az oroszlánok című meseregénye a Móra Kiadó gondozásában, későbbi állandó illusztrátora, Réber László rajzaival. 1966-ban Csonkacsütörtök címmel látott napvilágot első elbeszéléskötete, amelyet rövidesen követett a második: Egy lapát szén Nellikének (1969), majd a – már az abszurd jegyeit is magán viselő – harmadik: Buddha szomorú (1973).
Jellemző műfaja továbbra is az elbeszélés és a mese; A fehér tigris (1971) című, groteszk hangvételű regénye mindmáig az egyetlen maradt.
Meséi példa nélkülien új, jellegzetes hangon szólaltak meg, s ez olvasói körében a rajongásig népszerűvé tette. A Hétfejű Tündér (1973) című kötete két kiadónál nyolcszor jelent meg nyomtatásban, s számos színpadi adaptációja is készült – amelyek közül a Kőváry Katalin rendezte első előadássorozat (bemutató: 1976. február 6.) azért is jelentős, mert biztosította az író számára, hogy továbbra is szabadúszó legyen. Berzsián és Dideki (1979) című meseregényéért – amely szintén több feldolgozást ért meg; Lengyel Pál például megrendezte színházi és bábszínházi produkcióként egyaránt – a nemzetközi zsűri 1982-ben Andersen-diplomával tüntette ki. Gyerekkönyveit számos nyelvre lefordították; Szegény Dzsoni és Árnika című meséjéből Sólyom András filmet rendezett (1983). A Négyszögletű Kerek Erdő (1985) című kötet megkapta az Év Könyve jutalmat – később a Bab Berci kalandjai (1989) valamint a Csillagmajor (1996) nyerte el ugyanezt. Új mesekötetének címe Hapci király (1998).
A Magyar Rádió Elnöksége I. díjban részesítette a Rádiószínház 1986. évi kishangjáték-pályázatára benyújtott Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátékáért. Hangjátékai A Franka Cirkusz összefoglaló cím alatt 1990-ben kötetbe gyűjtve jelentek meg. Közülük A hang címűt Rózsa Pál zenéjével Sándor János operaszínpadra állította. A legkisebb boszorkány című mesejátékáért 1991-ben megkapta az Új Magyar Hangjáték – 1990 pályázat szerzői díját.
Az Év Gyermekkönyve kitüntetésre – amelyet az IBBY (Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács) Magyar Bizottsága adományoz – meséit három alkalommal találták érdemesnek: az 1989-es év díjazottja a Bab Berci kalandjai lett; az 1990-esé a Lovak, kutyák, madarak; az 1993-asé pedig A manógyár.
A bábjáték műfajához is vonzódott (1992–93 folyamán rövid ideig az Állami Bábszínház dramaturgja volt). A legkisebb boszorkány bábdarabként is sikert aratott s az Árgyélus királyfi eleve bábszínpadra íródott.
Elbeszélései többféle összeállításban, több kiadásban is olvashatók; a legbővebb válogatást a Hét szeretőm (1994) című kötet tartalmazza. Csillagmajor (1996) cikluscímmel – a szülőföld, a puszta hangulatát idéző – új elbeszéléseivel jelentkezett, majd Kisangyal (1997) összefoglaló cím alatt régebbi és még meg nem jelent novelláiból válogatott.
Nem feledkezhetünk meg az író családjáról sem, hiszen gyermekeit ő maga emlegette gyakorta „társszerzőiként”. Zsófia lánya olasz–angol szakon végzett az ELTE-n. Felesége Vathy Zsuzsa írónő, Fruzsina lányuk magyar–földrajz szakos középiskolai tanárnő, Zsigmond fiuk joghallgató.
Díjai: József Attila-díj (1974), Andersen-diploma, Művészeti Alap Irodalmi Díja (1980), Állami Ifjúsági Díj (1981), Az Év Könyve-díj (1989, 1996), Déry Tibor-jutalom (1990), a Soros Alapítvány Életműdíja (1992), Az Év Gyermekkönyve (1994), MSZOSZ–díj (1995) és Kossuth–díj (1996).
A Jeles napok szerkesztősége (Gulyás Zsuzsa és Szalay Zsuzsa szócikkei alapján: Digitális Irodalmi Akadémia; Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

 

A korszerű magyarországi sebészet kiemelkedő alakját, BALASSA JÁNOST (Sárszentlőrinc, 1814. máj. 5. – Pest, 1868. dec. 9.) Bécsben avatták orvosdoktorrá. Öt évi sikeres sebészorvosi működés után, alig 29 évesen kinevezték a pesti orvosegyetem sebészeti klinikájának tanárává. Franciaországi tanulmányútjának köszönhetően sok, addig nálunk ismeretlen eljárást és műszert honosított meg a magyar orvosi gyakorlatban. Ő alkalmazta először az éternarkózist 1847-ben, a törött csontok rögzítésére az addig alkalmazott tökéletlen rögzítőanyagok helyett bevezette a gipsz használatát, vattát is az ő klinikáján használtak először. Sebészi munkája nagyon sok területre terjedt ki: operált gégesipolyt, hasi sérvet, végzett nőgyógyászati és urológiai műtéteket. Az ő nevéhez fűződik a gégetükrözés bevezetése, elektromos árammal garatpolipot távolított el. Sikeres, elismert emberként is képezte magát; másfél évtizedes gyakorlattal a háta mögött megtanulta a mikroszkopizálást.
1848/49-ben tanúsított hazafias tettei miatt bebörtönözték. Kiszabadulása után újult erővel foglalkozott az orvosképzés és a magyar egészségügy fejlesztésével. Az Orvosi Hetilap egyik alapítója volt, valamint az Országos Közegészségügyi Tanács alapító elnöke.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Tudománytörténeti Intézet)

 

A magyar repülőgép-tervezés egyik úttörője, MELCZER TIBOR (Békéscsaba, 1879. máj. 5. – Budapest, 1936. júl. 2.) a bécsi és a budapesti egyetemen is szerzett gépészmérnöki diplomát. Rövid tanársegédi működés után a Bécs melletti Fischamendben létesített repülőgép kísérleti állomáson vállalt munkát; itt sajátította el a repülőgépek tervezésének elméletét, illetve építésének gyakorlatát. Budapestre visszatérve Bánki Donát tanszékén lett tanársegéd és részt vett a repülőgép stabilizátorokkal kapcsolatos kutatásokban. Amikor 1914-ben megalakult a Magyar Lloyd Repülőgép- és Motorgyár Rt. Aszódon, őt hívták meg főmérnöknek. Irányításával olyan sikeresen tervezték át a licenc alapján gyártott, német DFW B1 típusú kétszárnyú, kétüléses gépet – lényegesen egyszerűbb és könnyebb szerkezetet kialakítva –, hogy az Aspernben rendezett versenyen ez a gép emelkedett a legmagasabbra, 6170 méterre és három világrekordot értek el vele. 1918-ig további 18 típus tökéletesítésében vett részt. Melczer szabadalma szerint réteges falemez borítású, nagy szilárdságú szárnyszerkezettel is építettek gépeket, továbbá létrehoztak egy hárommotoros – akkor óriásnak számító – gépet is. 1919-ben megbízták a Tanácsköztársaság polgári légügyi hivatalának megszervezésével. Ekkor írta tanulmányát Zsélyi Aladárral együtt A nagy aeroplánok kérdése címmel, amelyben húszüléses utasszállító gépek építésének lehetőségei is szerepelnek. Mivel a trianoni döntés értelmében az aszódi gyárat 1922-ben felszámolták, Melczer a Műegyetemen folytatta pályafutását. A repülőgépekkel kapcsolatos statikai számításokat majd a Repülőgépek elmélete és szerkesztése című tárgyat tanította. Híressé lett tanítványa volt idősebb Rubik Ernő, valamint Vasy Géza; utóbbi Melczer előadásait foglalta össze egyetemi jegyzetté; ez lett a repülőgép-tervezés első magyar nyelvű szakkönyve.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Életrajzi Lexikon)

 

KLEIN GYULA, (Eperjes, 1844. máj. 5. – Budapest, 1915, nov. 21.): botanikus, egyetemi tanár, az állat- és növényvilág határkérdéseinek kutatója.
Növénytani tanulmányait 1864–69-ben a bécsi, zürichi és müncheni egyetemeken végezte. 1869–71-ben a budai reáliskola tanára, 1870–71-ben a műegyetem növénytani tanszékén tanársegédje volt, majd 1871-től tanárként dolgozott. Főként a telepes növényekkel, azok és a virágos növények sejt- és szövettanával, valamint a növényi rendellenességekkel foglalkozott. A tengeri moszatok vizsgálata során kutatta az állat- és növényvilág határkérdéseit. Alkalmazott mikrobiológiai és népszerűsítő cikkeket is írt. Több hazai és külföldi tudományos társaság tagja volt, több ízben elnöke is a Természettudományi Társaság Növénytani Szakosztályának.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1994. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

oldal eleje>>>

Időjárás jelentés

Hirdetés

Hirlevélre feliratkozás







Patikakereső

Weboldal készítés

Hirdetés