Hálás szívvel gondolunk minden testvérünkre, akik közösségünkhöz tartoznak, akik imádságukkal, jelenlétükkel, munkájukkal és adományaikkal segítik plébániánk életét. Az Egyház nemcsak épület, hanem élő közösség, ahol egymás hitét erősítjük, együtt ünneplünk és együtt hordozzuk a mindennapok terheit is.
Plébániánk fenntartása – a templomunk világítása és fűtése, a közösségi programok, a karitatív szolgálatok és az épületek állagának megőrzése – mindannyiunk összefogását igényli. Ezért fontos az egyházi hozzájárulás, amelyet minden hívő lehetőségeihez mérten vállal.
A napokban kiküldött csekk lehetőséget ad arra, hogy ki-ki támogassa plébániánkat. Minden apró hozzájárulás is számít, hiszen sok kicsi adományból együtt tudjuk biztosítani közösségünk jövőjét.
Hálásan köszönjük eddigi nagylelkű támogatásukat és minden segítségüket, amellyel egyházközségünk szolgálatát segítik. Imádságainkban kérjük a Jóisten áldását minden családra, hogy Szent István király példáját követve erős hittel, békében és szeretetben élhessünk.
Kérjük, fogadják szeretettel és nyitott szívvel levelünket, s köszönjük, hogy közösségünk építésében továbbra is számíthatunk Önökre.
Szeretettel és hálával:
A bagodi Szent István király plébánia közössége és lelkipásztora
Kiegészítő információ
Ebben az évben már nem személyesen a kávási sportpályánál lehet az egyházközségi hozzájárulást befizetni,
hanem a kézbesített sárga csekk felhasználásával bármely Postán vagy
a 10700110-76003259-51400006 bankszámlára történő banki átutalással.